Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Protest The Hero - Volition
(Razor & Tie)
A közhelyek között is magasan a legnagyobb közhely, hogy nincs új a nap alatt, pedig ugye nincs. Ha pedig valaki, aki amúgy zenebuzi, úgy hallgat zenét, hogy újat keres, vagy legalább valami meglepőt, akkor nehezen boldogul. A progresszív szó kiüresedett, és azzal lett egyenlő, ami bonyolult, pedig hát attól még nem lesz valami előremutató. Attól viszont, hogy a bonyolultság mellett végtelenül fogós is, talán igen. A Protest The Hero valami ilyesmi. Végül talán mondhatjuk, hogy progresszív. Végül talán mondjuk is.
A Volition a Protest The Hero negyedik lemeze, úgyhogy még éppen nem késő rájuk kattanni, bár azt szokták mondani (közhely), hogy egy zenekar harmadik lemeze az, amikorra beérik. A kanadai zenekart behatóbban ismerők azt is tartják, hogy az előző album, a Scurrilous volt A Protest the Hero-mű, annál jobbat, teljesebbet nem tudnak csinálni. Valójában nem csináltak, de a szintet megugrották.
Valószínűleg a magyar Subscribe rajongói közül a legtöbben ismerhetik a Protest the Herót, de ha valaki előbbivel tisztában van, míg utóbbiról fogalma sincs, akkor úgy lehetne legkönnyebben közelíteni, hogy a magyarok a kanadaiaktól tanultak talán a legtöbbet, néha egészen megdöbbentő a hasonlóság. Másolásig még nem jut el a dolog és a Subscribe dalszerzésben is hasonlóan jól teljesít, de a hatás letagadhatatlan.
A Protest The Hero is őrült, millió zenei elemmel dolgozik, rengeteget vált, és bődületes lendület van benne, és olyan őrületesen fogós, mint amilyen egy popzenekar tud lenni. A Volition ennek a világnak az esszenciája. Nincs megállás a lemezen, csak néhány nyugodtabb rész erejéig pihen meg a az anyag. A gitárok végig fortyognak, riffelnek, szólóznak, a dob végig pörög, az ének pedig erre hatalmas melódiákat pakol. Rody Walker egyben a legszűkebb keresztmetszet is. Ha őt nem szereti meg valaki, akkor a zenekart sem fogja. Alkalmanként klasszikus metálosként áriázik és sikolt, gyakran hörög, de ezerféleképpen használja a hangját, nagyjából olyan őrülten, mint Mike Patton, de még nála is jobban figyel a fogósságra.
A Volition olyan lemez, amit egy hallgatás alatt nem lehet kiismerni, és nem is lehet megállás nélkül hallgatni, mert annyi információ van bele zsúfolva, és annyi dallam, hogy könnyen elfáraszthat. Egyszer az egyik refrén, máskor egy kiállás ragad menthetetlenül a fülbe. Alapvetően disszonánsnak kéne lennie a slágeres éneknek és a túlburjánzó, már-már túlbonyolított gitárnak együtt, de a másnál széttartó elemek náluk együtt működnek, és úgy szólnak, mintha magától értetődő lenne.
A könnyed elegancia a Protest The Hero igazi ereje. Ez sem lenyűgözően eredeti, mások is képesek ilyen lendülettel zenélni, és ilyen bonyolult témákat eljátszani, de ilyen jó dalokat csak kevesen írnak a kortársaik közül. Lelkesítőbb és progresszívebb metállemez nem született idén, mint ez. Tessék vele foglalkozni!
