2014.10.15. 12:05 – dankógábor

Gyermekzaklatással vádolják a Black Flag főnökét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Greg Ginn-nek nem olyan jó az élete, mióta ismét a reflektorfénybe került a Black Flag újjáalakulásával. A visszatérő lemezt mindenki lehúzta a béka segge alá, koncert közben távozott, igaz nem önszántából az újjáalakulásban részt vevő Ron Reyes énekes, bíróságra ment a Black Flag-cuccok jogai miatt is, szóval dől a szar a nyakába rendesen. Erre tesz most rá egy lapáttal, illetve egy vödörrel a gitáros volt felesége, Marina Ginn, aki azzal vádolta meg a zenészt, hogy zaklatta a két közös gyereküket, a 10 éves Isadorát illetve a 7 éves Karist.

Marina azt állítja, hogy rendszeresen megtagadta a gyerekektől az ételt, fenyegette őket, bögre vízzel öntötte arcon őket, és olyanokat mondott nekik füttyögve, hogy dögösek. A nagyobbik állítólag már annyira kiborult az apja viselkedésétől, hogy pszichológushoz kell járnia. Marina most sürgősen magához akarja venni a gyerekeit, hogy ne kelljen félelemben élniük. Érdekes adalék az A38 blogján most megjelent Keith Morris-os OFF!-interjú azon része, amikor az egykori Black Flag-énekes azt tanácsolja Ginn-nek, hogy álljon le a drogokkal, és fizesse be a számláit.


punk black flag hardcore hír



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása