Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Peter Bjorn and John – Gimme Some
(Cooking Vinyl)
Unod már az öt éve folyamatosan felbukkanó fütyülős számukat? Ne aggódj, ők is.Fognak még szerinted olyan nemzetközi sikereket elérni, mint a fent említett dallal? Kit érdekel, ők is leszarják magasról.A március végén Gimme Some címmel új lemezét megjelentető svéd Peter Bjorn and John trió technikailag egyslágeres zenekar, akik öt évvel ezelőtt a Concretes énekesnőjének (Victoria Bergsman) vendégszereplésével készült Young Folks dallal világszerte óriási sikert arattak, és - ahogy azt két évvel ezelőtti interjúnkban is elmondták – szereztek olyan rajongókat mint Kanye West, Drew Barrymore, vagy a Depeche Mode, akik a turnéjuk alatt előzenekarnak is meghívták őket.
Aki ismeri a több mint tíz éve létező, idén a Sziget fesztiválon is fellépő PBJ lemezeit, és a három tag zenekaron kívüli munkáját, az a Gimme Some megjelenéséig azt hihette, hogy olyan srácokról van szó akik bármikor kiráznak a kisujukból slágereket ha nagyon akarnak, csak 2006 óta valahogy nincs kedvük hozzá. Néhány éve Noel Gallagher azt mondta a Radioheadről, hogy bármennyire is erőlködnek az évek során, az emberek végül úgyis csak a legelső slágerüket, az először ’92-ben megjelent Creepet akarják majd hallani. Az egy dolog, hogy a kijelentés feketeöves baromság, viszont ha a PBJ-t helyettesítenénk a Radioheaddel akkor lehet benne némi igazság. A zenekar egyszerűen nem tud kilépni a 2006-os Writer’s Block album árnyékából, aminek a címében megjelenő „írói válság” irónikus módon nem is jellemző az albumra, a később megjelent két anyagra (a kísérletező Seaside Rockra, és a hideg, belassult Living Thingre) viszont egy kicsit már igen.
Ezért előzte meg nagy várakozás a Gimme Some megjelenését, ugyanis tavaly a zenekar már több interjúban is hangoztatta, hogy nem fognak kísérletezni, egy „vissza az alapokhoz” típusú, dalközpontú albumot fognak csinálni, sok dallammal, pattogós punk elemekkel. Természetesen több se kellett a sok sláger-éhes rajongónak, egyeseknek biztosan már a szája is kezdett fütyülésre csücsörödni a hír hallatán. A végeredmény egy feszes, puritán hangzású, játékos power-pop anyag lett, ami recseg-ropog mint a friss tavaszi saláta, de sajnos nem annyira fantáziadús és színes mint amilyenre sokan számítottak.
“You can’t, can’t count on a second chance / The second chance can never be found” – énekli kissé pesszimistán Peter Morén a Second Chance című dalban, mint aki tudja, hogy ez talán a PBJ utolsó esélye, hogy releváns zenekar legyen és ne vesszen homályba a tucatnyi egyslágeres bandával együtt. A Gimme Some ütős megszólalása, és feszes tempójú dalai azonnal megmozgatják a táncolni-, vagy akár pogózni vágyókat, és egy összeszokott, remek zenészekből álló bandát mutatnak, azonban a dalok nem elég meggyőzőek; hiányoznak a 2008-as Seaside Rockot megelző három album könnyed váltásai, fülbemászó(bb) dallamai.
A nyitódal (Tomorrow Has To Wait) törzsi csapkodása és három akkordos témája az első két album rockosabb dalainak a hangulatait idézi (mint pl. az I Don’t Know What I Want Us To Do, vagy a Far Away, By My Side), és remek kezdésnek bizonyul, egy olyan zenekart mutat akik végre felébredtek két lemezen át tartó téli álmukból. A következő Dig a Little Deeper calypso ritmusa és fülbemászó dallamai miatt akár egy Vampire Weekend lemezen is szerepelhetett volna, a már említett Second Chance pedig egy szimpla, melankólikusabb tónusú pop-sláger, ami simán ráfért volna még a Writer’s Blockra is (pl. a Poor Cow helyett). A többi dalnál inkább a ritmusok dominálnak; a punkos Breaker Breaker például úgy szól mint egy felturbózott Buzzcocks, a lemezt záró I Know You Don’t Love Me krautrockolásáról pedig a Wilco zenekar Spiders (Kidsmoke) című száma juthat eszünkbe.
Egységes, masszív lemez lett a Gimme Some amely egy olyan bandát mutat amely kezd újra magára találni és visszanyerni az önbizalmát.
