2011.09.27. 11:30 – lánggitár

Összeáll a Coal Chamber

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A nu metal hullámmal indult, majd nagyjából a legvégén fel is oszlott Coal Chamber tagjai 2003 után először lépnek közösen színpadra. Öröm ez a rajongóknak, az a világ nagy részének már nem akkora, hogy a zenekar mindössze egy ausztrál turné erejéig tervezi a visszatérést. Egyelőre csak a jövő év eleji Soundwave fesztivál van leszervezve, az utazó fesztivál azonban több állomást jelent: "Ezek az újjáalakuló koncertek azoknak a rajongóknak szólnak, akik nagyon szeretnének minket újra látni, vagy akik még soha nem láthatták a zenekart. Nekem is mindig különleges része lesz az életemnek, úgyhogy nekünk is fontos. Ha nem ausztrál vagy, jobb ha már foglalod a jegyet, hogy eljöjj a koncertre! Már felnőttünk mind, de ez a pár koncert visszaemlékszik a barátságunkra is, aminek erejét a zenén keresztül mutatjuk be. Emlékezned kell, honnan jöttél, és hova tartasz." - mondta a nagy szavakat az énekes, Dez Fafara, aki amúgy főállásban a Devildriver frontembereként funkcionál. A Coal Chamber három lemezt adott ki pályafutása során, ezek közül talán az 1999-es Chamber Music aratta a legnagyobb sikert.


hír metal coal chamber



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása