Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Brains - Full Range
(Beats Hotel Records)
A brosteppel és egyéb faldöngölős elektroformulákkal egybeolvasztott dancehall breakbeat/drum'n'bass (fuh, még leírni is fárasztó) képében a magyar elektronikus színtér egyik legérdekesebb szereplője, a Brains hosszas stílusbeli keresgélés és számtalan tagcsere után úgy tűnik, ezúttal tényleg magára talált. A magukat koncertzenekarként aposztrofáló formáció kifejlesztette azt a közlésmódot, amellyel a trendkövető fiatalokat a leghatékonyabban megszólíthatják és szorosan magukhoz láncolhatják. A Full Range igazából a zenekar számára a hatalmas közönségsikert meghozó Refresh The Style nyomdokain halad, csak jóval epikusabb és grandiózusabb annál. Pedig gyakorlatilag semmi mást nem csinál, mint felmondja az Egyesült Királyságból az USA által importált és egészen íves röppályára állított brostep-mozgalom és a Pendulum In Silico utáni reformja óta virágzó stadion-dnb-hullám összes kliséjét, de haragudni mégsem lehet rá. Mindjárt meg is mondom, miért.
Az elektronikus zene és különféle alvállalkozói manapság a legpiacképesebb műfajkonstellációt alkotják, ezt aligha vitatja bárki is. Gyakorlatilag a csillagok együttállása, vagy legalábbis hasonlóan véletlenszerű történéssorozat határozza meg, melyik trend köt ki és ragad meg a mainstreamben, és melyik zúg ki az első komolyabb fellángolás után az elitkörből. A zene világában az internet okozta globalizáció kegyetlenül utat tör, segítségével könnyebben és kötetlenebbül mozognak fel-le a zsánerek, és akit felkap a hullám, az jó eséllyel olyan messze kerül a gyökerektől, ahonnan már nem nagyon van visszaút. Így volt ez a holland mocsártrance-szel, a dubstep és az electro fúziójával, a Guetta-féle klubhouse-zal és kicsit ez a helyzet napjaink elsővonalas d'n'b-mozgalmával is. A törtütem-forradalmat elindító ragga jungle korai korszakában, amikor még olyan arcok mikrofonjaiból és dobgépeiből zúdult az áldás a világra, akikre már ránézésre is simán tíz év letöltendőt lehetne kiszabni, senki sem gondolta volna, hogy az egyszer koncerttermekbe költözik és többnyire jól szituált alakok élőzenés megoldásokkal igyekeznek majd reprodukálni. Merthogy a mainstream d'n'b ezt a tendenciát választotta, a Noisia- Sub Focus- és Pendulum-féle társulat kevésbites küzdőtérzenei redukcióját, ez lett a mindent vivő ultimate recept, amivel nem nagyon lehet mellélőni. Pláne ha egy kis brostepet és elektrót olvasztunk bele.
Mert örök általánosság, hogy a fősodor első számú fegyvere a kihívások redukálása, hol vagyunk már a nagy öregek nyersségétől és szikárságától, manapság minden sorjamentesre csiszolt formában özönlik tálcán a hallgatóság elé, a széles elismerés kulcsa az él hiánya lett, a rádióbarát hossz és a fesztiválkompatibilitás. Az, hogy a Brains is ezen az úton indította meg önmaga újradefiniálását, nem baj, legalábbis rövidtávon nem.
A Full Range ugyanis egy kitűnő koncertalapanyag, az albumok Avatarja, nagyívű, és természetéből adódóan csak nyílt térben, számára megfelelő környezetben éri el teljesen a célját, mégpedig hogy egységnyi idő alatt minél több végtagot mozgasson meg a tánctéren. Aki ennél többet vár tőle, az óriásit fog koppanni. Egy tavalyi interjúból kiderült, hogy a Brains ezen a lemezen a divatos műfajok egyértelmű megtartása mellett (ami nem csoda, hiszen az ebből a szemszögből megalkotott Refresh The Style hatalmas siker volt) megpróbál valamifajta progressziót is belesúvasztani a receptbe. Ez jelen esetben a friss böfögő-röfögő brostep-történések és a korai Japanese Popstars-féle szalonképes electro-house vonal nyomon követése, a konstans MC-zéssel pedig kicsit visszarántják a gyökereket is a képletbe. Valahol a cím is erre a jelenségre, mármint a teljes e-zenei spektrum szem előtt tartására utal, de a felülés brostep-szekérre önmagában akkora bűn, amit nehezen lehet megbocsátani egy 2013-mas, elviekben progresszív és jövőbe néző lemeznek.
Pedig ennek ellenére is vannak nagyon jó momentumai is a Full Range-nek, bevallom töredelmesen, hogy az első ismerkedési fázisban a nyitószámot, ha nem ötször játszottam le egymás után, akkor egyszer sem, de ugyanez a helyzet a lemez közepén trónoló Hurts-cel is. Igazából kicsit sajnálom az angol álrasztafári szövegezés túlzott erőltetését is (ugyanakkor teljesen megértve, hogy ez a formáció egyik bázisköve), ami kis dózisban, ha csak úgy leülünk belekóstolni pár trekkbe, még úgy-ahogy elmegy, de az egész játékidő alatt ugyanez már mesterkélt és kontextusidegen, ráadásul néhol az érthetetlenség határát súrolja. Azért is kár a jelenségért, mert az egyetlen magyarul szóló dal, a Punnany Massiffal összehozott Nem Csak Te Vagy a lemez egyik legjobb felvétele, valami iszonyat cool végig, marha jó elektro-dnb alappal fülelni és ilyen közegben is megfigyelni a pécsi zenekar helytállását. De az egysíkúságot például Sian Evans, lízingelt Kosheen-énekesnő is megtöri a We Are One-ban, ritkán írok ilyet, de utóbbi kérdés nélkül beférne Európa mainstream elektronikus rádióinak playlistjeibe. Plusz MC Zeek visszatérése sem sikerült rosszul, a Budapest Tours riffjeivel kemény párost alakítanak, de amúgy az élőhangszerekről összességében is elmondható, hogy az a kevés, ami van, jobban belesimul a Brains itt prezentált régi-új világába, mint egyszeri vakond a rotációs kapa fogai közé. És hogy egy erős huszárvágással visszakanyarodjak a bevezetőhöz, a Full Range az eklektikusság miatt sosem egysíkú, a nyilvánvaló hibái ellenére is nagyon hallgattatja magát, egy laza agykikapcsolódáshoz bármikor jó alapanyag lehet az erre fogékonyaknak.
Amit előre bevállal magának a Full Range, azt maradéktalanul teljesíti, élőben erre biztosan nagyokat lehet vadulni az ország összes nyári fesztiválján és egyetemi napján, a fő kérdés inkább a szavatosságban rejlik. Vajon lesz-e annyira időtálló, mint az előd, vagy mondjuk, ha a nyári szezont kihúzzák vele, akkor már nagyon jól jártak? Utóbbi célt tutira abszolválják majd, de úgy általában a magyar zenei élet a kisiklófélben lévő nyugati tendenciák ennyire direkt, és ráadásul elég kései átvételéből valószínűleg nem sokat fog profitálni. Mert oké, hogy a srácok szem előtt akarták tartani az elektronikus tánczene fejlődését, csak sajnos ehhez nem kell túl gyorsan kapkodni a fejeket, mivel az per pillanat erősen stagnál, sőt a legnagyobb gond az, hogy a nagyközönség elé eljutó próbálkozásokat tekintve a folyamat inkább negatív előjellel megy végbe. És hogy ezt a görbét mennyire szerencsés szakaszról szakaszra lekövetni, mindenki döntse el maga.
