Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Therapy? - A Brief Crack Of Light
(Blast Records)
Micimackó összes jóindulatával sem reménykedhetünk másban, mint hogy már mindenki elpusztult vérhasban azok közül, akik szerint a Therapy? a Troublegum után nem csinált értékelhető lemezeket. Tudniillik, közvetlenül utána vették fel az Infernal Love-ot, mely jó eséllyel szállhatott volna versenybe a „minden idők legalulértékeltebb lemeze” titulusért. (Mondjuk ki: akin egy Jude The Obscene, egy Bowels Of Love vagy egy Me VS You hatására nem lesz úrrá a szentimentalizmus, annak a lelke semmiben sem különbözik Steven Segal ébredés utáni arcától.) Ám még akkor is képesek voltak marandót alkotni, amikor úgy döntöttek, végleg elfelejtetik mindenkivel, hogy egykor az Ace Of Base-szel szerepeltek egy műsorsávban az MTV-n. És bár a Suicide Pact – You First valóban hasonlóan fülbemászóra sikeredett, mint egy állami vuvuzelazenekar próbatermi demója, tény, hogy az észak-ír formáció egyik legizgalmasabb lemezét tette le az asztalra.
Bár a 2000-es években újra előrukkoltak slágeresebb kiadványokkal is (High Anxiety, One Cure Fits All), tiszta sor, hogy mára a Therapy? az öntörvényű rock’n’roll zenekar prototípusává vált. A Brief Crack Of Light pl. egyértelműen ugyanazon szellemben fogant, mint a 2009-es Crooked Timber. Azaz tepertős paraszt grúvok, töredezett ritmusok és gyomorba térdelő basszusfutamok sokasága jó adag Jesus Lizard-os atmoszférával és olyan hangzással, melynek hallatán a zokogó Rick Rubin orrszőrcsipesszel esne neki munkásmozgalmi szakállának. Természetesen meghökkentő momentumokban sincs hiány. Az instrumentális, egyben lendületes Marlow kétségtelenül fogós, ám a keleties asszonykórus tavaszi tekercs ízű vokalizálása azért övön alulra talál.
A vokóderes énekkel operáló Ecclesiastes talán a Therapy?-életmű leglazább darabja, ehhez hasonló betépett záródal utoljára a Semi Detached albumon kapott helyet. A súlyosabb darabok közül egyértelműen a nyitó Living In The Shadow Of The Terrible Thing a legemészthetőbb, ezt követően azonban csak elvétve találunk felidézhető dallamokat. A helmetes Plague Bell, az Nurse világát idéző ultrazajos Buzzing vagy a stoneres Why Turbulence azonban ezek nélkül is húz, akár egy kalácsképű erőember. A McKeegan-Cooper ritmusszekció ugyanis továbbra is elég jó ahhoz, hogy melódiák híján is izgalmat vigyen a szerzeményekbe, ugyanakkor Andy Cairns minimál üzemmódban jóval több feszültséget képes közvetíteni hangjával.
A Brief Crack Of Light olyan, akár egy talicska százas szög: rideg, súlyos és nehezen emészthető. Azonban a századik hallgatás után is képes valami újat nyújtani.
