2012.10.29. 10:56 – Lángoló Gitárok

Ismét rács mögött a pedofil glam rocker

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

GaryGlitter.jpgTovább gyűrűzik a botrány a tavaly elhunyt Jimmy Savile brit tévés ellen indított gyerekmolesztálási ügyben, aminek következő gyanúsítottja Gary Glitter. A glam rockert már tavaly decemberben is őrizetbe vette a brit rendőrség, de óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Savile állítólag több mint 300 kiskorú ellen követett el szexuális bűncselekményt. A férfi többek között egy gyerekműsort is vezetett és Nagy-Britannia egyik kedvenc tévés személyiségének számított évtizedeken keresztül. A molesztálásokra egy dokumentumfilmben derült fény, ahol több nő is mesélt arról, hogy tinédzser éveik elején Savile megrontotta őket vagy erőszakoskodott velük.

Glittert vasárnap vették ismét őrizetbe, ráadásul a zenész nem először keveredik hasonló ügybe, hiszen a '90-es évek végén négy hónapot töltött rácsok mögött, miután gyerekpornót találtak a laptopján. Glitter felkerült a szexuális bűnözők listájára és a szégyen elől jachtjára menekült, majd végül Kambodzsában telepedett le, de onnan is kiutasították 2002-ben korábbi bűnügye miatt. Ezután Vietnámba költözött, ahol egy 10 és egy 11 éves lány molesztálásával kapcsolatban került a hatóságok látókörébe. Az országban halálbüntetéssel sújtották volna, de bizonyíték hiányában csak három évre ítélték el, amiből végül csak három hónapot kellett letöltenie, aztán visszarepült Londonba, mivel sem Thaiföldre, sem Hong Kongba nem engedték be a hatóságok.

Glitterről legutóbb akkor írtunk, mikor állítólag bejelentette a visszatérését, de ez a hír később kacsának bizonyult.


rock glam hír gary glitter jimmy savile



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása