Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nemrég lépett fel Budapesten az Odd Hugo nevű fiatal észt zenei formáció, ami a blues, a baroque pop, az indie folk és az ukulele-core stílusok mentén közelít a nemzetközi vizekhez. Aki például a Beirutért rajong, az hamar rá fog érezni az Odd Hugóra is. A kisebb európai nyári turné keretében a MÜSZI-ben tartott koncert június 25-én nagyon jól sikerült. Néhány dologra rákérdeztünk az ötfős zenekar tagjainál.
Még nincs egy éve, hogy megalakultatok. Mi volt a cél?
Rando Kruus: Az összeállítás már augusztusra megvolt, így jött létre az Odd Hugo: én és Oliver már néhány éve együtt zenélünk; 2012 júliusában felvettünk egy dobost, Kaarlot és két fúvóst, Aigort és Henrit.
Aigor Post: Henrivel már a májusi koncerten is játszottunk néhány számban.
Oliver Vare: Igen, így igaz. Egyszóval ebből jött létre az új, az eredeti felálláshoz képest továbbfejlesztett koncepció, amelynek ezért új nevet adtunk.
Rando: A mi zenénk kivétel nélkül mindenkinek szól. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a zenénk nem feltétlenül tetszik mindenkinek, de a lelkünk mélyén reméljük, hogy egyszer ezt is elérjük.
Ki mit csinált korábban, honnan és merre tartotok?
Oliver: Észtország különböző részeiről származunk: Tallinnból, Jõgevából, Hiiumaa-ról és Räpinából, de Tartu az a város, ahol találkoztunk, és ahol elkezdtünk zenélni. Néhányunk már régebb óta foglalkozik zenéléssel, a többiek csak rövidebb ideje.
Rando: És innen csak előre visz az út, a cél, hogy a zenénk minél messzebbre eljusson.
Most csak a zenélés van az Odd Hugóban, vagy más munkák is mellette?
Rando: A zenélés teszi ki a munka legnagyobb és számunkra legfontosabb részét. De mivel a zene és annak terjesztése szorosan összekapcsolódik a digitális világgal és a szociális hálózatokkal, így innen jön a munka másik nagy része, amelyet a mi ügyes és lelkes menedzserünk, Rein Kutsar vállal magára. Ő az, aki fellépéseket talál nekünk, tárgyal a külföldi partnerekkel, és megtalálja azokat a csatornákat, amelyeken keresztül a zenénk tágabb közönséghez eljuthat. De mivel a zenekarunk még fiatal, és még csak próbálgatja a szárnyait, így összedugjuk a fejünket, és mindenki annyi munkát végez, amennyire szükség van, vagy még többet is.
Idén áprilisban a Tallinn Music Weeken jó benyomást tettetek kritikusokra, zenei szakemberekre. Hogy éltétek meg, milyen volt, mit eredményezett ez a fellépés?
Oliver: A TMW volt az első alkalom, amikor éreztük, hogy valami nagyszabású dolognak vagyunk a részesei, tényleg nagyon izgalmas volt. Ilyen sok jó zenekar között megpróbáltuk a legjobbat kihozni magunkból, hogy sok embernek felkeltsük az érdeklődését.
Rando: Igen, sok emberrel megismerkedtünk ott, főleg külföldiekkel. Különösen az okozott nagy örömöt, hogy a legtöbb dicséretet épp a külföldiektől kaptuk. Többször előfordult, hogy azt hitték, valójában külföldi zenekar vagyunk. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen már próbálkozhatnánk a külföldi színpadok meghódításával is.
Oliver, a mályva színű nyakkendő a többiek feltétele volt?
Oliver: De hiszen a nyakkendőm naplemente-narancssárga, amely eredetileg piros akart lenni, hogy kontrasztot alkosson Rando zöld nyakkendőjével.
Rando: Igen, zöld nyakkendőm van, ez valahogy megmaradt.
Oliver: Bár az Odd Hugo esetében ez már nem feltétlenül olyan aktuális.
Nem siettek sehova, legalábbis ez az ember érzése elsőre, aztán persze sokszor felpörögnek a számok, de mégis. Slow movement, slow music?
Rando: Van úgy, hogy a fellépéseken elég gyors lesz a tempó, mintha igenis sietnénk valahova. De mégsem, a tempó belülről jön az ujjainkon és a hangunkon keresztül, úgy, ahogy van.
Oliver: A számaink, különösen a jelenlegi lemezen, elsősorban a vágyódásról, a nosztalgiáról, és különböző emberek lelki életéről való elmélkedések, eddig még nem akartunk rohanni sehova.
Alig egy hónapja jelent meg az első lemezetek. Hány szám, hogy készült, illetve mi és miért nem fért rá?
Oliver: A lemezen 11 szám van, a felvétel, a keverés és az utómunkálatok (mastering) meglehetősen rövid idő alatt készült el a kitartó és intenzív munkának köszönhetően. Maga a felvétel elkészítése is izgalmas tapasztalat volt, elsősorban amiatt, hogy szerettük volna a dalokat úgy fölvenni, hogy mindenki egyszerre játszik. Ez igazán élőszerűvé tette az albumot.
Rando: Voltak persze olyan számok, amelyek különböző okok miatt nem fértek fel az albumra, vagy azért, mert úgy ítéltük meg, hogy egy kicsit elavultak már, vagy egyszerűen nem illettek össze azokkal a számokkal, amelyek végül felkerültek a lemezre.
Oliver: Ez igazából egy elég terjedelmes album, ha valaki egyhuzamban akarja végighallgatni.
Kaarlo: Igen, a lemezre azok a számok kerültek fel, amelyek a legütősebbeknek tűntek. Az album így egy egységes zenei egész, nem lehet hozzátenni vagy elvenni belőle.
Mik a tervek 2013 második felére?
Rando: Megpróbálunk fellépéseket találni és terjeszteni az első albumunkat. Megbeszéléseket folytatunk egy dán kiadóval és egy finn lemezkiadó céggel, aztán majd meglátjuk. Digitálisan is megjelentetjük az albumot többek között a Spotify-on és a Teaseren, és ősztől meglátjuk, hogy megy a bakelit kiadása.
És mik a hosszú távú tervek, mondjuk a következő 3 évre?
Rando: Ideális esetben azt szeretnénk elérni a zenénkkel, hogy az interneten is olyan nagy számú követőnk legyen, ami már felkeltené a nagy fesztiválok szervezőinek érdeklődését. Aztán egész évben különböző fesztiválokra hívnának minket, és az évet utazások és a rajongótáborunk szélesítése töltené ki. És eközben persze a második albumunknak is meg kellene jelennie.
Oliver: Ha nem éppen a harmadiknak.
Melyik az a három helyszín (fesztivál, város), ahol nagyon szeretnétek fellépni a következő egy évben?
Rando: Spot Festival, Island Airways
Oliver: Sziget fesztivál
Meghatározó zenészek vagy zenekarok?
Rando: Andrew Bird
Oliver: Buddy Guy
Kaarlo Nõmmsalu: John Zorn
Aigor: Jaan Kuman (egy észtországi zenész)
Henri Aruküla: Charlie Parker
Bakelit / CD / letöltés – mit preferáltok?
Rando: Szerintem mindegy, milyen formátumban jut el a zene az emberekhez, a fontos az, hogy eljusson.
Oliver: Ezek közül a bakelit kelti a legromantikusabb és legbensőségesebb érzeteket.
Rando: Ugyanakkor praktikus szempontból a legkényelmesebb vagy egyenesen letölteni a zenét, vagy CD-ről hallgatni.
Kaarlo: Én magam inkább a letöltést részesíteném előnyben, szerintem ez a zene terjesztésének a legegyszerűbb módja.
Oliver: De már kész a tervünk: az albumot nemsokára bakelitlemezen is megjelentetjük.
Hangszerek, amelyeken még szeretnétek megtanulni játszani, amelyeket szeretnétek bevonni a koncertekbe?
Rando: A szaxofonon kívül mindenféle hangszeren. És klarinéton, amin olykor úgy játszanak, mint a szaxofonon.
Oliver: Szeretnék majd egyszer nagybőgőn játszani, és mindig is szerettem volna amolyan Sherlock Holmes-osan hegedülni.
Aigor: Valami egyszerű furulyán vagy ír furulyán talán még klassz lenne megtanulni játszani. De amíg nem próbáltam ki, nem tudom.
Henri: Nekem a szaxofon tetszik nagyon. Talán valamikor majd elhozom egy koncertre is. De csellózni is szeretnék még megtanulni.
Kaarlo: Én a pikolót mondanám.
Állítólag Észtországban attól, aki nem tud vállalhatóan énekelni vagy zenélni, elveszik az állampolgárságot, ez igaz, ugye?
Rando: (nevet) Talán azt azért nem.
Oliver: Nem, ez teljesen megfelel az igazságnak, bizony. Éppen ezért ilyen kicsi Észtország népessége, folyamatosan utasítják ki az országból az embereket.
(Az interjút Lőrincz Gergely és Janurik Boglárka készítette.)
