2014.09.19. 20:54 – dankógábor

Kiszállt Ózdi Rezső a Kiscsillagból

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Kiscsillag zenekar az alábbi üzenetet tette ki a Facebookjára:

A Kiscsillag zenekar szomorúan tudatja közönségével, hogy a zenekar alapító basszusgitárosának, Ózdi Rezsőnek a szeptember 5-i Kobuci kertes koncertje volt az utolsó fellépése a Kiscsillaggal. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne játszana még velünk (pl. a zenekar 10 éves jubileumi koncertjén jövőre). Rezső saját bevallása szerint 10 évet tervezett zenéléssel tölteni. A Kispál és a Borz és a Kiscsillag zenekarokban töltött idő alatt úgy érzi minden megvalósult, amit előre elgondolt, így a jövőben új kihívásokat keres magának. A zenekar új basszusgitárosa Erős Márton lesz. Kösziii Rezső!

Ahogy a közleményben is van rá utalás, Ózdi nem csak a Kiscsillagnak, hanem a Kispálnak is az alapítótagja volt 1987-ben, bár ott sokáig nem volt a csapatban. Mást nem nagyon tudok hozzátenni, talán csak annyit, hogy a fenti képen pont Ózdira mutat Lovasi.


rock hír kiscsillag ózdi rezső



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása