2015.04.29. 12:42 – Hirdetés

Barba Negra Track: holnap nyitás!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bnt.jpg

Már csak egy nap, és a budai oldal legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye is elindítja a 2015-ös szezont. A Barba Negra Track a tavalyihoz képest dinamikusabb programot vonultat fel ezen a nyáron.

Május 13-án, a nemzetközi színtérről érkezik európai turnéjának budapesti állomására a Sonata Arctica a Freedom Call társaságában. Május 26-án, most már személyi kérdőjelek nélkül az Accept, míg június első napján az Arch Enemy látogat a Trackbe. Június 14-én a fesztiválok egyik kedvence, az éppen lemezbemutató turnéját tartó Papa Roach, egy nappal később pedig a svéd Blues Pills lép a zeneimádók elé. Július 7-én műfajának egyik legnagyobb zenekara, a Dream Theater hoz ünnepet a progresszív zene szerelmeseinek, míg július 19-én, a nyár közepén joggal várhatjuk a Flogging Mollytól, hogy rengeteg sör elfogyasztása mellett varázsoljon pokoli hangulatot. A nyár második felében a keményebb zene kedvelőinek kedvez a Barba Negra Track, hiszen érkezik a fennállásának 30. évét ünneplőSepultura, majd a Cannibal Corpse.

A hazai mezőnyből a Hooligans indítja el nem csak a 19-es járatát, de a Track idei szezonját is. Szintén a nyitó hétvége fellépője még a The Carbonfools, akik a februári őrületes klubbuli után először állnak Budapesten színpadra. Közel fél év csend után jön a Fish!, de a PASO is hosszúnak nevezhető koncertszünet után idéz már nyári hangulatot.

A májusi programból nem maradhat ki a méltán népszerű Paddy and the Rats, akik a folyamatos teltházas koncertek után szabadtéren is megmutathatják erejüket, éppen úgy, mint a mindig 1000%-on pörgő Papp Szabiék, a Supernem. Az idősebb korosztályra is gondolva érkezik a Track színpadára a Bikini zenekar, de kuriózumnak számít Demjén Ferenc fellépése is. Mindkét koncertről elmondható, hogy igazi slágerparádéra számíthatunk.

A hagyományokkal szakítva, ebben az évben tavaszi koncertet is tart Budapesten az Ossian, akik ezen alkalommal mutatják be Lélekerő című lemezüket. Jubileumokból sem lesz hiány: a szezon elején érkezik a 40 éves VHK, és a Piramis is a 40-es szám jegyében tartja ünnepi nagykoncertjét szeptemberben.

“Egyszer a nyáron, Budapesten!” -írhatjuk így is, hiszen a Kowalsky meg a Vega és a Road zenekar is ebben az évben csak egyszer mutatkozik meg budapesti, szabadtéri koncerthelyszínen.

Depresszió, Alvin és a Mókusok, Lord, Pokolgép, Bikini, Leander Rising, Junkies és még hosszasan sorolhatnánk a listát, hogy kikkel találkozhat a közönség a Barba Negra Track 2015-ös programjában. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ezen felsorolások után van-e még hab a tortán? Természetesen van, de előbb ízlelgessük meg, amit a szezon kínál, és majd tegyük fel együtt a koronát a ’15-ös évre!

Ne felejtsétek, hogy elindult egy nyereményjáték, ami december 15-ig tart, s mely által a hűséges koncertlátogatók értékes ajándékokat tehetnek a karácsonyfa alá!


hír barba negra track



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása