Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
2014-re halasztotta európai turnéját a Motörhead, miután Lemmy még mindig nem bizonyult elég erősnek a koncertezésre. Ezt ő maga jelentette be hivatalosan egy közleményben, amiben egyrészt sajnálatát fejezi ki a történtek miatt, másrészt elmondja, hogy csak száz százalékosan akar színpadra állni, a közepes bulik kizártak a Motörheadtől. Azt is elárulta, hogy elég rendesen át kellett alakítania életének egy részét, de nem kell aggódni, nem reklámozza majd az egészséges életmódot. Lemmy szívgondjáról először a nyár elején röppentek fel hírek, amik egyre rosszabbak lettek, ahogy telt az idő. A nyári fesztiválokat is lemondták a Wacken kivételével, de ott meg pár szám után abba kellett hagyni a bulit, annyira rosszul lett a 67 éves legenda. A mostani turné november 7-én indult volna Zürichben. Új dátumokról még nincs hír. Ja, de ettől függetlenül az Aftershock című nagylemez megjelent, ami fasza is lett szokás szerint.