2013.05.12. 15:52 – Lángoló Gitárok

Ez most vicc? - dalmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Jelen dalmegosztást egy melankolikus popzenekarral kezdjük, aztán jó pár elektronikus előadótól hallgatunk meg dalokat, míg végül egy nagyobb rockblokkba futunk bele, sok punkkal, sistergős metálgitárral és még maga Hétszűnyű Kapanyányimonyók szelleme is megjelenik egy pillanatra.

Pegazusok Nem Léteznek – Segíts nekem

Állítólag még idén megjelenik az első Pegazusok Nem Léteznek-nagylemez, addig viszont itt egy új dal az Esti Kornél mellékágaként is felfogható, annál jóval merengősebb, szomorúbb zenét játszó popzenekartól. Az eredetileg kéttagú, Ács Eszter billentyűs-énekesnő és Lázár Domonkos gitáros-énekes alkotta csapat ezt a számot már zenekari felállással rögzítette, ugyanis a négyszámos bemutatkozó EP óta csatlakozott hozzájuk dobon Lázár testvére, Ágoston, basszusgitáron pedig a Heaven Street Seven-es Németh Róbert. A Segíts nekem ugyanazt a melankolikus vonalat viszi tovább, mint az első négy dal, de nagyjából azonnal megfoghat bárkit, aki nem kizárólag hurráoptimizmussal szemléli a világot. Amúgy pont jelen bekezdés írása közben került fel a csapat Facebook-oldalára, hogy már megint írtak egy új számot, szóval ha így haladnak, akkor ez a formáció lassan termékenyebb lesz, mint Lázárék anyazenekara, az Esti Kornél maga. (dg)

Cadik - Basic

Cadik kultikus debütálóalbuma, a Basic végre digitális kiadást is megért. Újra hallhatjuk J Dilla legszebb napjainak megidézését, a One For You-nak például elég csak a címére ránézni, hogy beugorjon a Donuts két idevágó fejezete. A kiadvány repertoárjában most egy muszájszagú, nyugtalan bónusztrekknek is helyet szorítottak (Moving Spirit), az viszont nem tud felkapaszkodni mondjuk a címadó dal vagy a Zoska Beat magasságába. A korong annak ellenére, hogy a harmadik harmadban egy hangyányit belelapul saját magába, részben a meghívott hazai és külföldi vendégmunkások sokszínűségének és a betonbiztos jazzes-absztrakt beathálóknak hála mindmáig a hazai underground egyik legintelligensebb és legközlékenyebb alkotása, a Chi Recordings mesetárából pedig potom összegért mindenki beszerezheti magának, aki eddig még nem tette. (ra)

Kodek - Smash

Kodek legfrissebb felvétele, a Smash elsőre olyan, mintha transformerek lassúznának egymással valami álmos középiskolai parkettás tornatermi pszeudobálon. Egy glitchoppal kirakott alapra épülő kiherélt és kétharmadra fékezett Skrillex-zsebhatározó, melyre látszólag ötlettelen módon dobáltak mindenféle tekervényeket és zárt szintihangokat. Az elején hallható nyújtott és finoman megdeformált elektrótól valahogy mindig rám jött az ásíthatnék, nem is tudom, miért. (ra)

Slap In The Bass feat. Sena - Bye B*tches

Amiben Sena mostanában szerepel, attól már előzetesen is eldobjuk a hajunkat, ezen Slap In The Bass-dal esetében viszont nem így van. A Bye B*tches befogadása nem bonyolult művelet, részben a csillagsávos zászlóval letakart electrohop manírjainak átvétele miatt, és még akkor sem válik azzá, ha azt ártatlan uk-bassként tálalják. A basszus nélküli kiállás-megőrülések pedig elég karcosra sikeredtek, a nagy találatokat arrafelé kell keresgélni. (ra)

Zomboy feat. Lady Chann - Here To Stay (JumoDaddy Remix)

Ha már Irie Maffia, itt egy még meleg JumoDaddy-újragondolás is, ami nemrég közel 1500 pályázó közül bizonyult a legjobbnak Zomboy nemzetközi remixversenyén. A Here To Stay átirata az elektronikus zene újabb istencsapásából, a moombah-tortából hasít egy nagyobb szeletet, és persze hogy teljes legyen a kép, némi brostepet is adagol a vegyületbe, de tematikus progressziót azt sajnos nem. Viszont most a moombahcore a menő, erre rákapcsolódva lehet nemzetközi szinten is villantani valamit, csak hát nehéz jó érzéssel nézni egy olyan stílusra, melynek origója egy belassított Afrojack-remix. (ra)

thekillingscreens – Full Metal Jesus

A 2003-ben alakult thekillingscreens következetesen kisbetűvel és egyben írja a nevét, ami a web2 korában kényelmi szempont, úgyhogy örüljünk neki. Saját magukat mocsokrokk triónak definiálják. Azok is. Zajos, fésületlen, recsegős rockzenét játszanak. Nincs is ezzel gond, ha lenne emlékezetes daluk. Van rá törekvés, de inkább beleszarós a hozzáállás, mint gondosan építkezős. Jön a riff, aztán hadd szóljon. A lendület viszi a hátán az egészet. Koncerten szórakoztató lehet a társaság. (-dj-)

Halálfej Együttes - Kútmérgezők

A Halálfej Együttes nagyon figyelmesen rögtön három verzióban adja közre legújabb maxiját. Én szándékosan nem mondom meg, hogy ez most komoly dolog-e, vagy vicc. Ha előző, akkor a hallgatóság sértődik meg, ha utóbbi, akkor a zenekar. Azt sem mondom meg, hogy hány zenész csinálta ezt. Semmit sem mondok meg. Csak annyit, hogy a nemrégiben elhunyt Slayer-gitáros egészen bizonyosan hatással volt a gitárrészekre. A remixszel együtt ez legalább olyan mélységű alkotás, mint a Tormentortól a Kapanyányimonyók. (-dj-)

Hidegzuhany - Kirakós

Hidegzuhany egy vérbeli kölyökbanda. Bár az ének talán örökre ilyen vékony marad, már ha kitartanak a zenélés mellett. Mivel fiatalok, erre még jó ideig lesz esély, ráadásul van is bennük potenciál. A zenei oldal átgondolt, nem is feltétlenül akar divatos lenni. Kicsit olyan, mintha a magyar ízű (na jó, kispálos) alternatív zenét összeboronálnák a populárisabb amerikai punkzenével. A magyar nyelvet utóbbival összehangolni hatalmas feladat, a Hidegzuhanynak nem is sikerül. Megy a szótaghalmozás meg a hadarás. A zene egyébként jóval felnőttesebb, mint az ének, amin énektanárral lehet alakítani. Meg kéne legalább öt olyan jó dal (zeneileg), mint az Én is rád gondoltam, és működőképesebb lenne a dolog. (-dj-)

Bankrupt – Nem maradsz egyedül

A Bankrupt egy 17 éve létező punkzenekar. Az előző anyaguk egyik dalát felkapta a Petőfi Rádió, de a zenekar karrierje során már több angol nyelvű lemezt rakott össze. A mostani magyar EP talán éppen a közérthetőséget hivatott növelni. A zene klasszikus punk rock, főképp a Ramones vonalán, de a kortárs punkzenekarok hatása is megjelenik. A stílus rajongóinak melegen ajánlott, de ha a magyar punkzene alapjaira vagyunk kíváncsiak, akkor kezdjünk az Aurórával, akikkel szemben amúgy nincs oka pironkodásra a Bankruptnak sem. Ennél nagyobb dicséret nem is kell. (-dj-)


pop rock metál electro dalmegosztás



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása