2014.11.07. 12:32 – Lángoló

Két klip a búcsúzó Kontrolalter zenekartól

S(o)un(d)city Szeged

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

krontrolalter_MVI_2652.jpg

November 2-án feloszlott a Kontrolalter zenekar (a zenekar közleménye ide kattintva olvasható), akik idén nyáron a Talentométer tehetségkutató POP-ROCK kategóriájának fődíját nyerték el. Az együttes azonban még egy októberi fellépésük alkalmával a szegedi Rongy kocsmában két klipet is forgatott a soundcity:szeged csapatával. A Szeleket kerülőkhöz és a Korszakidézőhöz készült videók így most felfoghatóak egyfajta zenekari búcsúajándékként is.

A Szeleket kerülőket azért választottuk, mert a közönségünk ezt szereti a legjobban. A Korszakidézőt pedig azért, mert abban mindannyian énekelhetünk, és ezt is ki akartuk próbálni. Mindig is szerettük az ilyen kreatív megmozdulásokat, de ez most új volt számunkra is. Soha nem volt még részünk ehhez hasonló, egyszerű és ötletes dologban.

- mondta Nemes Attila, a Kontrolalter énekese.

A Soundcity blogján a felvételek mellett ezúttal Ferencz Mónika Pasztell című verse olvasható, aki korábban, többek között, a Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóiratban, valamint a SZIF Online felületén is publikált. A vers megírásakor, nem a szám hangulata, sokkal inkább a szöveg fő motívuma jelentett számára kiindulópontot:

A Szeleket kerülők nekem az örökös félelmeket, megtorpanásokat meg az egymástól való elidegenedést jelképezi. Persze ezek nyomasztó dolgok, de jó tudni, hogy van erő, ami ezek ellen hat. A novemberek nincsenek rám jó hatással, ez talán érződik a vers hangulatán is, de a leírtakkal ellentétben szeretek bizakodó lenni és remélni, hogy lesz olyan, hogy engedünk majd ezeknek az erőknek és nem érezzük úgy, hogy küzdeni kell ellenük.


rock hír kontrolalter



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása