2013.06.27. 12:49 – Lángoló Gitárok

Itt a Get Lucky Daft Punk-remixe

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

getlucky.jpgMár korábban is tudtuk, hogy a Daft Punk önmagának remixeli majd a komplett Random Access Memories-t (igen, mert megtehetik), és a végeredményt egy feldolgozásalbumon jelentetik majd meg még valamikor idén, és remélhetőleg nem valami ilyesmire fog hajazni. Most erről a lemezről futott be az idei év egyik legnagyobb slágerének, a Get Lucky-nak a Daft Punk-átirata, és hát rendesen elnyújtották, mivel a teljes játékidő 10 és fél percnél állapodott meg. A hosszon kívül amúgy olyan markáns különbségek nincsenek, csupán a kirakós egyes darabja kerültek más helyre, de hangszerelésre, hangulatra is nagyjából ugyanazt nyújtja mindkettő, persze azon kívül, hogy az új változat dupla dózisban teszi ezt. A dal az albumverzió és a radio edit mellett július közepén dupla vinylen is befut majd, melyet már elő is lehet rendelni, a monumentális remix pedig a Deezernél meghallgatható.


pop hír daft punk get lucky



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása