Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Immolation, Marduk @ Kék Yuk, 2012.09.03.
Mire sikerült leérni, a színpadon már Steve Shalaty, az Immolation baseballsapka nélkül elképzelhetetlen dobosa szerelte a cuccot, amiből gyorsan rájöttünk, hogy mindhárom előzenekarról sikerült lekésni. Úgy látszik, a hétfő miatt tényleg komolyan vették a kezdést, nehogy éjszakába nyúljon a buli. A cseh Heaving Earth-t, a francia Forsaken Worldöt és a spanyol Noctemet így csak az Immolation-frontember, Ross Dolan szájából hallottuk, aki szépen megköszönte nekik a koncerteket.
Fura belegondolni, hogy az ember leszáll a 86-os buszról, sétál két sarkot, lemegy a lépcsőn, felnéz a színpadra, és máris szembe találja magát a világ egyik legkarakteresebb death metal zenekarával, a New York-i Immolationnel. Olyan egyszerűnek, magától értetődőnek tűnik az egész, még akkor is, amikor megszólal címadó a Morbid Angel legjobb pillanatait idéző Close to a World Below lemezről. Nyúlásról szó sincsen, az Immolation már 91-ben, első lemezén is világosan megmutatta, többről lesz itt szó, mint holmi másolatról, a '96-os Here in Afteren pedig már olyan dalokat írtak, amikért a legtöbb zenekar élete végéig izzadhatna, akkor sem jönne össze.
A hangzással sem volt semmi probléma, az elején néha eltűnt a lábdob, de aztán előkerült, minden úgy szólt, ahogy kellett. Alex Hernandez, a műfaj egyik legkarakteresebb dobosa sajnos már régóta nincs a zenekarban, de Shalaty tökéletesen elsajátította a stílusát. Az a fajta szétdobolt zene ez, amiből gyakorlatilag nem is létezik más példa a stílusban, itt minden cinütésnek, lepörgetésnek, leállásnak miértje van, nem elvesz, hanem hozzátesz. Félelmetes, ahogy a gyorsabb, de a sebesség ellenére is elviselhetetlenül súlyos témákat megtörik, aztán újra begyorsítanak, mindezt úgy, hogy nem esik szét a nagy egész, dal marad a dal. Utóbbit egyébként hajlamosak félretenni a gyakorlásba belefeledkezett Nagybetűs Death Metal Zenészek, pedig a jó dal itt is ugyanolyan fontos, mint bárhol máshol. Márpedig az Immolation hibátlan számokat ír, a Father You're Not a Fathert, az Into Everlasting Fire-t vagy a Den of Thievest bárhol, bármikor el lehet viselni. A pokoli meleg az amúgy is pokoli hangulatra talán még rá is tesz, bár van olyan, aki még annak ellenére sem bírja a fullasztó hőséget, hogy saját bevallása szerint is tetszett neki, amit a színpadon látott.
A gitáros, Robert Vigna nem csak azért korszakos figura, mert függőlegesen tartott gitárral mást soha az életben nem láttam még játszani, hanem mert egyszerűen nem tud rossz riffeket írni. Azért hozzátartozik, hogy a zenekar 2000-ben, a Close lemeznél elérte a csúcsot, azt a szintet utána megközelíteni sem sikerült, de egy koncertre összeválogatott programban így sincsen hiba.
Az Immolation 2012-ben még mindig az egyik legjobb death metal zenekar, akik élőben megbízhatóan hozzák azt a groteszk, fals, nyomasztó hangulatot, amiért lemezen is szeretjük őket.
Vessenek meg, akik szerint eladták magukat/mindig is gagyik voltak, én bizony nagy lelkesedéssel álltam hozzá a Mardukhoz. A lemezekre jellemző elsöprő lendületet lehetett várni a lassan tényleg életveszélyessé forrósodott szaunában, amit tulajdonképpen meg is kaptunk, de valahogy nem működött kellően az egész. A Serpent Sermon című új lemezről három dalt is játszottak, ezeken kívül volt minden, Slay the Nazarene, Panzer Division Marduk, Black Tormentor of Satan. A régebbi daloknál feltűnt, hogy sokkal gyorsabban játsszák őket, de nem biztos, hogy pl. a Baptism by Fire hatásosabb úgy, hogy pillanatok alatt ledarálják az egészet.
Legion nélkül korábban elképzelhetetlen lett volna a zenekar, de a Funeral Mistből ismert Mortuus hangja karakteresebb, nem csak úgy ott van, hozzá is tesz a Marduk zenéjéhez. Morgan Hakansson, ez az irtózatosan nagy darab svéd fickó több mint húsz éve veszi be és rúgja ki maga mellől a társakat, nem lehet könnyű vele. Mindez azért jut az ember eszébe, mert a koncert a végére tényleg elfárad, meg mi is: nem embernek való ez a klíma.
A hangzás sajnos gyenge volt, ami nagyon sokat elvett az egészből, a koncert valahogy nem tudott végig magával ragadó és izgalmas maradni. Ez nem feltétlenül a Marduk hibája, de ezt már sosem tudjuk meg.
(A képeket a zenekarok Facebookjáról loptuk.)
