Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Arról már írtunk, hogy Chad Smith, a Red Hot Chili Peppers dobosa augusztus végére valószínűsíti az új lemezük felbukkanását, most viszont már konkrétan megjelent az augusztus 30-as dátum a zenekar nemrég újjáéledt honlapján. Sőt, azt is megtudjuk onnan, hogy a lemez címe I'm With You lesz. Az első kislemez The Adventures of Raindance Maggie címmel jön majd ki július 18-án, az első teljes koncertjét Josh Klinghoffer gitárossal, pedig augusztus 9-én adja a zenekar Hong Kongban.
A Red Hot Chili Peppers 2007-ben vonult vissza pihenni, amit eredetileg csak egy évre terveztek, de aztán tovább nyújtották. 2009 decemberében John Frusciante gitáros döbbentette le a rajongókat azzal, hogy kilép a csapatból, sőt, nem is kilép, hanem tulajdonképpen már egy éve nincs is benne. Az utódja Klinghoffer lett, aki mint másodgitáros már szerepelt a zenekar turnéin és mellesleg Frusciante barátja is. Vele rögzítette most a csapat az I'm With You-t, ami öt évvel a Stadium Arcadium című kilencedik nagylemez után jelenik meg.