2014.04.30. 10:15 – Hirdetés

Mykki Blanco az A38 Hajón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mykki_Blanco_insert_by_OSG_Photography_courtesy_Howard_Theatre.jpg
Mikky Blanco, avagy a kaliforniai születésű, de tizenhat éves kora óta New York-ban élő Michael Quattlebaum Jr. túlzás nélkül a keleti parti nagyvárosi, artisztikus, underground hiphop egyik legeredetibb alakja jelenleg. Tulajdonképpen még nagylemeze sincs - éppen mostanában dolgozik Michael című első LP-jén -, de lényegében egyetlen mixtape és egyetlen EP után egyenesen a Village Voice címlapjára került. Röpke két év alatt a New York-i művészvilág ünnepelt sztárja lett, Terry Richardson készített róla fotósorozatot, Azealia Banks halálba dicsérte első, 2012-es mixtape-jét. Tavaly valamirevaló magazin nem jelenhetett meg Mikky Blanco-interjú nélkül, és a nemi szerepekkel könnyedén játszadozó, azokat visszájukra fordító „genderninja” (ahogy a Village Vocie címlapsztorija nevezte) akarata ellenére a „meleg rap” egyik vezéralakja lett.

Pedig szerinte az általa képviselt műfaj nem „meleg”, hanem épp ellenkezőleg: a lehető „leghűvösebb”, legkúlabb, legmenőbb. A zenei alapok az elektronikus undergroundból, a bass music legelvetemültebb bugyraiból jönnek. Sötét, savas, széttekert minimálütemek - olyannyira minimálok, hogy időnként teljesen el is fogynak, és csak Mykki kíméletlen rapje tartja egyben a számokat. Mindehhez a hozzájuk illő, szürreális, rémálomszerű szövegek, látomások, latin halandzsa, misztikus üzenetek, erotika és társadalmi szerepvállalás járulnak, egyetlen kaotikus masszává tömörülve.

Mykki Blanco személye eleve egy nagyszabású szerepjáték – Quattlebaum szerint egy „lázadó tinilány” alakja, akinek a nevét Lil' Kimtől, filozófiáját a riot grrrl mozgalomtól, a New Orleans-i és New York-i transzvesztita közösségektől, esztétikáját pedig a mindent egyetlen hatalmas, ultramenő barkácsáruházzá varázsoló posztpunk DIY/trash/grunge mozgalomtól kölcsönözte. Ebből a szerepjátékból bontakozik ki Mykki Blanco parókás-flitteres-boás-melltartós, szürreális perszónája, aki kirúzsozva pózol Notorious B.I.G. pólókban, de ugyanígy simán előad egy hátrafordított trucker hat-es utcai prolirapet.

Kevés aktuálisabb dolog van jelenleg New York-ban Mykki Blancónál – aki első magyarországi koncertjét azA38 Hajón tartja.

Mykki Blanco (USA)

TheShowCrew

2014. május 3., szombat 20h, A38 Hajó Koncertterem 

Jegyár: 2500 Ft, elővételben: 2000 Ft.


a38 mykki blanco



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása