2011.03.23. 13:05 – [MTI]

Dührohamot kapott Chris Brown egy interjú miatt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Dührohamot kapott, öltözőjében kitörte az ablakot, majd felsőruházat nélkül rohant ki a stúdió épületéből Chris Brown az ABC televíziós csatornán adott interjúja után, ahol egykori barátnője, Rihanna ellen elkövetett bántalmazásáról kérdezték. A 21 éves amerikai rapper kedden a Good Morning America című műsor felvétele után hagyta el dühöngve az ABC New York-i épületét.

A műsorvezető, Robin Roberts többször szóba hozta a 2009 februárjában történt esetet, amikor Chris Brown a Grammy-díjátadó előtti estén kezet emelt a világhírű énekesnőre. Többször megütötte, az autó ablakának lökte és megharapta egyik ujját, illetve fülét. A fiatal rappert bántalmazás és fenyegetés miatt vád alá helyezték. A zenész megpróbálta Roberts kérdéseit aznap megjelenő új, F.A.M.E. című albuma felé terelni, amelyből aztán műsorban ízelítőt is adott. A fellépés után Brown egy székkel törte be öltözője ablakát, szemtanúk a biztonsági szolgálatot is kihívták.

A bíróság ítélete szerint Brownnak 180 napig kellett fizikailag megerőltető közmunkát végeznie, emellett pedig a családon belüli erőszakot elkövetők számára kialakított egyéves programban is részt kellett vennie. Brown nem veheti fel a kapcsolatot Rihannával, akitől 100 méterben megszabott távoltartási végzés is tiltja.


hír rapper düh chris brown



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása