Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ma jelent meg az Indexen az az írás, amiben az egykori EstFM alapítói, műsorvezetői, tulajdonosai emlékeznek vissza a nagyjából tíz évvel ezelőtt meghalt rádióra. Melis András tulajdonos abban a cikkben nem szerepel nyilatkozattal, most viszont teljes egészében, vágatlanul leközöljük az ő véleményét is az akkori dolgokról. Az alábbiakban ez olvasható.
„A mai napig nem látjuk át, hogy mi történt pontosan a fejünk felett, de mikor a Szupi (Superman) elment, akkor magunkra maradtunk.” (Galamb)
A Pesti Est volt társtulajdonosaként, az EstFM többi tulajdosaival való akkori kapcsolattartóként szeretném kiegészíteni néhány információval a cikket, hogy tisztább legyen „mi történt a szerkesztőség feje felett.”
Az EstFm-nek összesen kétszer örültem. Egyszer, amikor elnyertük a frekvenciát, és másodjára akkor, amikor hozzávetőlegesen 150.000.000 forint elégetése után végre megszabadultunk tőle és 0 forintért plussz tartozásátvállalásért megvették a Rádó Cafésok.
Utólag kielemezve az EstFm jelenséget, egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy egy halva született ötleten alapult. Rossz volt az üzleti modell. Másképp szólva, szar ötlet volt, szarul kivitelezve. Ezt bizonyítja, hogy a felfokozott várakozásoknak, a szokatlanul merész, nagyon erős indulókampánynak köszönhetően, induláskor magas hallgatószám rövid időn belül megállíthatatlanul csökkenni kezdett. Majd beállt egy olyan alacsony szintre, ami kereskedelmileg már eladhatatlanná tette a dolgot.
Az utóbbi a kulcsszó. Senki sem fogta fel rajtunk kívül („rajtunk” alatt Pesti Est oldalt értem), hogy ez egy kereskedelmi rádió. Sajnos úgy tűnt, hogy a hirdetők sem. Egyszer az egyik úgynökségtől egy médiafoglaló csaj megkérdezte, hogy „ez ugye amolyan hobbirádió?”. Kijózanító volt. Igen, sajnos az Est Fm a legnagyobb jóindulattal is csak hobbirádiónak volt nevezhető.
A rádió azzal az ígérettel nyerte el a frekvenciát, hogy politikamentes, kulturális „talk” rádió lesz, 50-50%-os szöveg-zene aránnyal. Naívak voltunk, a rádiózáshoz nem értettünk. Azt gondoltuk, hogy ez mekkora ötlet: laza, poszt-tilosos hangütés, hiánypótló zenei kínálat, összeforrva a Pesti Esttel, mint baromi erős branddel, automatiusan sikert hoz majd. Mekkorát tévedtünk! Utólag sajnos azt kell mondanom, és ez valamennyire menti a Supermanék dilettáns próbálkozásait, hogy egy szuperjó kivitelezés sem menthette volna meg a projektet.
Nincs az az élő ember, -a politikai/hírrádiók hallgatóit leszámítva- aki 50%-os szövegarányt hosszútávon elviselne. Sorozatos visszajelzés volt, hogy baromi jók a zenék, de minek pofáznak annyit?! Ezért volt rossz az üzleti modell. 15-20% szöveg és 80-85% zene lehetett volna a maximum, amit szabad lett volna bevállalni. Ezt akkor nem mertük, mert jóval magasabb frekvenciadíjat kellett volna fizetnünk, ha egyáltalán megnyerjük, ugyanis a médiahatóság „talk” rádiót preferált.
Valószínűleg nem is kaptuk volna meg a frekit, ha nincs az 50-50. Ez politika volt. Az akkori, első Fidesz-kormány aktuális médiabotrányai idején, a hatóságnak nagyon jól jött, hogy van végre egy vállalható pályázó, akivel takarózhat. EstFm rádió, 50% kultúra, 50% zene. Hát nem remek?!
A tulajdonosi kör két részből állt: voltak Erdélyi Zsolték, az akkori Edison reklmügynökség tulajdonosai, akik hozták az alapötletet, és a frekvencia ígéretét. (Jellemző, hogy végül ez sem sikerült teljesen. Az akkori Pesti Est ügyvezetővel, Hanák Tamással személyesen mentem lobbizni az ORTT akkori MDF-es és SZDSZ-es tagjaihoz. Gyanakodva néztek ránk, de aztán megnyugodtak, amikor látták, hogy tényleg annyira elkötelezett hülyék vagyunk, hogy képesek vagyunk belevágni egy kulturális rádióba. Kenőpénzt nem kértek, igaz nem is adtunk volna. Azt gondoltuk, ha nyerünk, nyerjünk saját jogon). Supermen ezen túl ragaszkodott ahhoz, hogy a rádió arculatát ők alakíthassák ki és ők is működtethessék azt. A Pesti Est oldal feladata a pénz belapátolásán túl az volt, hogy a kulturális tartalomhoz biztosítsa a programadatbázist, és a kiterjedt reklámpiaci kapcsolatrendszerére építve végezni próbálja a reklámértékesítést.
A két fél közti megállapodás szerint, amíg „jól mennek a dolgok”, vagyis jó a rádió hallgatottsága, a Pesti Est nem szól bele a tartalomba.
A szerkesztőség megannyi kis Superman klónból állt, élükön Pálinkás Szűts Róberttel, akinek vezetői eszköztára kiegészült egy valódi, rozsdás lovaskarddal, amivel a viták hevében szeretett hadonászni.
A feszültségek indulás után szinte azonnal berobbantak. A rádió szerkesztősége a programadatbázisra panaszkodott, ami nem volt naprakész. A Pesti Est hetilap volt, és nem volt felkészülve napi szintű hírszolgáltatásra, sajnos ez végig megoldatlan maradt. A rádióműsorok csapnivalóan rosszak voltak. A hallgatószám csökkent, a sales nem tudott a terv szerint értékesíteni.
Erdélyiék az induláskor berakott pénzen kívül nem vállalták a működésből adódó veszteségek finanszírozását, onnantól kezdve a 60%-os tulajdonos Pesti Est egyedül finanszírozta a rádió veszteségeit, havi laza 4-5 milló forintot. A működési költségek többek között a szerkesztőség létszáma miatt voltak magasak. Sok dumához sok ember kell.
A fentiek vezettek az ominózus kirúgássorozathoz. Az indulás után, talán fél-egy év elteltével jeleztük Erdélyiéknek, hogy a „dolgok már nem jól mennek”. Akkor még hinni próbáltunk abban, hogy a működés professzionalizálásával a hallgatószám visszatornázható és a rádió megmenthető. Először elküldtük a kardos embert, helyére jött Csillag János, későbbi sikeres Petőfi rádió főszerkesztő, aki egy darabig erőtlenül próbálkozott egy tökéletesen ellenséges környezetben. A szerkesztőség egy idő után -érthető okok miatt- minden változtatási kisérletnek keresztbefeküdt. Mi pedig -érthető okokból- kirúgtuk őket.
Akkor még csak sejtettük, hogy a kulturális programrádió koncepcióját semmilyen átalakítással sem lehet üzletileg megmenteni. Azért megpróbáltuk. Kár volt érte.
