Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kylie Minogue a Kiss Me Once turnéjával látogatott szombat este a fővárosba, hogy a kicsivel több mint félig telt Papp László Sportarénában csináljon egy diszkós bulit. Nem volt ez koncert, persze nem is volt hakni. Ez valami hibrid volt, egy zenés-táncos este a profi fajtából, egy profi énekesnővel. (Fotók: Huszti István/Index.hu)
Szét kell választani ezeket a hatalmas szupershow-kat a koncertekről, mert nagyjából annyi köze van a kettőnek egymáshoz, hogy minden esetben van egy előadó, tőle hallunk dalokat. De míg egy sima a koncerten jobb esetben lát az ember spontaneitást, cserélgetik a dalokat, addig egy ilyen bulin másodpercre pontosan ki van számolva és be van gyakorolva az égvilágon minden, még a tekintetek is. Legyen szó Kylie Minogue-ról, Beyoncéról vagy az Iron Maidenről, ezek a bulik az első perctől az utolsóig meg vannak komponálva és míg mondjuk az utóbbinál legalább a zenekar van a középpontban, Minogue-nál a zenekar a színpad sarkán kuporogva zenélgetett egész este. Ez az óramű pontosságú produkció egyrészről dicséretes, mert tényleg bárhol látja az ember a show-t, teljesen ugyanazt kapja, másrészt kicsit kiábrándító, hogy mikor spontánnak tűnő dolgokat látunk, azokról is kiderül, hogy hát, na, ez már volt.
Tegnap este például öt percre elhittem, hogy Minogue a világ legjobb fej énekesnője, aki képes eltérni a szigorú műsortervtől csak azért mert egy srác nagyon szeretne vele szelfizni. Csakhogy aztán hamar kiderült, hogy ilyen spontán dolgok, a műsor ugyanezen szakaszában már több állomáson is előfordultak. Vagyis a show háromnegyedénél Minogue incselkedik egy kicsit a közönséggel, az rajongók által tartott üzenetek közül kiválaszt valakit, felhívja a színpadra és csinálnak egy fotót, megint más kérhet tőle egy dalt, aminek refrénjét elénekli és persze szülinapi kívánságok is jöhetnek. Vagyis a szigorú műsorrendtől van némi eltérés, de de az eltérés is a szigorú műsorrend része. Tegnap este a szerencsés az a srác volt, aki hozzávágott egy „Szeretnék egy szelfit Kylie-val” felíratú pólót. Egy brazil rajongó, aki vagy Oscar-díjra esélyes színész vagy tényleg sokkot és légszomjat kapott attól, hogy három centire lehet Minogue-tól. A spontán blokkban volt aztán szülinapi jókívánság és még a Where The Wild Roses Grow refrénje is a capella.
Maga a buli teljesen a szokásos gigashow-k kaptafájára épült, azaz hatalmas díszlet, óriási kivetítő a színpad mögött és oldalt is, rengeteg táncos és persze konfettiágyu, amit itt még egy olyan lézershow is megfejelt, hogy David Guetta azóta egy sarokban sírdogál a szimpla zöld lézerének indítógombjait morzsolgatva. Minden blokk elején van egy intró videóbejátszással, tánccal, aztán egyszer csak a színpadon terem a főhős. Vagy dróton berepül, vagy a pár másodperces sötét alatt bebotorkál, de általában a színpad alól érkezik, ami a személyes kedvencem. Mennyire jó elképzelni, ahogy az utolsó percekben ott kuporog a nagy szupersztár a színpad alatt a sötétben.
Fél kilenc után nem sokkal jött az intró, aztán a süllyesztőből kiemelkedve megérkezett a színpadra Minogue, hogy a Les Sex című dalával elindítsa a bulit. Az első fél perc persze minden szupershow esetében azzal telik, hogy a közönség csekkolja a sztárt, hátha nem is néz ki olyan jól élőben, mint a képeken, hátha löttyedt a combja, van integetőhája és persze ráncos is, de nem. Minogue még mindig rohadt jól néz ki. A show alatt viselt Jean Paul Gaultier- Dolce & Gabbana- Julien Macdonald- és Marchesa-ruhákat bármelyik nő elfogadta volna azonnal még akkor is, ha sosem tudná magát belepajszerozni. Minogue ráadásul úgy tud szexi lenni, hogy nem megy át közönségesbe, mint mondjuk Rihanna vagy Miley Cyrus.
Minden szupershow több részből áll, amik általában valamilyen rendszer alapján elkülönülnek egymástól. Itt a téma a különböző csóktípusok voltak összesen öt etapban. Aztán minden szuperprodukcióban szerephez jutnak a vokalisták, akikről mindig kiderül, hogy megtévesztésig olyan a hangszínük, mint a a főhősnek, itt ugyanez volt. Viszont azért maximális tisztelet jár Minogue-nak, hogy nem keresett maga mellé vele egy magasságú énekeseket és táncosokat, ahogy ez a legtöbb esetben lenni szokott. Itt ő volt a színpadon a legkisebb és kész, ez van. A legtöbbször van legalább egy átdolgozás, itt az expasija zenekarát, az INXS slágerét, a Need You Tonightot hallhattuk. Egyébként Minogue hangja élőben is hibátlan még a vokálos támogatások nélkül is, ha ebben bárki kételkedett azt a kíséret nélküli részben bebizonyította.
A műsorra senki sem panaszkodhatott. Természetesen a legtöbb dal az új lemezről került ki, de az összes régebbi sláger is helyett kapott. Az I Should Be So Luckytól a Locomotionön keresztül a Can’t Get You Outta My Headen át a Robbie Williamssel közös Kidsig minden volt, hibátlanul megkomponálva és előadva, ahogy az egy Minouge szintű profitól elvárható. Csak hát itt senki ne reméljen közös jammelést a zenekarral, vagy közönségbe ugrálást, esetleg világmegfejtő összekötőszövegeket vagy éppenséggel bármit, amikor egy percre is kiesik a szupersztár a szerepéből. Aki ilyet akar menjen mondjuk Pearl Jam-koncertre, aki meg show-t és gépiesen működő profizmust, az járjon ilyen szuperprodukciókra.
