2014.07.19. 13:55 – dankógábor

Die Antwoord-koncert lesz a Budapest Parkban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

És végre már akkor én is megnézem őket augusztus 5-én. A dél-afrikai csapat eddigi magyar koncertjeiről ugyanis sajnos lemaradtam. Vagy nem voltam éppen a Soundon vagy nem fértem be a Szigeten a sátorba, ilyen és ehhez hasonló butaságok miatt. Pedig mindenki mondja, hogy egy élmény a hiphop-csapat fellépése. Bizarr élmény. Amilyenek ők maguk meg a klipjeik is. Itt mutatom alább őket, hogy lehessen tájékozódni a lemezbemutató előtt (most jött ki a harmadik albumuk ugyanis). Mellesleg ez az a zenekar, amelyik komolyan veszi a klipkészítést. Már csak ezért is érdemes kattintani.


hiphop hír electro die antwoord



2014.07.19. 12:12 – dankógábor

Aztabetyármindenit! Itt egy új Sleep-dal, ami a füvezésről szól!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azon, hogy mikori a legfrissebb Sleep-stúdiófelvétel, lehet vitatkozni. Ha azt vesszük, hogy mikor írtak legutóbb dalt, akkor olyan 1995 körül kell keresni a forrásokat, viszont a hírhedt egyszámos, de 52 perces Dopesmoker csak 2003-ban jelent meg hivatalosan, szóval mondjuk azt, hogy 11 évet kellett várni, hogy új Sleep-dalt hallhassunk. Ugyan lehetett tudni, hogy az 1998-ban feloszlott, de 2009 óta újra aktív stonerlegenda Sleep lemezen dolgozgat, de az alábbi dal így is meglepő. Tulajdonképpen magukat is meglepték vele. Volt már ugyan egy csomó riffötletük, de az Adult Swim felkérte őket egy kislemezre, amit örömmel el is fogadtak, félredobtak mindent, és megírták a füvezésről (mi másról) szóló The Clarityt. A dal nem tartozik a készülő új lemezhez, úgyhogy nagy következtetéseket nem kell belőle levonni, de azért erősen csodálkoznék, ha az album nagyon másmilyen lenne, mint az amúgy igen klassz alábbi szerzemény. Ez az első stúdiófelvétel amúgy, amin a Neurosis dobosa, Jason Roeder játszik, aki 2010 óta tagja a Sleepnek is.


metál hír doom stoner sleep



2014.07.19. 09:46 – m.adi

Paul McCartney még nem akar visszavonulni

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

De majd vissza fog, ha úgy érzi, hogy eljött ennek az ideje. Az éppen amerikai turnén lévő zenész ezt a Rolling Stone magazinnak mondta. Beszélt a koncertek setlistjeiről is, amikben keveri az új és a régi zenéket, hogy minden nézőnek örömet tudjon okozni. Elmondása szerint ez azért van, mert bár megtehetné, hogy nem törődik a közönség igényeivel és csak azt játssza, amit akar, mint például Bob Dylan, ő tudja, hogy hallgatói vágynak a régi slágerekre. Milyen igaza van.


hírek hír paul mccartney



2014.07.18. 17:00 – m.adi

Kisfilmből videoklip – The Carbonfools-klippremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Íme a Carbonfools új dala, az Easter Song (Dreamin’) és a hozzá készített nagyon profi videoklip. A számot éppen húsvétkor kezdték el írni, Fehér Balázs pedig még a szokásosnál is többet dolgozott rajta. A dalszövegben aktuális élethelyzetét fogalmazta meg, és Titusszal közösen a produceri munkát is vállalta. „Ez a dal a feltámadásról szól” – mondja az énekes, aki egyben a klip alapanyagául szolgáló kisfilm, a Heaven’s Vanguard főszereplője is. Az eredetileg Emil Goodman által jegyzett, díjnyertes filmet Szabó Dániel vágta újra a hozzáforgatott zenekari képekkel kiegészítve, és egy olyan videót hozott létre, amire a tehetségkutatók zsűritagjai a „világ bármely pontján megállná a helyét” jelzőt szokták használni. Persze az még fontosabb, hogy maga a dal is jó, úgyhogy érdemes feljebb a kis háromszögre kattintani.


premier carbonfools klippremier



2014.07.18. 16:32 – Nihil_AK

Vidámság, rock n' roll és a tolerancia kudarca

EFOTT második és harmadik nap

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ricse_01.jpg

Nagy Feró az egyik legviccesebb ember Magyarországon. Utoljára a Galla Miklós-féle GM49 koncertjén röhögtem annyit, mint a Beatrice buliján. Jártam még Quimby-n, Korda-Balázs házaspáron, Ganxsta Zolee és a Kartelen, meg egy olyan produkción, aminek hatására valószínűleg megdöntöttem a koncertről való elmenekülés világrekordját. Hogy melyik volt ez, a cikkből kiderül. Az elmúlt két nap összefoglalója.

Kalinka_640x75px.jpg


beszámoló beatrice quimby ganxsta zolee efott auróra korda györgy kalinka brooklyn bounce



2014.07.18. 13:41 – Gnosis

Szegény meggyilkolt nő - Új Ulver-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az Ulver csak úgy, minden csinnadratta nélkül rögzített egy új dalt, amit a napokban meg is jelentettek. A Poor Murdered Woman a hamarosan megjelenő "Shirley Collins Inspired..." tribute albumhoz készített egyik feldolgozás. Collins Amerikában és Angliában volt ismert country- folkénekesnő az '50-es évektől majd harminc éven át és az életéből hamarosan egy könyv és film is készül, amit az alkotók közösségi finanszírozásból szeretnének megvalósítani. A kezdeményezésről bővebben itt  lehet olvasni. A feldolgozás csodaszép, mint ahogy az Ulver esetében szinte bármi, amihez hozzányúlnak.


folk pop rock hír ulver



2014.07.18. 10:03 – dankógábor

Igyál, amikor azt hallod yeah! - Ivós játék metálosoknak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tudjátok, van egy csomó ilyen hülye ivós játék, amivel fel lehet dobni a leülőben lévő bulikat. Például, hogy mindig iszunk, amikor a Dallas szereplői isznak, meg hasonló marhaságok. Na, ezt ültette át a MetalSucks a metálszíntérre, és kitalált egy csomó kritériumot, hogy kedvenc zenekarunk hallgatása közben mikor kell inni. Vannak benne butaságok is (akkor igyunk, mikor a Kvelertak norvégul énekel), szóval mindet nem szedtük ki alább, csak válogattunk. Aztán kommentekben jöhet ugyanez magyar előadókra levetítve.


metál hír ivós játék



2014.07.17. 17:41 – Gnosis

A nagy újjáalakulás - Kell ez nekünk?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Guns_N_Roses_old photo.jpg

Évek, sőt évtizedek óta várjuk, reménykedünk, hogy na, talán idén, talán most, még egyszer és utoljára, akárcsak egy koncert erejéig is, de legyen már újra együtt kedvenc nagy csapatunk. Dobják félre a régi sérelmeket, csinálják úgy, hogy nem vesszük észre, hogy csak a pénzért borulnak újra egymás nyakába és mi nagyon boldogok leszünk ettől.


hír szavazás újjáalakulás



2014.07.17. 15:55 – Hirdetés

Ismered a Dream Theatert? Nyerj ingyen koncertjegyet jövő szombatra!

A nyereményjáték első része

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dt12121.jpgJövő szombaton a Budapest Parkban koncertezik a progresszív metál vitathatatlanul legnépszerűbb csapata, a Dream Theater. A most induló háromfordulós nyereményjátékunkban három páros belépőt nyerhettek a bulira, ha válaszoltok néhány egyszerű kérdésre a zenekarral kapcsolatban. A hajtás után jövünk a részletekkel.


ajánló játék program park dream theater skalarmusic



süti beállítások módosítása