2011.05.27. 09:30 – KirschAndrás

Az andergrand hősei: A FreshFabrik és a Social Free Face

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


So 90’s! Újfent két emblematikus hazai klip kerül bemutatása abból a korszakból, mikor bizonyos körökben a scratchelést még a divatköcsögség csimborasszójaként értékelték, ugyanakkor a Pantera hardcore zenekarként élt a köztudatban.

FreshFabrik: Goofy With A Gun


Míg anno a Blind Myself zokszó nélkül megkapta a rózsadombi Neurosis titulust, addig a FreshFabrik már első feltűnésével is fejvakarásra késztette a magyar demagógrock/metál műfaj híveit. Ők vélhetőleg szimplán megmaradtak „gördeszkás divatbuziknak”, akiket elsőként picsáznának ki egy Sing-Sing táborban. Már csak azért is, mert a durva-kurva rímpár egyszer sem hangzott el a szóban forgó szerzeményben. Itt, kérem, az sem szolgálhatott volna enyhítő körülményként, hogy – a korabeli krónikások szóhasználatával élve – a frontember tonnányi fuckot zúdít a hallgatóra. (Ha jobban odafigyelünk, rájöhetünk, hogy némely sora már Big Daddy L strófáját idézi a Stricik és kurvák c. alapműből.) Mindemellett a Goofy With A Gun lazán felvette a versenyt a Senser vagy (pláne) a Such A Surge hasonszőrű crossover próbálkozásaival, és Vörös Andris rappelése is volt annyira meggyőző, mint Váradi Jenőé a Dupla Kávéból.

Social Free Face: Bizalom

Kevés elszántabb és szenvedélyesebb zenei csoportosulás jött létre a 90-es években, mint a Savaria Colonia Hardcore mozgalom. A benne foglalt zenekarok működését voltaképpen csak az torpedózta volna meg, ha Nyelvtudományi Intézet betiltja a felszólító módot. Az „állj fel, mozdulj, térülj-fordulj!” kaliberű szövegek hallatán néha már az lehetett az érzésünk, hogy egyszerre hallgatjuk Makk Marcit és a Full Metal Jacket Hartman őrmesterét. És ennek ellenére is képtelenség volt megállni, hogy ne üvöltsük a veretes sorokat heves hadonászás közepette. Ehhez persze nem ártott, ha eredeti példánnyal rendelkezünk a Való a jelen kazettából, a dalszövegek dekódolása ugyanis néhol nagyobb erőfeszítést igényelt, mint a Szex vajon mi? c. örökbecsű esetében. Mindent egybevetve ez a szerzemény óriási kedvenc volt, és komoly szerepet játszott abban, hogy 3/4-es Biohazard nadrágunkat később már csak a fateron láttuk viszont fűnyírás közben.


metál hardcore freshfabrik social free face az andergrand hősei



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása