2014.03.04. 14:00 – Lángoló

Szuperhősös tematikával támad a Brains

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

brains_superheroes.jpg

A Brains most már hagyományosan minden tavasszal önálló, budapesti nagykoncertet ad. A március 7-e pecsás bulira minden korábbinál komolyabb mennyiségű vetítőeszközzel érkezik a csapat, emellett pedig már most dolgoznak azon, hogy a fesztiválokon is egyedi megjelenést kapjanak a dalok. A mostani koncert másik különlegessége, hogy a Brains a rádiós premier után ezen az estén adja elő először élőben a vadonatúj, Superheroes című dalát, amelyhez rendhagyó, a szuperhősök tematikájára épülő és a képregények világát idéző kísérő-kampány társul. 

"Bár a plakátokon mi jelenünk meg szuperhősökként, a Superheroes cím nem arra utal, hogy mi rendelkeznénk természetfeletti képességekkel. Éppen ellenkezőleg: bárki szuperhőssé válhat egy másik ember szemében, és ehhez nincs szükség sem hatalomra, sem emberfeletti erőre, csak figyelemre, emberségre" – mondta Columbo, a Brains zenekar énekese.

A Superheroeshoz készült "így készült" tematikájú videó a dal felvételének munkálataiba enged betekintést, de találkozhatunk benne a plakátot készítő Gáspár Tamás grafikussal - és képregény szaktekintéllyel - amint a srácokkal ötletel a következő projekt vizuális elemeiről.


hír brains drumandbass



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása