Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Végre befértünk az A38 sátorba. Többször is. Először a Palma Violetsre, akik teljesen élvezhető garázs rockot játszanak, jó dalokkal, tipikus brit, öltönyös kinézettel, és elég jó színpadi produkcióval. Aztán jött a Band Of Skulls, akik meg alapvetően ősrockot tolnak, de valamiért az indie-re fogékony közönség is vevő rájuk. Nem volt ez sem rossz, de a Palma Violetshez képest nagyon statikus volt a trió. Az este folyamán voltunk még ebben a hírhedt sátorban, de erről már alább. (Fotók: Martin Wanda)
Az antirockandroll
Aki nem látta az Anti-Flag vagy a Queens Of The Stone Age koncertjét, az talán joggal értetlenkedik: ugyan, mi baja az ingyenjegyes köcsög firkásznak a Manic Street Preachers-szel? Nos, az, hogy az említett két formáció performansza után James Dean Bradfieldék olyanok voltak, mint a Long Island Iced Tea-re elfogyasztott Bacardi Breezer. A holt profin eljátszott dalok rock’n’roll faktora kb. a Máté passióéval vetekedett. Mert ugye normális esetben a korai 90-es évek egyik legjobban eltalált MTV-slágere, a Motorcycle Emptiness nem késztethetné másra a fesztivállátogatót, mint hogy elemi erővel nyomuljon előre, és vesse be magát a részeg angolok és írek egy emberként ugráló tömegébe. Csakhogy itt nem volt hasonló csoportosulás, a helyzetet pedig súlyosbította, hogy Bradfieldnél még Edvin Marton is fényévekkel nagyobb showman. A koncert feléig kb. úgy állt a színpadon, mint aki verset szaval anyák napján. Hogy utána mi történt, azt már nem volt indíttatásunk kivárni. (nausea)
Az oldmetal
A Korn olyan zenekarok közé tartozik, akik éppen hogy túlélték saját szupersztárságukat, és nem oszlottak fel, amikor elvette az eszüket a siker. Pedig minden adott volt hozzá, a csökkenő színvonalú lemezek, a cserélődő felállás, a drogtól felpuffadt énekes. 2014-ben a Korn mégis zenekarként működik. A felállás egy tag kivételével visszarendeződött, a koncerteken a csapat egészségesebbnek néz ki, mint bármikor volt, maximum annyi lehet a baj, hogy jó dalokat már nem nagyon írnak. Sajnos a Szigetes koncerten is próbálták erőltetni a kifejezetten lapos The Paradigm Shift számait, de ekkor nagyon leült a hangulat. A régi dalokra persze újra jött a mozgás, szóval lassan talán már ők is olyanok lesznek, mint a Metallica, akik maximum egy-két új számot szednek elő koncerten, azt is csak ritkán.
Egyébként a Korn tényleg jó állapotban van, sokat kommunikálnak egymással, élvezik a közönséget, a saját zenéjüket, és úgy tűnik, nem csak rutinból zenélnek. A tömeg a Queens Of The Stone Age-koncerthez hasonlóan most is nagyon ráérzett a zenekarra, sőt a Blind alatt megint magától leguggolt, hogy ugráljon a kilencvenes évek egyik legfontosabb riffjére. A koncert alapján sem lehet mondani, hogy a Korn manapság megkerülhetetlen zenekar, de azt nyugodtan leszögezhetjük, hogy jelenleg az egyik legmegbízhatóbb koncertzenekarnak számít. Ennyi pedig éppen elég, ha azt nézzük, hogy valóban a tönk széléről hozták vissza magukat. (Dankó János)
Wannabe díva
A Korn idősávjában az A38 fellépője Kelis volt, legalábbis az eredeti program szerint. Aztán kiderült, hogy a sátor összes koncertje tegnaptól fogva fél órával később kezdődik, Kelis pedig még többet is csúszott, úgyhogy körülbelül fél 11 volt már, mire belekezdett az első dalba. Az amerikai énekesnő pályája valahogy a Trick Me után le is került a radaromról, úgyhogy úgy gondoltam, hogy annyira sokan talán nem lesznek a koncerten. Kicsit azért is jöttem az A38-hoz, hogy aztán tuti beférjek majd a Klaxonsra. Ehhez képest amikor megérkeztem, a sátor ajtajáig állt a tömeg, pedig még csak nem is esett kint az eső.
És itt meg kell állni egy kicsit. Eddig is úgy éreztem, hogy borzasztóan, túlságosan sokan vannak az idei Szigeten, de ez most teljesen biztossá vált. Annyira sokan, hogy az már az élmény rovására megy, különösen egy ilyen sátras koncertnél. Én végül nem is a sátron belülről, hanem a kihelyezett kivetítőn át néztem a koncert nagy részét, amikor nem volt kedvem bent nézni a tömegben a középre rakott kocsmát, ami miatt semmit nem lehet látni a bejárat környékéről a színpadból. Ebben a környezetben ez csupán egy rutinosan előadott, korrekt, de nem túl nagy hatást kiváltó koncert lett, egy dívának öltöztetett, pár jó számmal rendelkező, de a dívává válásról már lecsúszott énekesnővel. (Magyar Ádám)
Majdnem kiváló
Aztán az éjfélkor kezdődő Klaxonsra már az eső is elkezdett zuhogni, és ha lehet, még többen jöttek be a sátorba, aminek a végében sikerült végül egy viszonylag szellős helyet találnom. A színpadból innen sem láttam semmit, úgyhogy a színpadképről nem sokat tudok mesélni, de talán ez nem is olyan fontos. A zene viszont nagyon jó volt. A számok felét az új, eddigi legszintisebb albumról játszotta a zenekar, időnként megtűzdelve a korábbi, gitárosabb dalokkal.
Amire egyáltalán nem számítottam, az az, hogy ezek a számok tökéletesen kiegészítették egymást, és a nekem alapból kevésbé tetsző elektronikusabb dalok is nagyon jók voltak élőben. A legnagyobb slágereket szépen vegyítette a zenekar az új lemez klipes dalaival, és összességében egy nagyon élvezetes műsort rakott össze. A körülményekhez képest még a hangulat is teljesen rendben volt, a sátor végében is sokan táncoltak, bár voltak jópáran olyanok is, akiknek így már nem jött át annyira az élmény. Igazából az a szomorú, hogy ez egy kiváló koncert lehetett volna, ha csak feleannyian vagyunk az A38 sátorban, mint amennyien ténylegesen bepréselődtek. (Magyar Ádám)
