Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Gödör Klub zenei szervezőcsapata, a Világveleje immár tizenkét éve rendezi meg minden januárban saját fesztiválját, ami a 2000-es évhez kötődő világvége-hangulatra emlékeztet az év elején. Ezúttal január 19–22. között kerül sor a rendezvényre, melynek egyik fő dobása Méhes Marietta hazatérése lesz, aki több mint 26 éve nem volt Budapesten, és nem énekelte el sajátos hangulatú dalait. Mariettát a nagyközönség nem csak a Trabant énekeseként ismerte meg, hanem a filmvászonról is, hiszen az Eszkimó asszony fázik, A kutya éji dala, illetve a Kopaszkutya című filmszerepeiből biztosan sokan emlékeznek rá. Méhes fellépését a fesztivál második napján, január 20-án láthatjuk. A fesztivál részletes programja, napi lebontásban és rövid ajánlókkal a kattintás után olvasható.
Január 19.
Smárton trio, The Hated Tomorrow, Puszi (ex-Csókolom), Kelet-Nyugat, Crescendo, Malacka és a TAhO, Sajnos Batár, TV Manci (Szántó Faszi új bandája), Vasárnapi gyerekek, Illúzió búcsúkoncert, Bohemian Betyars, Napra
A részletes program szerint január 19-én este 7-kor megnyílik a hagyományos Fiatal Művészek Kiállítása, majd 12 koncertre kerül sor váltott színpadokon. A zenekarok különböző stílust játszanak a jazztől a folkon át az alternatív rockzenéig. Az este főzenekara a Napra lesz.
Január 20.
Baltazár Színház: Arany lépés, Bardo, Kézi Chopin, Balaton, vendég: Méhes Marietta (Trabant)
A csütörtök egyértelműen a régi vágású alternatívaké lesz. Hosszú hibernáció után ismét színpadon a Kézi Chopin, Legát Tiborral, Bárdos Deák Ági a Bardóval, és a több mint negyed évszázada Budapesten nem látott-hallot Méhes Marietta a Balatonnal, akik ráadásul Trabant-műsorral készülnek. Mindenkinek kötelező, aki valaha lakáskoncerteken kedvelte meg, vagy aki koránál fogva még sosem látta élőben Mariettát, csak agyonmásolt kazetták szalagjairól hallotta, vagy filmeken látta.
Január 21.
Baltazár Színház: Arany lépés, Intim Torna Illegál – 1. születésnap, Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi, Punnany Massif Live lemezbemutató feat. Takáts Eszter
A Baltazár Színház így ajánlja előadását, mely két napon is látható: Életed fordulóponthoz érkezett. Eltévedtél a nagyvárosi útvesztőben. E társasjáték során meglelheted a helyes irányt. Kezedben a kocka. A lépések a sorsvonalon vezetnek. Utadat akadályok nehezítik, de vannak segítőid: a sorsvonal őre és a lovaid. A játék indul. A tét önmagad megtalálása. Ne feledd: Isten tenyerén lépkedsz!
21-én ünnepli az Intim Torna Illegál első születésnapját, akik tavaly ilyenkor debütáltak ugyanezen a színpadon. A fiatalos lendület lesz jellemző ezen az estén, hisz fellép még az Erik Sumo, az egyik nagy fesztiválkedvenc, a Punnyany Massif pedig vendégzenészekkel és lemezbemutatóval fokozza majd az izgalmakat.
Január 22.
Szárnyak – A Balletto Civile (Olaszország) és az Artus Társulat (Magyarország) közös előadása, Bin-Jip, Mitsoura, COLORceSTAR (ColorStar-akusztik vendégekkel), Korai’s Banditos
A ColorStar tavaly próbálkozott először akusztikus koncertezéssel, ami úgy látszik, olyan jól sikerült, hogy olykor muszáj megismételniük. Ezúttal vendégekkel egészülnek ki egy mini orkesztárrá. Ezenkívül két színházi társulat közös előadását is megtekinthetjük, és Mitsoura csodálatos énekhangjával utazhatunk körbe a Földbolygón, vagy táncolhatunk Harcsa Veronika által fémjelzett Bin-Jip műsorára.