2012.10.31. 09:45 – _fá_

Randinak jó, koncertnek közepes – Keane-koncertbeszámoló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Keane @ Petőfi Csarnok, 2012.10.30.

04Azt mindannyian tudjuk, hogy a brit zenei élet szeret néha maszturbálni kicsit saját magára. Nincs ezzel semmi baj, hiszen mi is szeretünk néha maszturbálni a brit zenei életre, de teljesen egyértelmű, hogy ennek köszönhetők az olyan zenekarok, mint az 1997 óta létező, de lemezig csak 2004-ben jutó Keane, ami az idén megjelent Strangeland című albumát turnéztatta meg a Petőfi Csarnokban is. Ezek a szenvelgős kedves fiúk kizárólag arrafelé tudnak befutni. A zenekar amolyan szegény ember Coldplayje volt mindig is, ez a státusz viszont nem különösebben sértő, mivel a Coldplay van jelenleg akkora zenekar, hogy ne legyen ciki b-kategóriás középsztárokként a farvizükön evezni. (Fotó: Huszti István)

Szerintünk: (2,5/5)
Szerintetek: (5/5)

pop koncertek keane koncertbeszámoló



2012.10.31. 09:17 – Rácz Mihály

Fókuszban a lüktetéssel - Trottel Stereodream Experience-videókritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

trottel.jpgTrottel Stereodream Experience - Psychedelic Sound Exploration, Embryo' live at A38 DVD
(Trottel Records)

A Trottel zenekar bár átkeresztelte magát többször is, rövid nevén szólítva ismeri nagyjából az underground apraja-nagyja, de főleg a zenét a punk csináld magad attitűdje felől szemlélők nem is olyan szűk csoportja. Ez a punk dolog a zenéjükben mindig is inkább egyfajta matek vonalat követett, olyan hasonszőrű zenekarokkal alkotva rokonságot, mint a Victims Family, NoMeansNo, de a skót, francia, angol és akár a lengyel anarcho-punk színtér is éppúgy a keblére ölelte, mint a hazai közeg.

Bátran kijelenthetjük, a Trottel világszínvonalú produkció, be is utazták Európát keresztbe és kasba jó sokszor az elmúlt évek, sőt évtizedek alatt. Pár évente kijöttek egy-egy albummal, amelyek mindegyike az új, a következő évekre aktuális irányvonalat jelölt ki, aztán a zenekar rendre kiegészült, átalakult, új vizekre evezett. Az egyetlen állandó poszt természetesen a zenekarvezető, a tört és bonyolult ütemek nagymestere, a basszusgitárt és elektronikát is megszólaltató, sőt az évek óta majdnem teljesen instrumentális banda kevés énekesi részét is bevállaló Rupaszov Tamás. Tamás üzemelteti a Trottel Recordsot is, ami húsz év alatt közel száz kiadvánnyal rukkolt elő a kísérleti és punk színtértől a világzenéig, többek közt az Anima, a Másfél, és a Korai Öröm is itt publikált először albumot, de a VHK is adott ki lemezt náluk.


lemezkritika punk rock electro trottel trottel stereodream experience



2012.10.31. 08:22 – Lángoló Gitárok

Lassan éledezik a Satyricon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Satyricon_28629.jpgGyakorlatilag három éve nem lehet semmi érdemlegeset hallani a Satyriconról, nagylemezt pedig még régebben, 2008-ban adott ki a norvég black metal zenekar. Most viszont tényként lehet kezelni, hogy jövő márciusban egy extra hosszú koncerttel térnek vissza a zenei életbe a hazai Inferno fesztiválon, ahol még új dalokat is játszanak majd a készülő lemezről. Idén nyáron amúgy a kétfős zenekar vezetője, Sigurd "Satyr" Wongraven egy interjúban elmondta, hogy azért álltak le teljesen a 2009-es turnéjuk után, mert úgy érezték, hogy az évek alatt elveszett a Satyricon lényege. Belekerültek, a lemezírás, felvétel, próba, turné (majd újra előröl) körforgásba, és nem látták értelmét ezt folytatni. Satyr elmondta, hogy nem ezért kezdett el zenélni, hanem azért, hogy dalokat írjon, felvegye és kiadja azokat, majd néha, ha kedvük van, koncerteket adjanak. Szóval lehet, hogy ezután már csak True Norvegian Black Metalt kapunk a Satyricontól, és nem ilyen nyálas slágereket, mint ez itt alább (vigyázat, csöcs is van a Jonas Åkerlund neves kliprendező, volt Bathory-dobos dirigálta videóban).


metál hír black satyricon



2012.10.30. 16:27 – Lángoló Gitárok

Honor Found in Decay - Meghallgatható az új Neurosis-album

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egyelőre nem tudjuk eldönteni, hogy jó vagy rossz az új Neurosis-lemez, mindenesetre most meg tudjuk mutatni azt a Lángoló Gitárok olvasóinak is. A kaliforniai poszt metál zenekar öt év szünet után adta ki ma a Honor Found in Decay albumot, amiről némi infót már elcsepegtettünk itt és itt, szóval igazán már csak a zenehallgatás maradt hátra.


rock metál hír neurosis



2012.10.30. 15:18 – Lángoló Gitárok

Így rappel Jack White

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jak.jpgKorábban mi is megmutattuk az I'm Shakinhez készült Jack White-videót, most pedig felkerült a netre egy rövid részlet a kislemez B-oldalas szerzeményéről. A Blues on Two Trees különlegessége, hogy most először rappelni próbál Jack White, de számunkra inkább tűnik rímbe szedett szómondásnak, mint tényleges rappelésnek. White már egy ideje kacérkodik a hiphoppal, igaz sem az Insane Clown Posse, sem Black Milk nem számít akkora durranásnak, mint mondjuk a Black Keys bluesrap projektje, a 2009-es Blakroc, amin aztán volt minden a Wu-Tang Clantól Mos Defig. Mindenesetre azért megmutatjuk az új Jack White-dal félperces részletét a hajtás után.


rock hiphop hír blues rap jack white



2012.10.30. 14:09 – Lángoló Gitárok

Szerdán jelenik meg az F.O. System deluxe újrakiadása

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

FOSystem.jpgOktóber 31-én jelenik meg az F.O. System összes eddigi stúdiófelvételét tartalmazó dupla CD. Az eredeti album újramasterelt dalain kívül korai demók és kiadatlan felvételek is helyet kapnak a 28 dalt tartalmazó, díszcsomagolású kiadványon. A megjelenés napján Mátyás Attila és Jerabek Csaba, a zenekar alapító tagjai dedikálják a lemezt a Corvintetőn. A helyszínen megvásárolható lesz a dupla CD, és a dedikáláson az F.O. System és a VHK fellépésével szervezett, december 21-i Világvége Fesztivál koncertjegy is kedvezménnyel lesz kapható. A dedikálásra a belépés díjtalan. A hajtás után megmutatjuk a lemez előzetesét plusz egy fotót deluxe kiadványról.


rock hír dark f.o. system



2012.10.30. 13:22 – Kovács M. Norbert

A stréber diák felel – Ákos-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ákos – 2084
(FalconMedia)

Az egész úgy kezdődött, hogy egyszer csak azon kaptam magam: azt elmúlt hónapokban határozott kíváncsiság érlelődött bennem Ákos új albuma iránt. Azzal tisztában voltam, hogy 2012-ben éppen tőle várni egy zeneileg igazán izgalmas lemezt meglehetősen nagy illúzió lenne, de az elektronikus album ötlete, a szintipophoz ígért visszakanyarodás, ráadásul az, hogy az egészet tök egyedül csinálja, elég volt ahhoz, hogy jobban érdekeljen a végeredmény, mint az elmúlt tizenöt évben tőle bármi. Miután szinte napra pontosan két évvel ezelőtt, A katona imája című előző lemezével leginkább az volt a bajom, hogy egyáltalán nem volt képes új színekkel árnyalni az Ákosról mára kialakult képet, arra gondoltam, talán a 2084-nek sikerülhet. Aztán meg arra, hogy ha ez egy egyszemélyes, a gyökereire visszatekintő lemezzel sem jön össze neki, abból is hasznos következtetéseket lehet majd levonni, úgyhogy mi mindenképpen jól járunk.

Szerintünk: (3,5/5)
Szerintetek: (3,3/5)

lemezkritika pop ákos



2012.10.30. 12:22 – Lángoló Gitárok

Ismét a Primal Screammel dolgozik Robert Plant

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

plant.JPGJövőre új albummal jön a skót Primal Scream, amihez nemrég rögzítették a vendégéneket, méghozzá Robert Plant közreműködésével. A Led Zeppelin frontembere még szeretne énekelni, de már nem akar új együttest alapítani vagy szólóalbumot csinálni. Plant viszont továbbra is szeretne részese lenni különböző izgalmas zenei projekteknek, és a Primal Scream új nagylemezének ötlete kifejezetten imponált neki. Ez nem az első alkalom, hogy Robert Plant együttműködik Bobby Gillespie-ékkel, ugyanis az énekes korábban már szájharmonikázott a 2002-es Evil Heat album The Lord Is My Shotgun című albumán. Egy másik Zep-legenda sem pihen, ugyanis Jimmy Page gitáros masterelési munkákat végez az összes eddigi Led Zeppelin-albummal.


rock hír led zeppelin britpop primal scream robert plant



2012.10.30. 11:25 – Lángoló Gitárok

Eredeti énekesével folytatja a Pennywise

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

pennywise1.jpgHárom év után tér vissza a Pennywise-ba Jim Lindberg énekes, aki korábban családi okok miatt hagyta ott a punkzenekart. Az alapítótagnak állítólag az őt váltó énekes, Téglás Zoli Ignite-frontember könyörgött, hogy jöjjön vissza az együttesbe, mert ő már rohadtul le akar lépni. Lindberg és a többiek között az utóbbi három évben megromlott a viszony, mivel kiválása után nem sokkal új együttest alapított, ezért volt szükség Téglásra, hogy átvegye az énekesi feladatokat. Azonban Fletcher Dragge gitáros szerint az egész nézeteltérés megoldódott egy telefonhívás után, és már nagyon készülnek a 25. évfordulójuk ünneplésére, amihez természetesen koncert is tartozik. Téglás Zolival a Pennywise egy stúdióalbumot adott ki, de egy későbbi hátsérülése miatt sosem tudták megfelelően promotálni a lemezt.


punk rock hír téglás zoli pennywise



süti beállítások módosítása