Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
.jpg)
Letlive – Fake History
(Epitaph)
Nem szokásunk egyéves lemezekről írni, de mivel a Letlive leszerződött a Bad Religion gitárosának, valamit ennél a lemeznél egy bónuszdal, a This Mime [A Sex Symbol] producerének, Brett Gurewitznek a kiadójához, az Epitaph-hoz, és ők a zenekar tavalyi, harmadik lemezét érdemesnek találták arra, hogy bónuszolva újra kiadják, így mi is szólunk róla. Leginkább azért, mert a Fake History tényleg tökös album, de az már most tudható, hogy nem a Letlive legjobbja. Egy nagy ígéret inkább.
Mint minden zenekarra, így a kaliforniaiakra is ráerőltettek egy stílust, ami a poszt-hardcore. Persze könnyű lenne ezzel elintézni az egészet, de ennél azért bonyolultabb az ügy, pláne, hogy semmi sem körülírható azzal, hogy poszt. A történet kb. a svéd Refused, 1998-as utolsó lemezénél kezdődik, mert ott volt először ehhez hasonló, zajos, agresszív, de mindeközben dallamos és elsőre érthető zene, ami ráadásul nem állt meg egy stílus határánál. (A Fugazi idejébe csak azért nem mennék vissza, mert akkor akár évtizedekre is visszakereshetnénk a családfát.) A Letlive a Refused receptjét feldobta még egy kis érzelgős emóval, de szerencsére nem vészes mértékben, így a végeredmény olyan, mintha egy zajosabb Subscribe, vagy egy agresszívabb Lostprophets lenne, punk hozzáállással.
Vannak még hatások, de ezeket kissé erőltetve lehet felemlegetni. Az énekes, Jason Aalon Butler néha úgy hisztizik, mint Jonathan Davis (Korn), a gitárosok pedig alkalmanként úgy kezelik a hangszert, mint Kurt Ballou (Converge). Egyik sem olyan kézenfekvő, valaki talán észre sem veszi, és inkább az utóbbi tűnik konkrét hatásnak, a váratlanul megzengetett riffek és sípolások, illetve a kifejezetten szépen, érthetően szóló gitárok miatt.
A Letlive egyébként nem olyan eklektikus, mint ami manapság divatos, de azért akad kis bossanova vagy női ének is, utóbbi ügyesen, és a legkevésbé sem hatásvadász módon elhelyezve (Muther), meg persze a Homeless Jazznek sem ok nélkül ez a címe. Ezek az elemek viszont nagyon szervesen épülnek bele a számokba, nincs összelegózva a zene.
Ezek ellenére sem tökéletes lemez a Fake History, a dalok közül nem mind érvényesül, a bónuszok is feleslegesek, Jason Aalon Butler koncerten állítólag egy állat, de itt talán túl sokat énekel sírós hangon, jót tenne neki az a vastagabb kórus, amit néhol meg is próbálnak. Érdemes megvárni az új lemezüket, illetve elmenni a koncertjükre. Magyarországon két alkalom is akad majd a közeljövőben a Boysetsfire és az Enter Shikari előtt.
