Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Dillinger Escape Plan arra az A38-ra tér vissza több év után, amin egyszer annyira elszabadították a poklot, hogy Greg Puciato énekes bőven a közönség feje fölött szakította le az álmennyezetet. A rendkívül intenzív koncertjeiről, és a kifejezetten komplex dalairól ismert hardcore-zenekar október 6-án mutatja be a hajón az idén megjelent One Of Us Is The Killer című nagylemezét. Ben Weinman gitáros-főnökkel beszélgettünk (a képen ő jobbról a második).
Mikor legelőször léptetek fel a hajón Budapesten, a közönség fölött leszakadt az álmennyezet. Van most is valami terv a pusztításra?
Általában nem is a helyben teszünk károkat, az elég ritka dolog, bár a plafon leszakítás azért nem rossz. Leginkább magunkban vagy a cuccainkban keletkeznek károk. De olyan történt már, hogy széttörtem a gitáromat, és nem volt min játszanom, úgyhogy ugráltam be a közönségbe a koncert hátralevő részében, meg velük buliztam. Nem tudjuk megjósolni mi fog történni, minden egyes koncerten van valami nem várt fordulat.
Tudtok egyébként vigyázni magatokra a színpadon koncert közben?
Nem igazán, pont emiatt a kiszámíthatatlanság miatt. Mi is azok vagyunk, pedig ismerjük is egymást, nagyjából tudjuk ki mikor őrül meg, és mikor kezd el összevissza ugrálni, vagy mi az előjele annak, ha hirtelen hozzám vágnak egy kontrolládát, de mint mondtam ezt is csak nagyjából tudjuk. A közönségünk viszont teljesen kiszámíthatatlan, minden helyen máshogy reagálnak, máshogy élvezik a bulit, és ez elég izgalmassá teszi az életünket. Ha lejövünk a színpadról nekünk és főleg a technikusoknak akkor kezdődik a második felvonás, mikor próbálják megjavítani az eltörött, vagy tönkrement dolgokat, mi meg jegeljük a sérült testrészeinket, meg ragtapaszozzuk egymást.
Miután a nyáron eltörted a kezed nem gondoltál arra, hogy kicsit lenyugodj? Vagy úgy voltál vele, hogy megesik az ilyen?
Nem mondom, hogy nem bántam, vagy nem érdekelt a dolog, de a Dillinger sosem volt egy kompromisszumképes zenekar. Mi belerakjuk az érzéseinket, a gondolatainkat és mindent a zenébe nem csak akkor mikor írjuk, de előadás közben is. Ez az egész rólunk szól, ami lehet hogy önző hozzállás, de attól még így van. Nem hiszem, hogy bármelyikünk tudna úgy kilépni a színpadra, hogy lerendezi magában előtte, hogy na most pihenősre veszem a figurát, vagy nem adok bele annyi energiát, hiszen ezért csináljuk, ezt hozzák ki belőlünk a dalok. Ugyanazt az energiát, erőt, amit akkor éreztünk, amikor írtuk a őket.
Most, hogy visszatért James Love gitáros a zenekarban milyen újból vele dolgozni?
Nagyon szeretjük mint barátot, és persze a hangszeres tudása is zseniális. Mikor annak idején távozott a zenekarból, az sem valami emberi probléma miatt volt, és azóta is mindig a Dillinger-csapat, vagy család részeként tartottuk számon, és most ezt tényleg nem csak azért mondom, mert újból velünk van. Egyrészről egyszerűbb, másrészt sokkal izgalmasabb kihívás volt ez nekünk is, hogy ő szállt vissza, mintha valaki teljesen új ember csatlakozott volna a zenekarhoz.
Mielőtt kijött volna az új lemezetek, kihoztatok egy videót a Parasitic Twins dalhoz, amit nálunk készítettek. Honnan jött ez?
Egy barátunkon keresztül jött az ötlet, és nagyon tetszik a végeredmény. Benne van az is, hogy mennyire jó látni, hogy egy dalt, amit Amerikában írtak, hogyan tudnak Európában megjeleníteni képi világban, magyar színészekkel, és mit mond ez ez óceán túlsó felén. Elég szabad kezet adtunk a csapatnak, mert bíztam bennük, persze az elején azért egyeztettük az alapkoncepciót. De nagyon nem vontuk bele magunkat a dologba, hagytuk kiteljesedni azt, ahogy ők látták, vagy amit ők gondoltak, és azt kell mondjam, hogy jól tettük, nem bántuk meg a végeredményt látva.
Az új lemezetek, a One Of Us Is The Killer azon felül, hogy elég sötétre sikeredett tekinthető koncept lemeznek?
Nem indultunk neki soha egy lemeznek sem úgy, hogy kitaláltunk egy konkrét témát, hogy akkor minden dal erről fog szólni mostantól. Az viszont tény, hogy a zene többsége, de leginkább a szövegek egy időben írodtak, ugyanaz foglalkoztatta Greget, és én is azt hiszem egyébként, hogy a végére kialakult körülötte egy koncepció, ami nem volt tudatos, mégis dalok témája nagyjából felfűzhető egy vezérszálra. Az inspiráció valóban erős volt, és olyan dolgokon alapszik, amik valóságosak, amik abban az időszakban körülvettek minket, vagy leginkább Greget. A dalok mögött azok a kapcsolatok állnak, amik stresszforrást jelentenek, abban a környezetben amiben élsz, akár otthon vagy és az otthoni mikrokörnyezeteddel való kapcsolatról van szó, akár a mindennapi munka, vagy a turné során minket körülvevő emberi kapcsolatokról beszélünk. Egy turnén a veled együtt utazó emberek olyanokká válnak nem csak az összezártság miatt, mintha a házastársaid lennének, miközben a normális kapcsolataidat is ápolni kell, és fenntartani, valamint a kreativitásodnak is teret kell engedni, és ez gyakran mind stresszel jár. Mikor írtuk a lemezt, vagy dalokat rakunk össze, azon poénkodunk is, hogy olyan mintha ebből a házasságból, születne gyerekünk, mint ha négy-öt tök különböző ember, próbálna valami közöset kiszülni magából, és nevelgetni, hogy minél jobb legyen.
Volt rajtad bármilyen nyomás, hogy legyen minden eddiginél keményebb az új lemez, vagy hagytad, hogy zeneileg kijöjjön az, ami benned van?
Az extrém dinamika, ami a Dillingerre jellemző, mindig is fontos volt, és ezt mindig is előtérbe helyezem mikor új dalokat írok. Próbáljuk mindig elvinni a dolgokat az extrémitás felé, kiszakadni a valóságból, vagy a kiszámíthatóságból. Ugyanakkor ilyen zenével évekig fenntartani az emberek érdeklődését, megújulni és olyan dalokat írni, ami számunkra is őszinte és vállalható, egyáltalán nem egyszerű feladat. A mostani lemez kifejezi egyébként, hogy az életünk most mennyire dinamikus, extrém, vagy éppen kaotikus, mindig is lesz benne kiszámíthatatlanság, mint az életünkben is. Azok a zenék, amiket a rádióban hallasz egyszerűek, tudod mikor mi következik, mikor jön a refrén, vagy a kiállás. Na mi ezt sosem akartuk, legyen a mi zenénk kihívás, tele kérdésekkel, meglepetésekkel. Ez a fajta örökös extémitás sokkal jobban inspirálja a zenekart mint az unalmas klisék.
A lemezhez készült nagyon véres és lehúzó hangulatú videoklipek mennyiben tudnak pluszt adni az alap mondanivalóhoz?
Mitch Messie rendezte mindkettőt, aki egyébként underground körökben nagyon ismert, jó barátunk is. Éppen nagyon dolgozott valami máson, de leültünk beszélgetni, rájöttünk, hogy egy csomó olyan dolog van, amit azonosan látunk, és ugyanazokat gondoljuk róla. Hittem benne, hogy nagyon erős vizuális vonalat tud a dalok alá rakni a klip ötletével, ami nagyon jól fogja érzékeltetni látványban is azokat az érzéseket, vagy gondolatokat, amikről a dalok szólnak. Nagyon hamar megértette a dalok hangulatát, átérezte a mondanivalót és mindent, amitől pont olyanok lettek a klipek, ahogy azt a zenekar szerette volna.
Mindig le matekmetáloznak titeket. Mit mondana az iskolai tanárod a matekhoz való viszonyodra?
Mi sosem raktuk ezt magunkra, és ennek a matek tanárom is örülne, ha tudná, hogy én aztán sosem hirdettem magam semmi matematika közeli dologgal. De egyébként megtiszteltetésnek vesszük, hogy minket is ebbe a kategóriába sorolnak, és valahol értem is az okokat, de akkor sem mondanám magunkra a matekmetál kifejezést, van benne egy csomó hardcore, meg punk elem, és még rengeteg más is, szóval szerintem nem vagyunk matekmetál, de ha annak tartanak minket azzal sincs különösebb problémám.
A Giraffe Tounge Orchestra projekted hogy áll?
Nagyon jól, nagyon bírom azt a társaságot is, John Teodore játszik dobon, ő a Queens Of The Stone Age-ből lehet ismerős, de a Mars Voltában is játszott, Brent Hindsot a Mastodonból nem kell bemutatni senkinek, basszusgitáron pedig Eric Avery játszik a Jane’s Addictionből. Nem siettetünk semmit, összejárunk, zenélgetünk, néhány szám nagyjából már meg is van, olyan hat-hét dalnak a demozásán már túl vagyunk. Nincs rajtunk semmi nyomás, élvezzük egymás társaságát. Decemberben tervezzük, hogy megint összejövünk, veszünk fel új dalokat is.
Elég különböző stílusokat képviseltek, milyen lesz ennek a végeredménye?
Az ebben az egészben a legfaszább, hogy olyan zenék születnek, amik összességében nem emlékeztetnek egyikünk fő zenekarára sem, viszont mindenkinek a stílusát kristálytisztán ki lehet venni.
Szoktad mutogatni a többieknek, például Gregnek, hogy idegesítsd, hogy az ő másik projektjének még neve sincs?
Jó nevük nincs, de ők már előrébb járnak, mert pont a turné előtt hagyták abba a stúdiózást Max Cavalerával és Troy Sandersszel a Mastodonból. Ha jól tudom legalább a felét sikerült felvenni a lemeznek, aztán ami még hiányzik azt talán folytatják, ha mi visszaértünk erről az európai turnéról. De nem hallottam, nem mutatta meg egyik dalt sem, azt hiszem Greg még ír hozzá szövegeket, és ötletel, hogy legközelebbre is legyen elég témájuk.
