Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Tegnap elmentem Obituary-koncertre. Nem azért, mert akkora ősrajongó lennék, hanem mert egyszer az életben látni szerettem volna az egyik legikonikusabb floridai death metal zenekart. Annak idején, a kilencvenes évek első felében amúgy nagyon bírtam a Don't Care című dalukat, meg a korai lemezeit is hallgat(gat)tam, de aztán elvesztettem az érdeklődésemet. Annyira, hogy például most döbbentem rá, hogy hat évig nem is léteztek. 2003-ban lettek újra. De azóta nyomják, töretlenül, most jött ki az elég jó új lemez is, azt mutatták be a Dürerben. (A nyitókép nem a helyszínen készült, a záró annál inkább.)
Na, szóval elmentem a koncertre. Amikor odaértem, ment valami Posthum nevű zenekar. Semmit nem tudtam róluk, de az a két dal, amit láttam, jó volt. Azóta utánuk néztem. Norvégok, és black metalt játszanak (utóbbira már a koncert alatt rájöttem). Nem volt rossz, mentek a hangulatos sikálások, kiállások, blastbeatek, de odáig nem jutottam, hogy lemezt vegyek hirtelen felindulásból. Az utánuk következő Dust Bolt nem volt jó. Sablon thrash metal sablonos előadással, ott is hagytam. Az Mpire Of Evilből pedig csak az utolsó dalt második felét láttam, úgyhogy arról egyáltalán nem tudok nyilatkozni. Talán csak annyit, hogy a volt Venom-gitáros Mantas cukin nyomta az anti rock and rollt a szemüvegében.
Na és ezután jött az Obituary. Itt mintha fényéveket lépett volna a hangzás előre az előzenekarokhoz képest. A floridaiak szaggatták az arcot. Hibátlan volt a koncert. Ezzel együtt fogalmam sincs mit írjak róla. Kovács Attila kollégám ebben és ebben a posztban mindent leírt a zenekarról, úgyhogy csak annyit tudok ehhez hozzátenni, hogy a lemezek sokszor egyhangú döngölése élőben egyáltalán fel sem tűnik. Ez a zenekar a színpadon teljesedik ki, az óriási hangerővel, a nyersességgel kelnek életre ezek a kőbunkó riffek. A színpadon amúgy semmi nem történik. Csak a hajakat lehet látni a fényeken kívül. De nem is kell, ez így, csupaszon, pőrén a legjobb. Ki is akadnék, ha John Tardy a jellegzetes előredőlős, berogyasztós, mikrofonállvány-tartós pózát mondjuk ugrálásra cserélné. De nem változtattak ők semmin. Volt Don't Care is, meg egy rakás jó death metal szám, úgyhogy csodás élmény volt ez a szerda este. Ennyi.
