Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Míg az Ivan and the Parazol amerikai fellépéseitől hangos a magyar zenei szaksajtó, ne feledkezzünk meg az Egyesült Államok smooth jazz-világában felkapott, egyébként Budapest-Székesfehérvár vonalon mozgó Peet Projectről, amely idén másodszor repülte át az óceánt, hogy koncertezzen rajongói előtt. A zenekar tagjai szintén szemtelenül fiatalok, de az ottani nagyszínpados fellépéseket már több mint kétezer amerikai rádiós játszás erősíti. Ferencz Péter, azaz Peet, a zenekar hegedűs lelke rendszeresen ír útinaplót: naná, hogy most is megörökítette utazásukat, melyet most a Lángoló Gitárokkal is megoszt.
Első amerikai utunk Floridába vezetett idén áprilisban, ahol többek között Amerika legnagyobb smooth jazz rendezvényén, a Seabreeze Jazz Festivalon, közel tízezer amerikai smooth jazz-rajongó előtt kellett bizonyítanunk, hogy méltók vagyunk az amerikai mezőnyben való részvételre. Ha ez nem az "egyből mélyvíz" kategória, akkor semmi, így ezek után kíváncsian vártuk, mi vár ránk Kaliforniában októberben, és hogy fogjuk újra venni a tengerentúli akadályokat.
1. és 2. nap
A kissé viszontagságos utazásunkat az első két napon az általános turista szerepébe bújva ünnepeltük. A legelső út Hollywoodba vezetett, aztán Beverly Hillset látogattuk meg, végül lakhelyünkön, Pasadenaban öblítettük le néhány itallal az időeltolódást. Most is meg kellett állapítsam, hogy az amerikai "ital" az nagyon nem magyar "ital", de tényleg nagyon nem.
Los Angelesben körülbelül évi húsz nap esős. A második napunkon mi az egyik ilyenre rátapintottunk, így azt különböző zárt terekben töltöttük: Beverly Center, szupermarketek, különböző hamburgerezdék. Azt hiszem, erre mondják, hogy "Így legyen ötösünk a lottón!".
3. nap
A harmadik napunk tartogatott egy-két meglepetést, ehhez viszont szükség van egy kis előzetes infóra: a munkám során ebben a műfajban eddig két világsztárt volt szerencsém személyesen közelebbről megismerni, Brian Culbertsont és Candy Dulfert.
Brian Floridában, a Seabreeze-en utánunk lépett fel, már akkor beszéltük októberi terveinkről, ekkor mondta, hogy ha úgyis Los Angelesben járunk, nézzünk be hozzá. Így volt szerencsénk személyesen is meglátogatni a BC-videóblogok helyszínét, Brian saját stúdióját. Elképesztő érzés volt végigjárni a helyet, ahol a világ legelismertebb zenészei muzsikálnak rendszeresen. Belehallgattunk Brian éppen készülő, tizennegyedik lemezének anyagába, amit ő "nyers vázlatoknak" nevezett. Persze én ezen azóta sem tudtam napirendre térni, a zenék már "vázlatként" úgy szóltak, mint egy kevert lemez.
BC legendás házi stúdiója
Miközben produceri és hangmérnöki taktikákról faggattam Briant, kedvesen megjegyezte, hogy már nincs sok ideje, mert Candy Dulfer egy óra múlva jön hozzá, hogy feljátsszon egy dalt a lemezére. Így is lett, Candy megérkezett Chance Howarddal – Prince és Candy billentyűse – az oldalán. Egymásra csodálkozásunk és közös fotózkodás után hagytuk a nagyokat dolgozni. Véletlenek márpedig nincsenek!
Candyvel és menedzserünk feleségével, Ramival
A délutánunkba még belefért egy Malibu és Venice Beach, ahol próbáltunk túllendülni az eddigi töménytelen mennyiségben beérkezett impulzuson.
4. nap
A Jazztrax Festival koncertünk napján már kora reggel kihajóztunk Catalina Islandre, hogy legyen idő akklimatizálódni a miliőben. Miliő volt is, nem akármilyen. Az 1920-as években épült Avalon Ballroom egy hatalmas kaszinó-aréna három emelettel az óceán felett, hihetetlen atmoszférával. Hiába, itt még Sinatra is énekelt...
A belépés pillanata
Vérprofi színpados csapat várt bennünket, teljesen beszerelve, már így kora délelőtt is. Érdekes, hogy a Seabreeze Jazz Festivalon is és most is hölgy állt a keverőpult mögött. Természetesen mindkét esetben kifogástalanul, profin dolgoztak. A beálláson az utánunk fellépő Larry Braggs (Tower of Power) a színpadon közöttünk sétálgatva elismerően nyilatkozott rólunk, ami jócskán segített az estére hangolódásban. Gyors ebéd, interjú a smoothjazz.com csapatával, és irány a backstage!
Interjú az óceánparton, háttérben az Avalon Ballroom
A Catalina Island Jazztrax Festivalon való fellépésünk feltehetőleg életem eddigi legjobb koncertélménye volt. Este hétkor csaptunk a húrok közé, elképesztő hangulat uralkodott lenn és ezáltal a színpadon is. 1300 ember táncol, énekel, ordít, sikongat. A színpadon öt ember nem győzi viszonozni a szeretetet. Imádom az olyan klubkoncerteket, ahol nem titkolják az emberek, hogy kikapcsolódni jöttek az igényes szórakozást keresve. És ez bizony egy gigantikus klubkoncert volt.
Peet Project a Jazztrax Festival színpadán
Az utolsó hajó a szigetről a koncertünk után 40 perccel indult, így az álló ovációnkat hamar ott kellett hagynunk, hogy eleget tegyünk a Meet & Greet kötelességeknek, ami lett bőven, hiszen kb. százméteres sor duzzadt a dedikáló asztal előtt. Két security úriember is segítette a dedikálás/fotózkodás folyamatosságát, így sikerült elérnünk a már szinte induló hajót.
5. nap
Hazaröppenésünk előtt még hivatalosak voltunk a Los Angeles-i Magyar Házba, hogy megörvendeztessük a kinti magyarokat némi Peet Projecttel. Nem tudtam eldönteni, hogy mit éreztem akkor, amikor L.A. közepén belépve a helyszínre, két matyóhímzéses terítő által közrefogott nemzeti lobogó fogadott.
Igen, ez itt Los Angeles, baby!
Olyan volt ez, mint egy igazi magyar művház, ahol a koncertünket egy idős, 56-ban kiröppent magyar bácsi (aki egyébként jazzdobos) így értékelte: "Gratulálok, jó a groupod!" Köszönjük, de azért felemás érzés volt ez, így tízezer kilométerre a hazától, bevallom.
Életem két nagy álma – eljutni Floridába és Kaliforniába – egy éven belül, egymás után teljesült. Nagyon hálás lehetek az Égieknek, és ideje új álmokért imádkoznom! Bízok benne, hogy még sok-sok hasonló útról számolhatok be nektek, drága közönségünk, akikért szintén nagyon hálásak vagyunk! "We'll keep on rockin'!"
