2010.12.27. 10:27 – lánggitár

Dupla Subscribe- és Isten Háta Mögött-buli ma és holnap este

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Manapság kevesen csinálnak egymás utáni napon koncertet Magyarországon. Ha jobban belegondolunk, duplázásra a rock-metál vonalon eddig csak a Tankcsapda kényszerült, akik nem tudták bepréselni a rajongókat a Petőfi Csarnokba. A Subscribe-nál és az Isten Háta Mögöttnél ugyanez azonban nem kényszer, hanem inkább ajándék. A zenekarok azért fogtak össze, hogy úgy duplázzanak az A38 Hajón december 27-én és 28-án, hogy nem lesz átfedés a két nap dalai között. A koncepció szerint az első nap a korai (a keményvonalasoknak öröm: demós) időszak számait veszik elő, míg a második nap a legfrissebbeket. A különbség talán, hogy míg az IHM már készen van az új lemezével, addig a Subscribe csak most írja, ezért aztán utóbbi előreláthatólag csak egy számot prezentál.

Mindkét zenekar lassan mérföldkőhöz érkezik, vagy mondhatnánk válaszúthoz. Az már biztos, hogy az IHM döntött, az új lemeze lesz a legnagyobb váltás az eddigiek közül, már csak azért is, mert a tagcserével billentyűs került hozzájuk és nem gitáros. A Subscribe jelenleg az alkotói folyamat kellős közepén van, így nehéz bármit mondani, de egyvalami biztos: a zenekar még mindig az egyik legjobb élő produkciót nyújtja, így a karácsonyt utólag is meg lehet ünnepelni velük egy közös ugrálással. Ha valakinek a két zenekar duplán nem elég, annak fontos információ, hogy az első nap a Special Providence lép fel (a Subscribe billentyősének anyazenekara), második nap pedig az underground körökben is kultikus, de amúgy elsősorban a világzenében számon tartott Napra.


rock metál hír program napra subscribe isten háta mögött



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása