2011.09.23. 18:15 – Hirdetés

„A fesztiválszervezés csapatmunka” – interjú a Sziget programigazgatójával

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A kulturális menedzserképzés területén újdonság a BKF fesztiválszervező szakirányú továbbképzése. Az első alkalommal induló elméleti és gyakorlati kurzusokról a Sziget programigazgatóját, egyben a szak egyik oktatóját, Szép Fruzsinát kérdeztük.

Egy évtizedddel ezelőttig az újságírástól a rendezvényszervezéssel bezárólag a legtöbb humán szakmához a bölcsészkaron keresztül vezetett az út. Mára ez megváltozott, az egyetemek jól hangzó divatszakok elvégeztetésével kommunikátorok és menedzserek tömegét termelik ki. Mi az a plusz, amit a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola fesztiválszervező szakirányú továbbképzése nyújt?
A kurzusokon neves és sikeres szakemberek adnak betekintést a fesztiválszervezés rejtelmeibe, így az egy éves képzés elvégzése után a hallgatók már elég tág képet kapnak ahhoz, hogy el tudják dönteni, tényleg ezzel szeretnének-e foglalkozni vagy sem. Ugyanakkor a fesztiválszervező szakot szerintem azoknak is érdemes elvégezniük, akik nem feltétlenül ezen a területen szeretnének elhelyezkedni. A fesztiválszervezés ugyanis egy rendkívül összetett szakma, mely sokféle tudást és skillt igényel a gazdasági és marketingismeretektől a jó kommunikációs készségekig, jó adag profi idegennyelv-tudástól a határozott megjelenésig. Hozzáteszem, nem hiszek abban, hogy mindezt tankönyvekből vagy előadásokat hallgatva lehet megtanulni, a kurzusokon ugyanakkor a szakmabeliek saját tapasztalataikat osztják meg a hallgatókkal, így biztosan jó alapot kapnak, akik érintőlegesen vagy akár állandó jelleggel szeretnének ezzel foglalkozni.

A fesztiválszervezés egy rendkívül pulzáló, pörgős és egyben strapás szakma. Milyen személyiségjegyek passzolnak leginkább ehhez a munkához?

Az „Új utak a művészeti menedzsmentben" című tankönyvben a fesztiválszervezésről írtam egy fejezetet, ahol 10 attribútummal foglaltam össze, milyen egy jó fesztiválszervező. Ezeken felül persze számos tulajdonság is közrejátszhat abban, hogy az ember minél jobb tudja végezni a munkáját. Legyen energikus, jókedélyű, kitartó és alázatos, bízzon magában, keltsen jó benyomást. Ebben a szakmában sokszor egy kézfogásnak sokkal nagyobb hatása lehet, mint egy szerződésnek. A kitartást egy kicsit hiányolom a mai fiatalokból. Mindenki rögtön menedzser és csúcsvezető akar lenni. Azzal pedig nem számolnak, hogy a siker nem azonnal jön. Én 18 évesen kezdtem el dolgozni, cipeltem bőröndöket, dugdostam kábeleket, hordtam vizet a színpadra, és nem esett le tőlem a kezem. Mind a mai napig arrébb teszek pár dolgot, ha látom, hogy jön a vihar. Ha repül a kerítéselem, akkor szaladok és elkapom, nem arra várok, hogy valaki helyettem elvégezze.

Tizensok évnyi rendezvényszervezői tevékenységed alatt a szakma csínját-bínját kiismerted. A gyakorlati ismertekkel biztosan nem lesz gondod, de az elméleti hátteret honnan fogod meríteni?
A fesztiválszervezői szakmához is tartozik egy elmélet, amit természetesen én is nap mint nap használok. Ezt a tudásanyagot részben az egyetemi és a főiskolai tanulmányaim során gyűjtöttem, de a mai napig rendszeresen olvasok a témában. Elméleti háttérre tehát mindenképp szükség van, de persze ebben a szakmában a gyakorlati tudás a legfontosabb. Én a kettőt együtt szeretném oktatni, méghozzá úgy, hogy azokból a témákban, melyekből az előadások alatt csak érintőlegesen tudunk foglalkozni, ajánlok pár olvasmányt, csatolom a releváns szakirodalmat és ráirányítom a diákok figyelmét azokra a szakmagazinokra, internetes portálokra és adatbázisokra, amelyekben érdemes elmerülniük.

Milyen módszerekkel fogsz tanítani?
Szeretem a hagyományokat, de szívesebben nyitok az alternatív megoldások felé. Nem akarok sok írásbelit adni, de lesznek házi feladatok. Ilyenek mint például fesztiválokon való részvétel, koncertekre járás, klubok felfedezése vagy a hazai és a nemzetközi művészeti irányzatoknak, trendeknek a feltérképezése. Mindenképp szeretném bevonni a diákokat az órába, a kreativitásukat fejleszteni, valamint minél több csoportos feladatot adni, hogy megtanuljanak hatékonyan dolgozni együtt. A fesztiválszervezés ugyanis nem egy ego-feladat, hanem csapatmunka. Mondjuk, találjanak ki közösen egy saját helyszínt a SZIGETre és készítsenek belőle prezentációt. Miről szólna, mi lenne az üzenete a helyszínnek, hogyan rendeznék be, hogyan szereznének hozzá szponzorokat. Vagy egy külföldi zenekar magyarországi koncertjének leszervezése és egy hazai produkciónak a külföldi fellépésének leszervezése a kapcsolatfelvételtől a fellépésig. Ezekben a feladatokban érdekes lesz megfigyelni a csoportdinamikákat és azt, hogy mennyire követtek már meglévő sémákat, ill. mennyire tudtak elrugaszkodni tőlük. A jó fesztiválszervező ugyanis ismeri a sémákat, de mindig egy lépéssel előbb jár a korban. A SZIGET Fesztiválra például rengeteg fesztiválszervező érkezik, hogy ötleteket gyűjtsenek. Természetesen nincs ezzel semmi gond, nekem személy szerint ez az igazi elismerés. Idén például még Dél-Afrikából is érkezett egy fesztiváligazgató.

És hogyan adható át a gyakorlat?
Szerintem leginkább saját történetekből és tapasztalatok alapján: hogy honnan kezdtem és hogy hova jutottam, és hogy ezekben az években milyen buktatókkal találkoztam. Milyen hibákból és kiktől tanulok most. Melyek az elmúlt évek legújabb trendjei. Mivel jár leszervezni egy SZIGET Fesztivált. Az igazi gyakorlat persze az lesz, amikor a hallgatók majd gyakornokként bekapcsolódnak a különböző rendezvények szervezésébe.

Ha beiratkoznék a BKF-re erre a képzésre, előfordulhatna, hogy a 2012-es SZIGET Fesztiválon az irányításod alatt végezzem a szakmai gyakorlatomat?

Mindenképp szeretnék magamhoz venni pár embert. Fontosnak tartom ugyanis, hogy azoknak, akikben látom a potenciált, megadjam a lehetőséget, hogy mélyvízben is kipróbálhassák magukat.

Jelentkezési határidő a szakirányú továbbképzésre: 2011. október 3.
További info: www.fesztivalszervezo.eu


interjú fesztivál sziget bkf



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása