Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Rufus Wainwright a Tavaszi Fesztivál keretében, április 3-án lép fel a Művészetek Palotájában. A hétlemezes kanadai dalszerző-énekesnek most jelent meg a Vibrate című best of albuma, úgyhogy a MüPában egy életműösszegző koncertre lehet majd számítani, de ezt ő is elmondja az alábbi rövid interjúban.
Játszol zenekarral, egyedül, gitárral, zongorán. Budapesten milyen koncertet tervezel?
Inkább szólónak mondanám. Csak én leszek a testvérem Lucy, úgyhogy ez ilyen testvér műsor lesz, de lesznek benne gitáros részek és persze zongorásak is. Mikor a koncert programját raktam össze akkor persze szerettem volna olyan dalokat, amiket mindenki ismer, vagy legalábbis, amiket néhányan biztos ismernek a közönségből, de tettem bele teljesen új dalokat is. Persze azt hiszem elég sokan lesznek, akiknek ez nem fog túlzottan feltűnni. Ráadásul van egy kerete, hogy a múlt, a jelen és a jövő is képviselteti magát a színpadon.
Amúgy még sosem voltam Magyarországon és már nagyon várom, hogy megnézzem milyen. Nagy rajongója vagyok Bartók Béla munkásságának. Jajj, ő ugye magyar és most nem égettem be magam?
Jól tudod, ő magyar.
Akkor jól emlékeztem, csak nem voltam benne teljesen biztos. Szóval nagyon tisztelem őt. Azt is hallottam, hogy Budapest gyönyörű, meg hogy vicces hallgatni a magyarul beszélőket, mert semmi máshoz nem hasonlít. Ja és állítólag a koncerthelyszín is nagyon szép és jól is szól.
Nemrég egy best of lemezed jött ki, mindig is érdekelt, hogy hogyan ül neki egy zenész kiválogatni mi szerepeljen rajta és mi legyen az, ami lemarad?
Főleg, ha a zenésznek igazából egy klasszikus értelemben vett slágere sem volt soha, mint az én esetemben és ami miatt én is úgy voltam ezzel, hogy fogalmam sincs honnan kezdjem. Az egyik barátom segített, a Pet Shop Boys-os Neil Tennant. Arra gondoltam, hogy az lesz a koncepció, hogy mi érdekelhetné azokat az embereket, akik soha semmilyen dalt nem hallottak tőlem, és melyikek lehetnének azok, amik esetleg elvezetik őket a többi lemezemhez vagy eljönnek koncertre. A koncerten pedig már nyilván más dalok is előkerülhetnek, ahogy ebben a setlistben elő is fognak. Sosem volt igazán nagy slágerem, de hiszem hogy van egy csomó jó dalom.
Ahogy végiggondoltad a dalok összerakása során a karriered, számot vetettél azzal, hogy merre haladsz, vagy honnan indultál?
Arra például rájöttem, hogy néhány éve csináltam a Judy Garland show-t, akkor óriásit fejlődött az énektudásom. Hallom, hogy rengeteget fejlődött a kiejtésem, jobb lett a légzéstechnikám. Aztán ahogy egyre jobban beleástam magam az operák világába, úgy hallottam mindenkitől, hogy az operaénekesek a 40-es éveikben a legerősebbek, akkorra forr ki a hangjuk. Hiszem azt, hogy ez az én esetemben is így van és most tudom azt megvalósítani, amit fiatalabb koromban nem.
Nekem mindig is úgy tűntél, hogy titokban belecsempészed a kortárs komolyzenét a popdalaiba úgy, hogy sokan ezt észre sem veszik. Ez valami titkos cél vagy küldetés nálad?
Lelepleztél, pedig ez nem annyira jellemző. Az igazság az, hogy szeretném inkább elmosni a kettő között a határokat, bemutatni, hogy a klasszikus zene is tud szórakoztatni és hogy a popzene is tud komoly lenni. Amikor dalt írok akkor nem választom szét, hogy popzene vagy klasszikus zene, hanem az egész zenetörténelemben gondolkozok, hogy mi lehet az, ami még most is működik. Nem ismerek minden zenét persze, nem sok közöm van az afrikai vagy a közép-keleti zenékhez, de a nyugati zenéket ismerem. Azt is elmondhatom, hogy úgy ismerem, ahogy sok fiatal velem egykorú vagy akár idősebb ember nem ismeri a zenét és rejtve marad előtte egy csomó olyan gyöngyszem, amit igen is hallani kellene. Na nekem inkább az a küldetésem, hogy felnyissam a szemüket úgy hogy nem erőltetem rájuk, hogy igenis járjatok mostantól operába, hanem megpróbálom közelebb hozni hozzájuk ezt a műfajt a saját zeném által. Ha tetszik nekik, akkor pedig érdeklődni fognak és megnéznek más operát is például, vagy elmennek egy kortárs komolyzenész koncertjére és jól érzik magukat.
Mennyire érzed magad bűnösnek abban, hogy a világon már sehol sem lehet úgy tehetségkutatót szervezni, hogy valaki el ne énekelné Leonard Cohen Hallelujah című dalát a te változatodban? Az esetek többségében persze rosszabbul.
(Fél perc nevetés.) Mennyire gonosz vagy! Most miért csinálod ezt? Másokat is hibáztathatnál! Ott van például Jeff Buckley! Na jó, őt mégse mert szegény már meghalt, aztán az nem lenne szép őt hibáztatni. De akkor ott van Justin Timberlake is, azért egy kicsit ő is tehet róla. Na meg persze Leonardöt, hogy minek írt annyi jó dalt. De igen, én érdemlem a legtöbb hibáztatást a tendencia miatt, amit én is észrevettem már.
Azt nyilatkoztad, hogy az operád nagyon fontos a számodra a személyes vonatkozások miatt is. Úgy tekintesz rá mint a pályaműved egyik csúcsára?
Ha elkezdesz operákban gondolkodni, abban egyre mélyebbre lehet süllyedni zeneileg és érzelmekben is. De nagyon remélem, hogy a készülő darab még nem jelenti a pályám csúcsát. Azt majd olyan 80 évesen szeretném elérni a sokadik operám után.
