Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egy ideje speciális színpadi installációt fejleszt csapatával Skrillex, a cucc az ígéretek szerint soha korábban nem látott és alkalmazott megoldásokkal fogja szórakoztatni a közönséget. Sokszor írtunk az elmúlt hónapokban arról, hogy a Skrillex néven ismert Sonny Moore micsoda félelmetes népszerségnek örvend szerte a világon, és a 24 éves srác úgy fest, igyekszik felnőni a feladathoz, és fellépéseit minél inkább egyedivé tenni. Ennek jegyében kezdte el használni azt a technológiát, aminek köszönhetően DJ-szettjei közben a kivetítőn egy hatalmas, háromdimenziós robotfigura (vagy tetszés szerint bármilyen egyéb figura) utánozza real time a mozgását, legyen szó a keverés mozdulatairól, vagy az önfeledt ugrálásról, integetésről. Egyelőre ezt bírták kitalálni, és mindezt a DJ-producer már alkalmazza is egy ideje, jelenlegi turnéjának állomásai során igyekeznek azonban tökéletesíteni és további elemekkel ellátni, hogy a végleges forma még a mostaninál is látványosabb legyen. Így aztán, ha egy kis szerencséje van a hazai Skrillex-rajongó középiskolásoknak, például nyári Volt Fesztiválra hirdetett fellépésén is látható lesz az installáció. Hogy a leírtak pontosan hogyan is festenek, azt a lapozás után megmutatjuk.
A tegnapi klipmegosztásban azt írtuk, Skrillex és a Doors tagjainak klipjében nincs túl sok érdekesség, annyi azonban mindenképpen van, hogy remekül megnézhető benne az említett látványelem, például 02:05-től, de a klip számos részén látható.
Az alábbi, meglehetősen gyatra hangminőségi videóban pedig még jobban megfigyelhető a látványos színpadkép: