2013.04.26. 11:45 – Lángoló Gitárok

Különleges bulival és koncertekkel ünnepel a tízéves A38

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

a38.jpgLassan tíz éve annak, hogy megnyitott az A38 Hajó Maceo Parker koncertjével, azóta pedig a hajó lett Budapest egyik legjobb szórakozóhelye a Lonely Planet és az Electronic Beats olvasói szerint is. A szórakozóhely nagyszabású születésnapi bulival ünnepli a jubileumot, méghozzá José González triójával, a Junippal, amit a válogatott magyar zenészekből és költőkből álló Rájátszás produkciója vezet majd fel, az estét pedig az a Tosca zárja, amelynek két tagja Richard Dorfmeister Rupert Huber. Megnyílik a tetőterasz is, ahol megkezdi a szezonját a heti rendszerességgel megtartott Random Trip illetve az éttermi részben a Budapest Bár Ínyenceknek gasztro-zenei program várja az érdeklődőket. Az eseményre különleges fényshow-val és vetítéssel készülnek a szervezők a Kiégő Izzók társulat. Ezzel megkezdődik az A38 intenzív tavasz-nyári szezonja, olyan fellépőkkel, mint a Gallows, a Caravan Palace, a Billy Talent. Május másodikán jön a !!! (chk chk chk) sacramentói dance punk kollektíva, két nappal később az elbűvölő Sophie Hunger adja elő a hajón a folk-blues-pop szentháromság köré épülő dalait.

A Junip koncertje az A38-MVM Fényműhely sorozat része. Az est főszponzora, a Magyar Villamos Művek Zrt. által támogatott sorozat fő célja, hogy a szokványos koncerteket különleges látványelemek, fény- és videotechnika segítségével tágítsa és varázsolja a fellépéseket egészen egyedülállóvá. Magyarország egyik leginnovatívabb vizuális brigádja, a Kiégő Izzók alkalomról alkalomra egyedi koncepció szerint építi be az A38 Hajó koncerttermét, illetve világítja és vetíti meg az A38 Hajó külső felületeit. Mindez párhuzamosan fut az A38-MVM Fényfestés elnevezésű sorozattal, amelynek célja, hogy az A38 Hajó Kiállítóterében egészen egyedi, interaktív audiovizuális installációkat mutasson be, melyek nem csupán kiegészítik a koncerteket, de önálló, különleges látványvilágú műalkotásokként is értelmezhetők.

A Tosca fellépését az Osztrák Kulturális Fórum támogatja, ami az A38 Hajó egyik legrégebbi partnere, a két intézmény együttműködése egyidős a hajóval. Az Osztrák Kulturális Fórum tíz éve támogatja az A38-at, és ezalatt a tíz év alatt több mint száz osztrák zenekar és előadó lépett fel a hajón, köztük a Vienna Art Orchestra, Soap & Skin, Parov Stelar, Richard Dorfmeister és a Madrid de los Austrias, Dzihan & Kamien, a Count Basic, a !DelaDap, Louie Austen, Elektro Guzzi, a Sofa Surfers – nemzetközi sztárok és feltörekvő tehetségek egyaránt. A Noises from the Neighbourhood – Zajok a szomszédból elnevezésű, friss osztrák zenéket bemutató sorozat szinte a teljességre törekedve igyekszik bemutatni Ausztria legjobb, legizgalmasabb, legfrissebb és legnépszerűbb könnyű- és kortárszenei produkcióit.

Az egyik leginkább várt bejelentés az elmaradt Billy Talent-koncert pótlása volt: a kanadai rockcsapat július 1-jén lép fel a hajón. Folytatódnak a hajó nemzetközi együttműködései, így a Francia Intézettel közösen létrehozott Tours de France című sorozatban a közeljövőben fellép a Danakil, a Caravan Palace, a Terakaft, illetve ősszel az Hurlements d'léo vagy Mélanie Pain. Erős lesz rock-, metál- és hardcore-programuk is, a ma esti telt házas Meshuggah mellett meg kell említeni a Cult of Luna, a Backfire!, a Boysetsfire, a Gallows, a Bane koncertjeit is.

Idén is lesz Talentométer tehetségkutató. Az április 21-ig tartó nevezési szakaszban öt műfajban több mint ötszázhatvan zenekar és előadó nevezett a talentometer.hu honlapon. Bár a nevezés lezárult, az eddig több ezer voksot felvonultató közönségszavazás folytatódik, április 30-án éjfélig lehet szavazni az előadókra, és ez alapján dől el, hogy melyik lesz a kategóriánként egy zenekar, amelyik a közönség akaratából jut be az elődöntőkbe. A nevezések után a zsűrik által műfajonként kiválasztott, illetve a közönség álatal szavazással az elődöntőkbe juttatott 10-10 (tehát összesen 50) zenekar és előadó szakmai zsűri és értő közönség előtt, élőben bizonyíthat a júniusig tartó koncertsorozat folyamán, az A38 Hajón. A koncertsorozatot a június 23-án tartandó döntő és gála fejezi be, amelyen kiosztják a díjakat, és bemutatkoznak a döntőbe jutott zenekarok. A műfajonként három tagú zsűrik tagjai az adott terület jelentős képviselői. Az egyes műfaji zsűrik összetételénél a hajó nagy hangsúlyt helyez arra, hogy előadóművészek és koncert-, illetve fesztiválszervezők is helyet foglaljanak, hogy egy produkció megítélésében a lehető legváltozatosabb szempontok kapjanak szerepet.

A hajó egyébként 2014 legelején bezár pár hétre, sőt, még a helyéről is elmegy, ugyanis nagykarbantartást végeznek majd rajta, de aztán visszaúszik a Petőfi hídhoz.


hír !!! a38 josé gonzález tosca rájátszás sophie hunger junip



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása