2011.12.10. 12:35 – Lángoló Gitárok

Kiscsillag-lemezbemutató ma este a Barba Negrában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ma este tartja budapesti lemezbemutató koncertjét a Barba Negra Music Clubban a Kiscsillag, akik a novemberben megjelent Néniket a bácsiknak! című új nagylemezükhöz kapcsolódó országos turné keretében lépnek fel a fővárosban. Az együttes a klubkoncertekre általában nem jellemző módon díszlettel és dramaturgiailag kidolgozott műsorral mutatja be az új album anyagát, aminek az internetes premierje november elején itt, a Lángoló Gitárokon volt. Sőt, már a lemez Bánat című száma is nálunk mutatkozott be, amikor egyébként említettük is a ma esti koncertet, úgyhogy senki nem mondhatja, hogy nem szóltunk időben és elégszer. A különleges lemezbemutató műsorát egyébként a Kispál és a Borz búcsúkoncertjéhez hasonlóan az egyebek mellett a Dob+Basszus házigazdájaként ismert Lévai Balázs rendezi. A ma esti koncertre az együttes a turné többi állomásához képest is speciális elemekkel készül, egyes számokat például állítólag korábban sehol nem hallott változatban fognak játszani. Az este során a Barba Negrában fellép a Kiscsillag mellett a Bankrupt együttes, valamint a HEKK kamarakórus is. A Bankrupt kilenckor kezd, a Kiscsillag tízkor, jegyeket a helyszínen 2500 forintért lehet vásárolni.


pop rock hír kiscsillag lemezbemutató lévai balázs



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása