Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Életem első CD-je a Placebo 1998-as Without You I’m Nothingja volt. A Battle For The Sunig minden lemezt megvettem, különleges kiadásban, kívülről tudom a kiadatlan, csak maxikon megjelent dalokat is. Ez fontos infó a szokásos „miért nem olyat küldtök, aki szereti a zenekart” fintorgóknak, mert ennek ellenére sem tudom teljes lelki nyugalommal azt állítani, hogy ez egy jó koncert volt. Szórakoztató volt, több mint két órát játszottak, jók voltak a kisegítő zenészek is, bár Steve Forrest látványos és baromi pontos dobolása kétségkívül hiányzott, jól is szólt, de akkor sem tudok annál pozitívabban nyilatkozni erről a koncertről, mint hogy nem volt rossz. (Fotók: Artlasso)
































Az idei év lassan már túl sok fontos lemezt termel ki magából, így akarva-akaratlanul kihagyjuk az egyébként említésre méltóakat. Most öt alapvetően rockzenei albumot néztünk meg, van köztük egyre elérdektelenedő, lassan veterán státuszba kerülő indie-britpop (Placebo), progresszív garázsrock Texasból (White Denim), Nirvanát és Mudhoneyt nyúló ausztrál grunge (Violent Soho), csajos White Stripes (Deap Vally), na meg Kurt Cobain lökött kistesója (Cage the Elephant).
Loud Like Love címmel szeptember 16-án jelenik meg a Placebo új nagylemeze. A londoni RAK stúdióban rögzített 10 új dalt 2012-ben és 2013 elején vették fel Adam Noble producer segítségével. Többet egyelőre nem nagyon tudni az angolok sokféle formátumban
Legutoljára 2009-ben jelentett meg új hanganyagot a Placebo, és a Battle of the Sun után három évvel egy ötszámos EP-t adtak ki. A B3 címadó dalához videó is készült az idén a