2013.09.16. 17:00 – Lángoló Gitárok

Noxious Foodies - Run Over Dogs-albumpremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kulon.jpgKorábban írtunk már az R33-ban és az A38 Talentométerén is tehetségkutatót nyerő budapesti Run Over Dogs zenekarról, akiktől nemrég egy klipet is bemutattunk tőlük, most pedig az együttes bemutatkozó nagylemezén a sor. A Noxious Foodies egy év alatt készült el Németh Juci és Bánházi Gábor felügyeletével és fizikai példányt belőle majd a zenekar koncertjein lehet vásárolni. A hajtás után megmutatjuk a tízszámos stúdióalbumot, méghozzá Czeglédi Szabolcs frontember számonkénti kommentárjával.

1. Noxious Foodies - A legelső szám, amit együtt raktunk össze, akkor még teljesen más formában. A zenét kidobtuk, a szöveg megmaradt és másfél évvel később visszatértünk hozzá. A szöveg írásakor rossz időszakomban egyedül laktam, és éjszakánként éreztem, hogy ezek a kártékony ínyencek (noxious foodies) folyamatosan zabálják az agyamat, szívják a véremet. Aztán bosszút álltam rajtuk és bár néha visszatértek, remélem jó hosszú időre elhúztak a f*ba.

2 .2:54 - Szorosan kötődik az érzés az előző számhoz, ez egy alkalom, amikor ezek a vérszívók pont visszatértek még egy kicsit kötözködni. Spanyolországban, Valenciában bóklásztam egyedül és mikor megírtam a szöveg vázát, egy szűk sötét utcában pont 2 óra 54 perc volt.

3. Dear Elisa - Felbosszantott egy régi szerelem gondolata. Érdekesség, hogy egy hajnalon írtam az Our Love-val és mind a két szám gerincét gyakorlatilag 10 perc alatt fejeztem be.

4. Scallywag - Ez a szám egy igazi szélhámosról szól. Persze ebből kifolyólag bőven beleszőttem magam a szövegbe, de az alapja egy haverról szól, aki gyakran jár fel hozzánk, és évszaktól függetlenül többet látod félmezkóban, mint ruhában. Mikor ezt megjegyeztem neki, azt kérdezte, hogy minek mosná ki a ruháit, ha úgyis meztelen lesz az este végére...Ez adta a dal első sorát, majd szépen gördült tovább és az egyik legpörgősebb szám lett az albumon. Egyébként az első EP címadó dala.

5. Our Love - Az eddig talán a legsikeresebb számunknak mondhatjuk. A vázlatot a próbán Kapitány (basszusgitár) igazgatta meg, majd a stúdióban Bánházi Gabi (hangmérnök) és Németh Juci (producer) egy nagyon szép formát adtak neki, kihajigálták a felesleges részeket és ötletesebbé tették a fontosakat. Ehhez a számhoz készült a videoklip. A szövege mondhatjuk, hogy egy jammelés szerű dolog, de azt hiszem teljesen érthető.

6. Criminal Serenade - Gyerekként igazi huligánok voltunk a kecskeméti, hunyadi városi srácokkal. Egyik legszebb korszakom a 11-12 éves énem!  „I'm gonna sing your ringbell" - egy jó erős damilt feszítettünk ki az egyik lépcsőház elé, majd egy kaviccsal és celluxszal leragasztottuk annak a mogorva faszinak a csengőjét. Amíg szólt a csengő, dallam beleült a fülünkbe és vártunk. A csóka bevágta a barna Sophie-t a szájába és miközben vörös fejjel szaladt ki, k*a nagyot esett pofára, aztán rohantunk. A Criminal Serenade tehát a csengő dallama, amit utána egy ideig énekeltem magamban.

7. Cryin' like a Crocodile - Szintén egy közönség kedvencről beszélünk, egyszerű szöveg, énekelhető dallam. A lemezre Juci vezetésével megnyirbáltuk rendesen, úgyhogy meglepi a régi verzióhoz képest.

8. From the Venn Street to East Putney - Volt egy kellemes, pityókás hetem Londonban, ahol a levegő és a hangulat hozza magával, hogy az ember számot írjon. A Venn Street Records az egyik legkellemesebb "kocsma" volt, ahol életemben jártam a csajszi, akinél laktam pedig East Putney városrészben lakott. A kettő közötti spicces ingázást írja le ez a dal. A kirándulás óta egyébként többen "Sausage"-nak szólítanak, mert ott a nevem (Szasza) túl bonyolultnak bizonyult (???), ezért persze angolosítaniuk kellett... Azt hiszem Zámbó Imiből is hasonlóképpen lett Jimmy.

9. Mexico - Egy nagyon szürreális álom után írtam a számot. Egy mexikói trip volt banditákkal, fegyverekkel, babbal és menő autókkal.

10. Sick of Cigarettes - Ezen a számon hallatszik, hogy ez az első nóta, ami végleges formájában meg is maradt. Egyszerű, pankos lüktetés, totál szétesettségről. Nekem furcsa, hogy a legelső szám lett a lemezen a legutolsó, pedig tök evidens volt.”


premier rock hír run over dogs



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása