2013.05.22. 14:29 – Hirdetés

Vendégzenekart keres a Tankcsapda

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tankcs sajtotaj (2).jpgHazánk egyik legsikeresebb együttese, a Tankcsapda vendégzenekart keres idei utolsó budapesti nagykoncertjére. Június 14-én a Soproni sörrel közösen szervezik az Optimizmus Napját a Budapest Parkban, főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén, ahol lehetőséget szeretnének biztosítani egy feltörekvő rockbandának a bemutatkozásra.

Nemrégiben Magyarország legnépszerűbb sörmárkája és zenekara, a Soproni és a Tankcsapda három éves együttműködést kötött és a közös munka állomásaként fellépési lehetőséget biztosítanak egy eddig ismeretlen együttesnek. A Soproni évek óta sokat tesz azért, hogy büszkék legyünk hazánk és honfitársaink sikerére, a mostani felhívás célja pedig, hogy ráébredjünk, bármelyikünk tehet olyat, hogy egy ország legyen büszke rá. Optimizmus és önbizalom kérdése is, hogy megvalósítjuk-e a bennünk rejlő lehetőségeket. A szervezők célja, hogy bizonyítsák, bármi lehetséges, megéri pozitívan szemlélni a dolgokat, hiszen ha valaki tehetséges, akkor kinyílhat számára a világ. Éppen ezért a Tankcsapda is reméli, hogy a június 14-i koncert elindítja majd egy olyan zenekar karrierjét, amelyik eddig a nagyközönség számára ismeretlen volt. A mostani felhívás nyertese harminc perces koncertet ad majd a sajtó és a várhatóan tízezres közönség előtt.

„Mi is ugyanígy kezdtük, a nulláról indultunk és önerőből értük el azt, amit, így pontosan tudom, milyen fontos mérföldkő lehet ez a koncert egy induló banda számára. Remélem, sokan értesülnek erről a lehetőségről és élnek is vele. Ne csak a haveroknak zenéljetek, mutassátok meg ország-világnak, mit tudtok! Gyertek elő a garázsokból és Legyen Rock!”mondta Lukács László a Tankcsapda frontembere.

A most még ismeretlen vendégzenekar számára ez tehát egy jó lehetőség, hiszen a Tankcsapda legnagyobb és ebben az évben utolsó budapesti nagykoncertjét vezetheti fel! A lehetőség mindenki előtt nyitva áll, a zenekaroknak csupán annyit kell tenniük, hogy a szerintük legjobb daluk demóját illetve annak (Youtube, Myspace stb.) linkjét elküldik az bppark@tankcsapda.hu email címre 2013. június 4, éjfélig. Azonban nemcsak egy együttes nyer, a legjobb 5 zenekar heti egy tálca  - alkoholos és alkoholmentes - Soproni sörrel is gazdagodik egy éven át, és ha van videója, az felkerül az Innék egy Sopronit Facebook-oldalra is – további több mint 200.000 emberhez eljuttatva zenéjüket.


rock hír tankcsapda



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása