Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A magyar hiphop egyre népszerűbb: Mr. Busta és Essemm milliós nézettséget érnek el majd’ minden klipjükkel, kislányok tetováltatják magukra a bűvös RTM logót, és még a közszolgálati tévé is nyit a műfaj felé. Nálunk pedig ismét elérkezett az idő, hogy elővegyünk néhány aktuális magyar rap lemezt, és kivesézzük, ki a legnagyobb csibész.
Essemm – Kapufornia
Essemm új, Kapufornia című nagylemeze, ahogy ez címéből is sejthető, a West Coast életérzés előtt tiszteleg, és mint ilyen, az instrumentálok csupa Nyugati parti sémából épülnek fel. Nagy megfejtések nincsenek, csak korrekt, ám már elsőre is nagyon ismerős ütemek, és a kapuvári MC ráérős flow-ja. Essemm egy igazi YouTube sztár, aki hatalmas sikereket könyvelt el a videómegosztón csüngő tinik között, és ezt a sikert nem utolsó sorban a háta mögött álló ruházati márkának, a Garage-nek köszönheti. Az okosan felépített brand azonban még nem tesz senkit sem jó rapperré, és Essemm nagyrészt a semmiről beszél. Szerencsére azért becsúszik néhány dal, amelyben nem csak az arcoskodás megy, ám még ezek a számok is nagyon szájbarágósak és fekete-fehérek ahhoz, hogy bármiféle lírikus tehetségről beszélhessünk. Az album legkínosabb pillanata a Beerseewalkkal elkövetett Az élet súlya, amely egy drog prevenciós szám. Persze, a fiatalokat jóra kell okítani, de hihetetlen képmutatás egy olyan csapatot meghívni egy érettséget és higgadtságot követelő dalhoz, akik a bebaszást mintegy a zászlajukra tűzték. Ugyan milyen jogon démonizál valaki egy drogot, miközben egy másikat a fellegekbe emel? A lemez jó pár közreműködője közül Sub Bass Szabi emelkedik ki a leginkább, és summázva a hallottakat elmondhatjuk, hogy Essemm ugyan fejlődésképes, de a dalok nagyon monotonok, egy kaptafára épülnek, és a végére óhatatlanul unalomba fulladnak. (Értékelés: 3 csillag, szöveg: hóember)
Mr. Busta – Stilakill
A Miszter (nyitóképünkön) nem tart pihenőt, és folyamatosan pakolja ki albumait, olyan gyorsasággal, hogy az első anyag még fel se futott talán, máris jön egy következő. A hiperaktivitás becsülendő, ám Mr. Bustanál elmondható, a mennyiség a minőség rovására megy. Persze a Miszter soha nem volt az a lírikus, bölcsész alkat (és gyorsan tegyük hozzá, nem is kell, hogy mindenki az legyen), de szövegileg sok év után is a legalsó lépcsőfokon toporog, miközben stílusában sincs semmi előrevivő. A felvállaltan panelproliknak szóló új alkotás a Stilakill címet kapta, és hozza a westergomi rappertől elvárt színvonaltalanságot. Miközben Busta úton-útfélen keménykedik, olyan mókás számokkal találkozhatunk, mint a Megeszik a gecimet, ami arról szól, hogy mindenki a művészurat szopkodja. Aztán a sok kivagyiság után a Pitbull megmutatja, hogy nem kőből van, és jön egy gyönyörűséges szerelmes szám, amitől még Kozsó is elmorzsolna egy könnycseppet, majd a BeerSeeWalkkal gyorsan rákontrázik egy „szétszopatlak, te baszadék kurva” számmal. Ha a Miszterbe szorult volna egy kis humorérzék, simán felléphetne a Sas Kabaréban, mert a lejárt viccek ott kapják a legnagyobb tapsot. (Értékelés: 2 csillag, szöveg: hóember)
Barbárfivérek – Napalm
A Barbárfivérek harmadik lemezénél még mindig nem lehet tudni, hogy a két győri MC, Tibbah és Deego vajon komolyan gondolják-e ezt a produkciót, vagy ez már a paródia. Tibbah soha sem volt az a penge rímelő, és épp ezért érthetetlen, hogy tudja ezt a keserves flow-t már sokadszorra lenyomni a hallgatóság torkán. Deego továbbra is raggázik, mégpedig szinte az összes refrénben, és ami az elő két számnál még zsír, a harmadikra kezd unalmassá válni, még az album végére kifejezetten irritálóvá válik. Az alapok nem mennek tovább az unásig nyomott „itt jövünk” feelingen – jó sok fúvóssal, meg filmzenés hangmintával, mert az garantáltan durvább, mint a Gladiátor hónaljszaga. A vézna rímeket és a vaskos, ám elcsépelt zenei megoldásokat szinte kizárólag Deego menti meg (amikor nem raggázik). Az első perctől az utolsóig kiszámítható lemezen a fejlődés és az előremutatás legcsekélyebb jele se érezhető, másfelől viszont a cucc megbízható hardcore rap, amelynek ugyan semmiféle mondanivalója vagy értéke nincs, mégis lázba hozhatja a legkisebbeket. (Értékelés: 2,5 csillag, szöveg: hóember)
Nicky Csé – Sanyika
Jó érzésű ember nem hallgat Nicky Csét, hiszen a budapesti MC szövegei általában öngyilkosságról, nemi erőszakról és sátánizmusról szólnak. Viszont bármilyen offenzív is ez a figura, van benne valami szórakoztató. Nicky, aki új lemezével a Baróti Star TV-s Sanyika előtt tiszteleg, ismét lesokkolja a mit sem sejtő hallgatóságot. A nagyon kétértelmű számoktól a teljes trollkodásig minden megtalálható a skálán, még úgy is, hogy a lemez nem több mint 10 perc. A sok összehordott ocsmányságot hallgatva az ember nem tudja eldönteni, Nicky mennyire gondolja komolyan, amit mond, és mennyire veszi poénra. A legdurvább dal egyébként magasan a Mr. Busta Páva dalát hangmintázó Bárcsak, amelyben az olyan sorokkal, mint a „Bárcsak buzi lennék, egy mélyen farba mászó” vagy a „Nicky szűkgatyában, látom, hogy élvezed / Kifestem a körmöm, letépem a képedet” alaposan beint a homofób magyar rap színtérnek. Zenei alapok tekintetében az egész cumó elég ócskán szól, bár gondolom, hogy ez is a koncepció része. A sokszor teljesen stílusidegen szövegvilág ezúttal sem fogja Nicky Csét a telepi srácok kedvencévé avatni, ám összességében egy ötletes produkció, ami nem feltétlenül rapper körökben talál majd követőkre. (Értékelés: 3.5 csillag, szöveg: BD)
