Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
The Gossip – A Joyful Noise
(Sony Music)
Nem fogok úgy nekikezdeni ennek a kritikának, hogy nagy popszakértőnek állítom be magam. A rockzene az én terepem, és nem az elektro vagy a funky. Minden évben van azonban legalább egy poplemez, ami valahogy elkap, és ugyanúgy agyon tudom hallgatni, mintha mondjuk egy új Mastodon-album lenne. 2012-ben például nagyon tudtam szeretni a Gossip új anyagát.
Először, még a 2009-es Music For Men lemez előtt, egy plakáton láttam a zenekart a londoni metróban. Akkor úgy gondoltam, hogy a britek megint megtalálták maguknak a polgárpukkasztó tutit. Egy túlsúlyos lányt, aki hónaljszőrét mutogatva, tetovált szemöldökkel belenyomja az arcunkba a melleit. De mit ad isten, a dolog működött, a nevet megjegyeztem, majd az első, igazi nagy sláger, a Heavy Cross megjelenésekor jött a döbbenet, hogy ennek a csajnak micsoda hangja van, és igazából kit érdekel, hogy hogy néz ki. A fésületlen, dinamikus popzene csak rátett egy lapáttal, maga a dal pedig tökéletes.
Kétségtelenül Beth Ditto viszi a hátán őket, nem csak a külsejével és nem csak a hangjával. Ditto annyira pozitív személyiség, hogy a zene minden elemén átsugárzik, koncerten pedig még inkább. A viselkedése természetes, nem erőltet semmit, élvezi a színpadot, az énekesi létet, és egyszerűen elragadó, ahogy a közönséggel kommunikál. És persze, csak hogy a pop meg a gitárzene viszonyát boncolgassuk, a zenekar még Black Sabbath-idézetet is képes volt belecsempészni a programba a Balaton Soundon.
A Music For Men lemezt amúgy egészben nem szerettem annyira. Kicsit egyenetlen a színvonala, és ez igaz a tavaly megjelent A Joyful Noise-ra is. A dalokat hallgatva egyvalami rögtön az elején kiderül. A zenét fellazították, és elvitték elektro irányba, ami működőképes, jól is áll nekik, de a kritikusok jogosan mondhatják, hogy éppen az a dinamika került háttérbe, ami a Gossip lényegét adta. Ez kétségtelenül igaz, azonban ez egy új lemez, új megközelítéssel és bátorsággal, ami nagyon becsülendő. Legalább nem hagyják meg magukat ugyanabban a kategóriában, még akkor sem, ha az új albumon a Horns az egyik legjobb szám, pedig ez azt a funkrock világot hozza, ami a Music For Menen is jellemző volt.
Bizonyára azon is rágódhatunk, hogy éppen a két nagysikerű kislemezdalt írta a zenekarral közösen a Sugababes, a Girls Aloud és más popelőadók slágereit jegyző Xenomania-főnök Brian Higgins producer, de nem nagyon számít, ha a lemez maradéka is szórakoztató.
Az A Joyful Noise nem tökéletes, és ugyanúgy hullámzó minőségű, mint ez előző lemez, de van hangulata, egyénisége, ami egy mai poplemez esetén nagyon is tisztelendő tulajdonság. Ráadásul a Gossip az a zenekar, amelyikből kinézhető, hogy a következő lemezén akár ezt a világot is felrúghatja, hogy más irányba induljon, pláne, hogy a Music For Men előtti lemezek is mások, jóval rockosabbak voltak. De ez majd kiderül pár év múlva.
