2010.09.30. 13:37 – lánggitár

Poszt-punk atyaúristen az A38-on

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Október 5-én az A38 Hajón koncertezik a Killing Joke. Az 1978-ban alakult, jobb híján poszt-punknak, vagy indusztriális rocknak aposztrofált csapat zenészek generációinak jelentett inspirációt három évtizedes pályafutása alatt. Ha listát kellene készítenünk azokról a zenekarokról, akikre bevallottan hatott a Killing Joke, akkor olyan prominens előadók szerepelnének rajta, mint a Nine Inch Nails, a Tool, a Porcupine Tree, meg nagyjából a komplett indusztriális metál stílus, a Ministrytől a Godfleshen keresztül a Fear Factoryig. Itt szokás megemlíteni, hogy a kilencvenes évek elején a Nirvanára annyira hatással volt a zenekar, hogy végül egy csinos plágiumpert is a nyakukba akasztottak az Eighties című szám riffjének Come as you are címen történő újrahasznosítása miatt.

Ugyanakkor egy étteremben sem arra kíváncsi az ember, hogy a szakács kitől tanult főzni, ezért nézzük inkább, hogy milyen zenét is játszik maga a Killing Joke. Lemezeiken számtalan hatás és zenei világ egyesül, a korai idők punk gyökerei, indusztriális és gótikus elemei, később elektronikus vagy, ahogy akkoriban hívták, techno hatásokkal vagy éppen maori népzenei elemekkel keveredtek, de a 2003-ban megjelent, cím nélküli album - amit egyébként egy bizonyos Dave Grohl dobolt fel - egy-két dala súlyosságban, mélységben simán a sarokba állíthatna pár extrém metal zenekart is.

A zenekar újbóli aktivitása és a jelenlegi turné ironikus módon egykori basszusgitárosuk, a Ministryben és a Prongban is megfordult Paul Raven 2007-es halálának köszönhető. Az eredeti tagok - Jaz Coleman énekes, Geordie Walker gitáros, Martin "Youth" Glover basszer és Paul Ferguson dobos az ő temetésén találkoztak újra, majd nem sokkal később bejelentették újjáalakulásukat, azóta ebben a régi/új felállásban dolgoznak. Új, Absolute Dissent című albumuk épp a napokban jelenik meg, amihez valószínűleg tökéletes kedvcsináló lesz ez a koncert.

Killing Joke (UK), First Aid 4 Souls
Mikor: 2010. október 5., 20 h
Helyszín: A38 Hajó


punk hír program killing joke



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása