Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Tv On The Radio - Nine Types Of Light
(Interscope)
Ahogy az évtized amerikai idézőjel-popjának egyik zászlóvivője az LCD Soundsystem berekesztésével leköszön, úgy a másik, relatív csöndben kiadja a legújabb lemezét. A majdnem minden jelentős médium által szent tehénként kezelt TV On The Radio felé sokan egész máshogy közelítenek. Én, mint késői csatlakozó valamiért mindig a (köveket a magasba!) Radiohead felől tudtam elemezgetni az elhangzottakat, de úgy ám, hogy az egész úgy szól, mintha valamiféle gonosz (?) erő egy pálmás tengerparti metropoliszba kényszerítené Thom Yorke-ot és a többieket, és rájuk parancsolna, hogy fejeteket veszem, ha nagyon szomorkodni mertek!, és így szerencsétleneknek nem maradna más, mint csak néha, hébe-hóba közvetíteni a fájást, mert hát valahogy csak muszáj.
Az, hogy ezt a fájást mennyire kell nagyítóval keresni, már tényleg nézőpont kérdése, de az biztos, hogy nem mindennapi kreatív szusz szorult az utóbbi években kismillió más projekt közelében is felbukkant David Sitek és Tunde Adebimpe párosába. Míg az első szélesebb közönséget is elérő Return To Cooke Mountain még jobbára igen messze esett a mindenkori pophangzástól, a három évvel ezelőtti, mindenhol az égbe magasztalt Dear Science úgy volt kikezdhetetlen és fogós popalbum, hogy közben felvonultatta egy úgynevezett intellektuális, vagy ami még rosszabb, artrock-lemez sajátosságait, beleértve azt a fajta változatosságot, ami miatt szinte képtelenség igazán ráunni.
A Nine Types of Light film a teljes lemezt bemutatja vizuálisan, különböző rendezők segítségével.
Innen persze elég nagyot lehet hasalni, de szerencsére nem ez történik. Ugyanez a képlet csiszolódik tovább, hozzáadással és kivonással, amitől egységesebb lesz, csak sajnos kevésbé színes. Így például az album eleje hiába meggyőző, nem lehengerlő, viszont a közepét jelentő New Cannonball Blues - Repetition páros guggolásból ugrik ki a közegből. Nem elég azt írni, hogy van itt egy csomó okos húzás, mert tulajdonképp még több okos húzás nagytotálja a lemez, ami annyi helyről merít, hogy felsorolni is hülyeség. Lehet persze dobálózni nevekkel és zsánerekkel, hogy Talking Heads, meg Brooklyn, meg soul, csak ők inkább átalakítják, áthangszerelik, torzított gitár helyett basszusszintire kötik és ráéneklik fejhangon az ismert világ közel legjobb dalszövegeit tetszőleges tempón. Elég jó ez, na.
(A lemezen is aktívan közreműködő Gerard Smith basszusgitáros-billentyűs április 20-án hunyt el tüdőrákban.)
