Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Radio Panic – Dangerous
(Szerzői kiadás)
A Panic Radio egyike volt az előző évtized pesti indie hullámának, aztán kamu feloszlások és egy drasztikusnak semmiképpen sem nevezhető névváltoztatás után, Radio Panic néven immáron electropop előadókként térnek vissza, szakítva a korábbi discopunkként definiált stílusukkal és száműzve a gitárt zenéjükből. A diszkóból és a punkból végül inkább csak az előbbi maradt meg a Dangerous című lemezen, sajnos azonban annak is egy kicsit megkésett változata. A teljes album a pár évvel ezelőtti francia electropop vonalra építkezik, jó sok szintetizátorral, énektorzítással és dobgéppel. Nehéz külön-külön kiemelni a számokat, mivel már az első két-három hallgatás után egybefolyik az egész.
Persze, azért vannak erősebb részei is a Dangerousnek. Az Attention például olyan, mintha a The Bravery próbálkozna meg egy szintipop dallal, a The Winners pedig a maga klasszikus electro vinnyogásával próbálja megidézni a kétezres évek végi francia őrületet, ahogy a Remembrance vezető szintidallama is egészen megkapó, csak ne lenne azaz űbergagyi gépi konga benne. A probléma az, hogy igazából bármelyik számot ki lehetne így emelni és majdnem mindegyikre igazak lehetnének a fenti állítások, ráadásul egy idő után komolyan felmerül bennem a kérdés, hova tűntek a gitárok a Radio Panicból? Ez nem jelenti azt, hogy rosszak a számok, csak nehezére esik ráhangolódni olyanoknak, akik már az első electropop hullámot is messziről kerülték. Aki viszont kifejezetten kedveli ezt a fajta electropopot, annak a Dangerous egy kellemes album lehet, hiszen végig ragaszkodik a zsáner kötelező manírjaihoz és mind a tizenkét szám hozza ugyanazt az egyébként viszonylag magas színvonalat.
Budinszky Áron éneke kifejezetten erős, nagyon ritkán lehet csak érezni hamisságot angoljában és a hangja kifejezetten az Editors énekesére, Tom Smith-re emlékeztet. Ez az egyik nagy erőssége egyébként a lemeznek. Ha nem lenne ilyen jól eltalálva az ének, bizony a Dangerous sem lenne több, egy rendesen megkésett szerzői lemeznél, amely követi a hasonló módon lemaradt magyar zenekarok útját. Itt érdemes megjegyezni, hogy az album munkálatai Milkovics Mátyás keze nyomát tükrözik, aki tök véletlenül pont annak Neónak a tagja, akiknek zenei világa erősen hasonlít az újjáalakult Radio Panicére.
A Dangerous egy erősen közepes anyag, amit igazából sem dicsőíteni, sem szapulni nem lehet, szóval mindenki döntse el maga, hogy ez jó-e vagy sem.
(A lemez premierje a múlt héten itt volt a Lángoló Gitárokon, az album ide kattintva teljes egészében meghallgatható.)
