Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Leander – Szívidomár
(Sony Music)
Lassan három éve írtunk először és mindezidáig utoljára Leanderről. A hazai metálszíntér ügyeiben jól tájékozottak viszont tudják, hogy ezalatt a három év alatt, kifejezetten erős sajtótámogatás mellett, és immár egy komplett zenekarral a háta mögött, a multiinstrumentalista srác sikertörténetet járt be. A klubokban (közel) teltház fogadja, első lemezét tízezer fölötti facebook-rajongótábor várta. A Leander az első hazai metálzenekar, amelyik az internetre támaszkodva sikerrel tudta felépíteni magát. Persze az is lehet, hogy az undergroundban is jól működik a váltógazdaság.
A sikerhez biztos alap is kell, nézzük létezik-e olyan. Köteles Leander tehetséges zenész, magabiztosan kezeli a basszusgitárt, sőt szinte minden hangszert, ami ehhez a zenéhez kell. Amikor először feltűnt, akkor akár Magyarországot is elhagyta volna, hogy jó zenészeket találjon maga mellé. Aztán végül nem tette, és itthon pakolt össze egy koncertképes társaságot. Vörös Attila a Nevermore-ban volt turnégitáros, Jozzy többek között a Wendigóban gitározott, Budai Béla pedig többek között a Bloody Rootsban dobolt. Nem lehet megkerülni, Köteles arra is képes, hogy kisfiús (vagy egyesek szerint infantilis) mosolyával a lányokat is megnyerje magának, de erre nyilván nem lehet karriert építeni. Illetve lehet, de az más típusú karrier.
A Szívidomáron rajta is van az a két szám, amivel először elterjedt a híre, a Viharom, tavaszom és a Csak Te. Ezeket Köteles még teljesen egyedül rakta össze, a lemez már zenekari produkció, amin a dalok egyharmada kissé furcsa megoldással angol nyelvű, a többi magyar. Apropó, a magyar nyelv szintén erős fegyvertény, bár a Subscribe például e nélkül is szép karriert csinál. Szóval van ez a két dal, amik nem azért lettek a lemez stabil támaszai, mert már régóta közkézen forognak, hanem mert jobbak, mint az új dalok, vagy legalábbis könnyebben beleülnek a fülbe. Talán a zenekarrá válás közben a Leander tüskéssé vált. Emiatt kissé átlátszó is, hogy a közönség nagy kedvencei újra feltűnnek, ahogy a Bad Romance is. Utóbbit az érzékenyebbek az első taktusoknál nyomják tovább (szerencsére az album végén van), hiszen egyrészt nagyon unalmas már, másrészt ezt feldolgozni már akkor lejárt lemez volt, amikor Leander megcsinálta. Egységesebb lett volna a kép, ha ezek a dalok lemaradnak. Mert milyen zenéről is van szó?
Váltva hörgős/dallamos metálzene, amibe kevés népzenei elem kerül, valamint samplerek és zongora is. Valahol a Soilwork, vagy a Scar Symmetry vonalán mozognak, de talán Vörös Attilának köszönhető, hogy most már a Nevermore-féle kifacsart riffelés is feltűnik. A lemez legerősebb pontja a gitármunka. Ügyes, fogós témák szinte mindegyik dalban feltűnnek, és persze a szólók is a helyükön vannak, a címadó zenei oldala például a giccses kiálláson kívül a maga nemében tökéletes. És persze a zenének jót tesz a perfekt hangzás is (Jens Bogren munkája).
Két dolog miatt nehéz tovább dicsérni ezt a lemezt, az egyik Köteles énekstílusa, a másik az új dalokban jelentkező dallamtalan dallamok. Ki gondolta volna, hogy a hörgés lehet modoros? Pedig a Leander a bizonyíték rá, hogy lehet. Elképesztően erőltetett, ahogy szól, sőt ez a fajta hatásvadászat a dallamos énekrészekbe is átkúszik. Aztán az is érdekes, hogy a Csak Te vagy a Szomorú Vasárnap esetén nyilvánvaló hangi kvalitások, mintha eltűnnének az új dalokban. A Két világ közt egy érzékeny ballada lenne, de Leanderbe beragad a dallam, elmarad a csúcspont. Valahogy úgy kéne ezt csinálni, mint ahogy a Ghost Awayben is van, itt szerencsére Köteles sem dimenzionálja túl magát, és gördülékenyen, természetesen bontakozik ki a lemez legjobb refrénje.
Felemás hát a végeredmény. Nyugati szintű megszólalással született egy hazai viszonyok között hiánypótló lemez, hiszen ezt a típusú dallamos-agresszív zenét kevesen művelték és művelik nálunk. Kevesebb hatásvadászattal, nagyobb önmérséklettel, és a régi dalok elfelejtésével (ja, és persze szebb angol kiejtéssel) egy egységes, és imponáló debütálás lett volna a Szívidomár. Ha a közönség kitart, a folytatás még lehet ilyen.
