Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az A38 friss skandináv zenéket bemutató sorozata, a Polar Beat keretében kerül sor március elsején, vagyis ezen a héten csütörtökön a svéd Movits! fellépésre, akik a hiphopot, a szivnget és a jazzt ötvözik, zenéjükkel pedig a tengerentúlon is befolyásos rajongókra tettek szert: Stephen Colbert kedvenc zenekaraként tartják őket számon. Rajtuk kívül fellép még ezen az estén a Kéknyúl Hammond Band, Savages Y Suefo, este hét órától pedig a From Sweden with Love című fotókiállítás megnyitóját tartják a hajó kiállítóterében.
A távoli Luleå Svédország egyik legzordabb városa – mi sem jellemzőbb erre, mint az a tény, hogy itt van a svéd jégtörő flotta központja. Annál meglepőbb, hogy ebből a meglehetősen hűvös éghajlatú városból származik a svéd könnyűzene egyik legforróbb zenekara, a szvinget, a hiphopot és a jazzt egészen eredeti és nagyon táncos módon ötvöző Movits!
Az eredetileg a Rensfeldt testvérpár által létrehozott trió üdítően eredeti és szellemes zenéjével, rém szórakoztató (következetesen svédül írt) szövegeivel, illetve vicces színpadi produkciójával rakétasebességgel robbant be nem csak a svéd, hanem az angolszász zenei életbe is. Ebben óriási szerepe volt annak, hogy a trió első lemezét (Äppelknyckarjazz, azaz Almatolvajdzsessz), bizonyára annak igen tréfás jellegére alapozva a humorra szakosodott, amerikai Comedy Central tévécsatorna házi kiadója terjesztette az Egyesült Államokban. A promóciós kampány részeként pedig a lemez és a Movits! élőben is bemutatkozott a Comedy Central legnagyobb nézettségű műsorában, a Colbert Reportban. Ebben a műsorvezető Stephen Colbert a rá jellemző intenzitással promotálta a lemezt, másfél perc alatt körülbelül harmincszor elmondva, hogy a Movits! "a létező legjobb svédországi hiphop-jazz-szving trió".
A reklámnak meg is lett az eredménye, néhány héttel később Stephen Colbert elégedetten
számolhatott be nézőinek arról, hogy a Movits! lemeze a riport hatására az Amazon eladási listájának kilencszázadik helyéről a harmincadikra lépett előre, irdatlan eladásokat produkálva – azóta is ezt a jelenséget nevezik "Colbert Bump"-nak, a műsor hihetetlen népszerűséget hozó hatásának.
Persze a Movits! meg is érdemli ezt a népszerűséget. Elképesztően laza és állati cool: a Hives-ra emlékezető fekete-fehér szmokingok, a szvingkorszak őrülten hűvös hangulata, vad bigbeat-alapok és Johan Rensfeldt pergő svéd rapje. Mindebből áll össze az az egyedülálló elegy, ami a kortárs svéd pop egyik legszórakoztatóbb, legfelszabadultabb és legtáncosabb produkciójává teszi őket.
A vidám számokhoz még vidámabb videoklipek készülnek, például a tavaly megjelent lemezük egyik slágeréhez, a Sammy Davis Jr. című számhoz készült fekete-fehérben pompázó felhőtlen mókázás.
Rajtuk kívül fellép még az este folyamán a füstös és füstmentes pesti romkocsmák, pinceklubok és nyári kertek gyakori vendégének számító Kéknyúl Hammond Band is. A Premecz Mátyás, Badics Márk, Zádor Tamás trió Jász András közönségkedvenc szaxofonossal kiegészülve a fiatal jazzer élvonalból tolja a soul-blues-funkot. A zenekar debütáló anyagának már a címe is sikerdíj-gyanús (Nahát babám), a zenéjüket hallva pedig nyomban meghívta őket az MR2 Akusztik című műsor. Ha a Hammond orgona brutális bája, a virtuóz gitár- és szaxiszólók, és Badics apó önmagában nem lenne elég, hab is kerül a Kéknyúl tortájára Andy Hefler színész-énekes személyében.
A koncerttel közel egy időben, 19 órától kerül sor a From Sweden with Love fotókiállítás megnyitójára az A38 kiállítótermében. A kiállítás célja, hogy egy kicsit megpróbálja lebontani a svédeket és Svédországot övező előítéleteket, és bebizonyítsa, hogy az ország valamivel több, mint a szőkék, a jegesmedvék és az északi fény együttese.
A friss skandináv zenéket bemutató Polar Beat című sorozat részeként tartott koncert támogatója a Svéd Királyság Nagykövetsége.
Bővebb információkat szokás szerint az A38 hivatalos weboldalán érdemes keresni.