2011.03.04. 10:45 – lánggitár

Új számmal és koncertekkel tér vissza az Irie Maffia

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Az Irie Maffia, mivel az énekesnő Sena és párja, a szintén zenekari tag Dermot (Élő Márton) szülői örömök elé néztek, a tavalyi év második felében rövid időre visszavonult. A szünet viszont csak idáig tartott, ugyanis idén a zenekar visszatér, méghozzá több lépcsőben.

Az első egy új szám Everyday Riot címmel, mely ingyenesen letölthető formában március 15-én jelenik meg. A dalt a zenekar hivatalos honlapján lehet majd elérni. "2010 augusztusában vettük fel a számot a jamaikai Lutan Fyah közreműködésével. Ő Jamaika egyik legsikeresebb rasta előadója, rendszeresen turnézik Európában és Japánban. A zene inkább a dancehall, a klubok világát idézi míg a szöveg ezt ellensúlyozva inkább a reggae világába illeszkedik háborúellenes témájával" - mondja Dermot az új számról.

Ugyanezen a napon kerül sor a budapesti Corvintetőn az Irie Maffia Soundsystem hatéves születésnapi bulijára, ahol a szokásos soundsystem krú mellé a zenekar alakulásakor népszerű Gimmeshot bulikat felidézve Sena, Busa, Morzsa, Mango és Future is csatlakozik.

Ami pedig az elkövetkezőket illeti: Senáék tavaszi országos koncertkörúttal ünneplik az Irie Maffia visszatérését, melynek csúcspontja a budapesti koncert, április 21-én a Zöld Pardonban (mely egyben a népszerű szabadtéri klub nyitóbulija is! - az esőnap május 1.)

A jó ideje közönségkedvenc Irie Maffia 2005-ben alakult, s tulajdonképpen a budapesti Love Alliance és Gimmeshot Crew kollektívákból nőtte ki magát. Az Irie Maffia hamarosan a hazai klubok és fesztiválok egyik legkedveltebb együttesévé vált, mivel a zenekar hiphopot, reggae-t, funkot, elektronikát és rockot elegyítő zenéje elég széles réteget elér. Az együttes - mely zenekari inkarnációja mellett klubestet is működtet a budapesti Corvintetőn - 2007-ben Kezeket fel! címmel jelentette meg debütalbumát, melyet 2009 novemberében követte az elődjéhez hasonlóan sikeres és sokszínű What's My Name.


reggae hír irie maffia



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása