Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Prodigy @ Papp László Sportaréna, 2012.04.28.
Legyünk túl itt a legelején a coming outtal felérő vallomáson: az elmúlt évek hazai és környékbeli Prodigy-koncertjein szinte egytől egyig jól szórakoztam. Persze egyik sem volt valami szofisztikált zenei élmény, de a Prodigy nem is erről szól. A Prodigy a hatalmas hangerőről, a pumpáló basszusról, a magával rántó ütemekről, a retinaégető fényekről, meg úgy kb. arról szól, hogy az ember gondolkodás nélkül dobja el az agyát abban a bő egy órában, amikor ők színpadon vannak. Ráadásul a punkos attitűd miatt nem csak az electro-rajongók, hanem a rockerek is szeretik ezt a néhol már-már metálosan durva tánczenét, így amolyan jolly jokerként lebeg a stílusok felett, amit bárhová oda lehet tenni. Ezt a funkcióját pedig mindig teljesíti, akár ezredszer is.
A baj csak az, hogy a tavalyi szigetes beszámolónál (Firefoxszal érdemes a linket nézni) többet úgysem nagyon lehetne írni róluk, ott (sőt, már jóval előbb) kifújt minden kreativitás a zenekarral kapcsolatban. Persze most is ugyanúgy nagy volt a hangerő, most is ugyanúgy gyomrozott a basszus, most is ugyanúgy vakultunk a fényektől, mint eddig. Akár egy CD-t is berakhattak volna, aztán szaladoznak rá a színpadon. Sokkal több valószínűleg nem is történt, Liam Howlett főnök lenyomott egy billentyűt a laptopján, elindult a zene, a leginkább látványelemként funkcionáló két hiperaktív frontember, egy gitáros, egy dobos elkezdett rá veszettül pörögni, a közönség pedig ment velük. Aki picit is szereti a csapat olyan slágereit, mint a Breath, a Firestarter, a Poison, az Omen vagy a Smack My Bitch Up, most is jót mulatott rájuk, aki viszont ennél többet, az eddig látott koncertekhez képest mást, valami frisset várt tőlük, azt valószínűleg az AWOL című új dal elővétele sem izgatta fel annyira, hogy ne legyen végül csalódott.
Egy Prodigy-koncerten nem éri meglepetés az embert, esetleg annyi, hogy a rasztahajú Maxim Reality most épp őelőtte bukkan fel egy kicsit "All my people in Hungary!"-zni. Az, hogy egy Prodigy-koncert a maga nemében tökéletes lesz, már a kezdés előtt biztos, akár az elektronikus tánczene Motörheadjének is nevezhetjük őket. Nincs kilengés se le se föl, egységesen magas a szint, és az Arénában sem volt semmi hiba szombat este.
Fotók: Huszti István
A mostani fellépés lényegi kérdése inkább az volt, hogy lehet-e Magyarországon Prodigy-bulit szervezni fesztiválon kívül is. Nem lehet. Kötve hiszem, hogy ez a félházas Aréna megérte volna a szervezőknek. Fesztiválon, a bevezetőben leírt jolly joker szerep miatt nem lehet vele tévedni, de külön koncerten túl drágák ahhoz, hogy a rajongókon kívül azok is megvegyék a belépőt, akik amúgy egy nagyobb rendezvényen simán elugrálnának rá „csak úgy, miért ne” alapon. Ha valami, akkor a Prodigy zenéje arra való, hogy a több napja részeg tízezrekből mozgassák ki az alkoholt, hogy aztán könnyebben lehessen tovább vedelni. Teljesen érthető, ha a fesztiválszervezők évről évre hívják őket. És nem, nem csak a Szigeten, hanem Európa-szerte ugyanabban a státuszban vannak, mint nálunk. Valószínűleg nem véletlenül rakták oda őket az idei Download fesztivál egyik főzenekarának sem a Metallica és a Black Sabbath mellé.
Azon már lehet vitatkozni, hogy mennyire aktuális a zenéjük így 2012-ben, de ezt majd vegyük elő akkor, amikor kijön az új lemez, ami nem, nem lesz dubstep.
(A Death In Vegas-rajongóktól pedig elnézést kérek, de számos hátráltató tényező miatt csak az utolsó, egyébként egész jó öt percét láttam az előzenekaros koncertjüknek, így nem tudnék érdemlegesen írni róluk semmit. Cserébe itt egy galéria a fellépésükről.)
