2014.07.11. 10:56 – Lángoló Gitárok

Olyan, mintha egy zenekarban játszanánk mindannyian - Beck Zoli- és Egyedi Péter-miniinterjú

30Y - Óriás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

beck_egyedi_D__KB20140626005.jpg

Szombaton a 30Y ad koncertet a Barba Negra Trackben, a zenekar vendége pedig az Óriás lesz. Ennek kapcsán itt egy interjú Beck Zolival és Egyedi Péterrel, amiből többet is megtudhatunk a két csapat korábbi együttműködéséről. Egyébként mindkét együttes jelentkezett új anyaggal a közelmúltban, a 30Y idei második Ep-jéről itt, az Óriás új lemezéről pedig itt írtunk. A lemezek ingyen letölthetőek a zenekarok honlapjairól. (Fotó: Kallos Bea)

Mikor találkoztatok először, hogyan ismerkedtetek meg?

Egyedi Péter (Óriás): Nem is emlékszem, valószínűleg az Isten Háta Mögött volt gitárosa, Bokros Csabi rángatott el 30Y-ra egy fesztiválon, aztán lett barátkozás, először IHM-mel, aztán Óriással is.

Beck Zoli (30Y): Azt hiszem, így lehetett.

Milyen módokon kapcsolódott eddig a két zenekar egymáshoz?

EP: A barátságon túl először én merészkedtem az Y színpadára: Egy közös akváriumos koncerten felmentem a Sötét vanba énekelni. Kéretlenül, de muszáj volt. Azt mondták, örültek. Aztán elhívtam Zolit 2012-ben a Live @ SSR-es Óriás-stúdiókoncertre vendégnek. Ekkor Ádám már dolgozott velünk producerként a Gondalapos EP-n, majd felkértük a Tűz, víz, repülőre is. A lemez záródalának, a Titkot visszaadni szövegének oroszlánrészét pedig Zoli írta. De amikor Pécsett vagyok – és hála istennek sokat vagyok Pécsett – gyakran vagyunk együtt, és akár a próbateremben is zörgünk közösen. Például a Mindenki Hasra verzéjét Zazával és Papával szültük meg, csakúgy, mint a Válj vízzé alapját is.

Beck Zoli: Sokat játszottunk együtt az elmúlt években. Azt mindig nagyon szeretem – jó az Óriással menni, van valami természetessége a történetnek – tudod, kicsit olyan, mintha egy zenekarban játszanánk mindannyian.

Mi számotokra az eddigi legkedvesebb, legemlékezetesebb közös munkátok? Akár egyénileg, akár zenekarilag.

EP: A Titkot visszaadni szövegével teljesen meglepett Zoli. Még soha nem írt más Óriás dalszöveget rajtam kívül, de ő egyből olyat firkált egy Soerii és Poolek-setlist hátuljára, hogy csak néztem. Tudta, mi van velem akkortájt és teljesen betalált.

Beck Zoli: Petivel közösen írtuk a Rájátszásban Grecsó Krisztián szövegére a Pont oda című számot. Valamikor késő este kezdtünk dolgozni a dal felvételein, hangszerelésén, a szólamokon. Azt vettük észre egyszer csak, hogy világosodik, a dal meg készen van – állati élmény volt.

Szerintetek mi a közös a két zenekarban?

EP: A zenéhez, zenéléshez való hozzáállás. Legyen dal, legyen eljátszva, legyen energiája, íve, mélye. Legyen belehalva.

Beck Zoli: Az, hogy megpróbálunk valami igazat mondani – persze, ez így patetikus borzasztóan, de nagyjából ennyi a dolgunk lényege: nem méregetünk mindenféle külső szempont szerint, a magunk valódisága a koncertjeink tétje.

Zoli, milyen az új 30Y videó fogadtatása? Mit érdemes tudni a klipről?

Beck Zoli: nagyon büszke vagyok az új EP-re összességében. Bátornak gondolom, de nem dacból bátornak, hanem csak a maga útját járónak. Nagyon sokféle zenei világ találkozik benne, és azt hiszem, ez az, ami az elejétől kezdve alapvetően meghatározta a 30Y zenéjét: valami eklektikusság állt össze a mi hangunkká. A Dobozember klipje pedig azt hiszem, gesztusában jól mintázza a zenekar attitűdjeit – és persze imádjuk a Pamuki és a Takács Béla által elgondolt képi világokat.

Peti, mi a helyzet mostanában az Óriás háza táján?

EP: Újra hárman vagyunk, és rengeteg energiánk lett. 2014 hozott egy erős belső vibrálást – érezzük, hogy kik vagyunk, és újra rezeg hármunk minden atomja. És lett egy kis külső vibrálás is: új lemez, Nagy-szín-pad, Helló hősök – új emberek ismertek meg bennünket és nagyon sok szuper visszajelzést kaptunk. Ősszel akarunk egy erősebb országos / picit országon túli koncertsorozatot, addigra érnek be az új dalok.

Mi várható szombaton a Barba Negra Track színpadán?

EP: Két vadállat koncert, szép, szerethető átfolyásokkal egymásba.

Beck Zoli: egy csomó régebbi és újabb 30Y-dal, és persze meglepne, ha nem tűnnénk fel a színpadon egymás koncertjein.


interjú pop rock óriás 30Y



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása