2014.07.05. 14:01 – Lángoló Gitárok

A nagy jubileumi nap - Harmadik nap a Volton

Volt 2014 - Telekom. A zenében találkozunk!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Halad a Volt, halad, de még mindig van belőle két nap, köszönhetően az zárásként fellépő Arctic Monkeysnak. A harmadik napon egy rakás koncertbe belenéztünk. Például Birdybe, aki borzasztó cuki volt, de így, kora délután picit elveszett a hangulata a zongorázós, finom popzenéjének. Aztán a Sunrise Avenue előtt is elmentünk, de nem csináltak semmi olyat, ami miatt meg is álltunk volna. És voltunk picit 30y-on is, ott meg fősulis buli volt. Alább a többi zenekar, amin ott voltunk végig.

banner_1.jpg

Már régóta el akartam mondani, úgyhogy most megteszem. Az Ivan & The Parazol egy tök jó kis zenekar. Zsűriztem őket a Hard Rock Café tehetségkutatójának a döntőjében, és akkor nekik is megmondtam, hogy olyan volt a koncertjük, ahogy mondjuk a fiatal Rolling Stones elképzeltem. Energikusak, fogósak és bevonzzák a csajokat a koncertre, ami miatt meg a pasik is bemennek a koncertre. Nemrég kijött a második lemezük is, már jóval jobb dalokkal, mint az elsőn voltak. Szóval igazán kompakt kis zenekar. Egyedüli baj velük az, ami az előnyük is: tökéletesen hozzák ezt a bluesos rock műfajt. Ezzel nincs is gond, egészen addig, amíg valaki nem akar külföldön befutni. Egy angol vagy amerikai fiatal miért pont Ivan & The Parazolt hallgasson, mikor van neki a saját országában is egy csomó hasonló zenekar, ugyanilyen jó dalokkal? Erre szokták mondani, hogy csepp a tengerben. De mondom, ettől függetlenül klassz zenekar az Ivan & The Parazol, még ha egyelőre nagy is nekik a Volt Telekom Nagyszínpada. Kisebb sátorban sokkal jobban érvényesült volna a garázsrockjuk, és talán ők sem tűntek volna ilyen elveszettnek. De felnőnek majd a feladathoz, érzem. (dg)

A Volt Fesztivál már egy ideje a külföldi fellépőkről szól. A közönség is azokra jön be, a hírportálok ingerküszöbét is azzal lehet elérni. A fesztivál ettől függetlenül tele van magyar zenekarral, akik alkalmanként nagyobb bulit is csinálnak, mint a külföldiek. Tegnapelőtt ilyen volt az Irie Maffia, vagy korábban a Brains. Aztán vannak azok, akik nagyobb közönséget érdemelnének, tegnap ilyen volt a Turbo. A zenekar zenéje nem feltétlenül kommersz, és hát rock, ami a Volton bulizó fiataloknak nem túl menő, ők az éjszakai drum n bass partyra vártak iszogatva. Néhányan azért megnézték a Turbot, akik adtak egy szokásosan fasza fesztiválkoncertet, kevés leállással. Jó volt, szép volt. (dj)

A Bring Me The Horizon akkora arculatváltást csinált az utolsó lemezével, ami nem csak a metálzenében, hanem a könnyűzenében is igen ritka. A zenekar a deathcore-ral futott be, sőt a stílus legismertebb képviselői lettek, ami inkább volt betudható a zenekar imázsának, mint a könnyen nem igazán emészthető zenének. Az elektronikával erősen megtámogatott, és a Linkin Parkra emlékeztető stílusával a Sempiternal mindezt totálisan keresztülhúzta, olyannyira, hogy a zenekar most már koncerten sem igazán játszik a korábbi lemezekről, és inkább az új dalokkal próbálkozik. Azért csak próbálkozik, mert ugyan a hangszeres rész teljesen egyben van, az ének még nem tudott felnőni a lemezes teljesítményhez. Oliver Skyes szinte végig kamuénekelt (félig kiabált, félig énekelt), és több refrén is a samplerestől jött, vagy egészen konkrétan samplerről szólt. A Telekom Nagyszínpados koncert hangulata egyébként éppen annyira volt fura, mint maga a Sempiternal lemez. Valami fojtogató, nehéz levegő lengte be az egészet. Ha ez a hangulat nem lenne, sokkal inkább szidnák őket a zeneileg nem túl önálló új dalok miatt. Érdekes élmény volt, egy klubban talán még inkább az lett volna. (dj)

2014 júniusában, Sopronban, Debrecenből az éppen negyedszázados szájba baszott Tankcsapda! Később majd még pofázok, most jöjjenek a szájba baszott férgek!

– Lukács László @ Volt Fesztivál, 2014.07.04, Sopron

Az ausztrál Karnivool a zenében érdekes tapasztalatokat kereső vájtfülűek egyik kedvenc zenekara. A dalaikban sok hatás keveredik, a Tooltól kezdve a Faith No More-ig. Koncerten ez a mix kifejezetten nehéz, a refrének nem ütnek elsőre, a dalok váltásait alig lehet követni. A zenekar egyébként baromi profi, minden tekintetben egyben vannak. Egyedül talán az énekes lóg ki a sorból, mert olyan, mint egy zavarban lévő kisgyerek, aki nem tud magával mit kezdeni. Nem biztos, hogy egy fesztiválon, éjszaka éppen ez a zene dobja fel a bulit, de mivel ehhez hasonló zenei élményben nem nagyon lehet részünk idén a Volton, ezért inkább örültünk ennek az egy órának. (dj)

(x) Minden nap élő közvetítés a Volt legjobb koncertjeiről a Telekom oldalán! A zenében találkozunk!


fesztivál turbo tankcsapda volt koncerbeszámoló bring me the horizon karnivool volt2014



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása